Van valami különösebb oka annak, hogy állítólag a többször a nők kezdeményezik a szétválásokat?

Köszi az eddigi válaszokat. Azzal magam is mélységesen egyetértek, hogy a férfi részéről sok "beleadnivaló" van egy kapcsolatba.

Amit viszont sosem fogok tudni megérteni és kérem, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, hogy olyan nők vajon miért vannak, akik úgy gondolják, hogy az, amit ők belül a buksijukban természetesnek és magától értetődőnek tartanak, akkor automatikusan az a férfinak is magától értetődő lesz. Egyszerűen nem tudok napirendre térni, amikor olyat olvasok, hogy a nő kevestelte a férfi részvételét, teherviselését, kedvességét, törődését, DE AZT EGYSZER SEM HOZTA A FÉRFI TUDOMÁSÁRA, hanem szép csendben hagyta magában elrohadni és akkor borítani, amikor benne már késő, a férfi meg őszintén értetlenül állt a dolog előtt.

Biztos vagyok abban, hogy senki nem akar szándékosan rosszat egy párkapcsolatban, de ha valami nem stimmel, akkor az elvárás és az öngerjesztett frusztráltság helyett egy segítő, konstruktív kommunikáció nagyon sok kapcsolatot megmentene.

Van itt olyan, aki mintegy "lesrefuttatta" a párját azzal, hogy hallgatott, aztán rideg közönnyel borított?

(nem avatom szentté a pasikat, mielőtt valaki ezzel vádolna, a hapiknak is vannak szörnyű dolgaik, senki nem vitatja)

Köszi, mindenkit felpontoztam, örülök, hogy egy jó beszélgetés kezd körvonalazódni.

Igazatok van, sajnos sok hapsi meg képtelen venni a jeleket, lepereg minden róluk, aztán meg csodálkoznak, hogy következményekkel jár.

Én - nem vagyok egy nagy bölcs - de szívem szerint mindenkit arra intenék és akár már a sulikban is "bevezetnék egy érzelmi intelligencia- és párkapcsolattant", hogy beszéljenek a párjukkal minél többet, legyenek őszinték, ne kerüljék a konfrontálódást, de nagyon vigyázzanak, hogy a konfrontálódást és a méltóságában megalázni a másikat fogalmát ne keverjék.

Mert az ordibáló "házisárkány"-ság sem vezet sehová meg a kötekedő faszparasz hímsoviniszta viselkedés sem. A jóindulatú, egyenes beszéd igen.