Kezdem már túltenni lassan magamat a szakításon. Most egy hétig nem is láttam, viszont most késztetést érzek hogy meglátogassam is meg ne is, nem tudom hogy miért, de nem kellene! Szerintetek mit tegyek?

Ismerem az érzést, velem is így volt. Nem engedtem a kísértésnek, nem látogattam meg. Hónapok teltek el, mire végre nem minden gondolatom körülötte forgott, nem minden éjszakán róla álmodtam.

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy nem téptem fel újra a sebeket azzal, hogy meglátogattam. Azt viszont soha nem fogom elfelejteni, ahogyan köszönés nélkül viharzottam el akkori nagy szerelmemtől, attól, akit soha többé nem fogok látni.

Most már viszont nem érzek dühöt, féltékenységet, keserűséget, szomorúságot, mint ahogy az az elválás utáni kb. két hétben volt. Boldog vagyok, és tele reménnyel. Ehhez kellett az is, hogy annak idején az eszemmel, és ne a szívemmel gondolkozzak.

A legjobbakat kívánom neked!

Képzeld el, mit remélsz a találkozástól: hogyan fog fogadni, viselkedni, mit fog mondani, említi-e hogy mennyire nehéz neki, mennyit szenved stb.

Utána képzeld el ezt a józan eszeddel.

NE TEDD, CSAK FELESLEGESEN ZAKLATOD FEL MAGAD.