Válóok? Miért adjátok be a válást?

Én most adtam be a papírokat, mert eddig toleráltam a férjem viselkedését. Nem iszik, nem ver, de egy fajta idegbeteg. Munkahelyi stressz, problémák amiket rajtunk vezet le, velünk kiabál minden apróságért. Próbáltam évekig segíteni neki, változtatni a felfogásán. Minden trükköt megpróbáltam azt hiszem. Nem tudom hogy mit lehetne még tenni, de már eljutottam oda hogy nem akarok mást csak elmenni, nyugalomban élni. Mert ez így nem élet a gyerekeinknek sem. Most kiskamaszok mindketten, de már rajtuk is látom, hogy csak azt a módszert ismerik, hogy felemelik a hangjukat. Lehet így is sokáig vártam, de próbáltam egyben tartani a családot. Mert egyébként tudom hogy lehozná a gyerekeiért a csillagokat is, értem is. De ez mégsem elég. A nyugalom mindannyiunknak fontosabb. Remélhetőleg így a gyerekekkel való kapcsolata is javul, ha vele lesznek azt az időt "kibírja" ordítozás nélkül.

Sajnálom hogy így alakult, sokan engem hibáztatnak a családban is, hogy elhagyom, de nekem most jött el ez a pont.

Ha semmi nincs ami miatt tisztelhetem. Nálunk ez volt. Pl. eltartotta volna a családot, akkor megértem, hogy én biztosítom a hátteret, hogy legyen finom étel a tiszta lakásban, de én voltam az, aki a pénzt kereste. De én kerestem a pénzt. Mondtam, hogy nem baj ha keveset keres, én nem a fizetése alapján értékelem az embereket, de akkor segített volna a háztartásban, hogy ne az én nyakamba szakadjon minden a munka után, ne kelljen könyörögni, hogy a taknyos zsepijét ne hagyja a kanapén. Vagy mondhattam volna, hogy oké, nem tartja el a családot, trehány is, viszont nagyon jó apa, szépen foglalkozik a gyerekekkel, de az sem. Otthon csak elvonult számítógépezni.

Úgyhogy betelt a pohár, hogy semmit nem segít, én cipelem haza a kaját, nevelem a gyerekeket, ő hisztizik hogy legyen főtt kaja, megeszi a gyerekek elől a kaját és arra se képes, hogy legyen hozzám két kedves szava. Illetve akkor volt, amikor kiborultam, és azt mondta: de nem kell most elmosogatnod, ráér holnap.

Kirúgtam, nem bántam meg.

Ha mindennemű érzelem, szeretet és tisztelet megszűnik a másik fél felé, akkor már szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy talán külön utakon boldogabbak lennétek. Direkt nem akarok kirívó esetet említeni, nekem már ez is elég.

Ha állandó kritika ér, lekezelés, elhidegülés, nulla kommunikáció, ha még is van, akkor csak veszekedés, stb. Ilyen kapcsolatban én nem tudok élni és nem is akarok boldogtalanul megöregedni. Egy ponton eljön az, amikor ráébred mindkét fél a hibákra és a pontokra, amiken javítani kellene, de ha évek alatt sok sok áldozattal sem sikerül megoldani a problémákat, akkor be kell látni, hogy itt a vége.