Ezt már nem lehet elviselni! Tegnap összeomlott az életem. Hogy éljem túl, hogyan tovább?

Azt írod, "tegnap összeomlott az életed". A kommentedből nekem az jön le, hogy ez egyáltalán nem így van. Leírtad a folyamatot, megjegyezted, hogy már régóta megy a civakodás, nincs szeretet, nyugalom, békesség, nem inspiráljátok egymást semmire (a férjed ül a számítógép és a TV előtt, tehát unalmas, sivár és békétlen az életetek együtt.

Jellemezted a férjedet is. A házasságodhoz és a férjedhez való hozzáállásodból látszik, gyakorlatilag eddig sem volt boldog az életetek, nem volt jó a házasságotok, csak bizonyos célok (közös gyerekek, közös vagyon, közös megélhetés) összetartott benneteket. Az életed nem tegnap omlott össze, csak tegnap több minden összejött egyszerre, ami máskor külön külön lép fel és ezért érzed úgy, összedőlt a világ. Csúnya, de nagyon igaz dolgot fogok neked mondani. Aki cselédként viselkedik, azzal cselédként fognak bánni. Lehet, a fiad és az anyukád sem tisztel igazán, mert hagyod, hogy így bánjanak veled. Aki mártíromságot vállal, az előbb utóbb mártír lesz és belegebed abba, amit felvállalt. Te évtizedekig egy olyan helyzetet tűrtél, ami ugyan nem volt jó, de mégis benne maradtál, mert valószínűleg féltél változtatni és mert nem akartál szembesülni vele, hogy a közös életetek nem lesz jobb, csak rosszabb. Ok, egyszer megszabja az ember a határt, ultimátumot ad az eltévelyedőnek, de ha ez állandósul, szerinted ki veszi majd komolyan az újabbakat? Most "csak" annyi történt, hogy szembesültél vele, mi a következménye a sok meghátrálásnak, tűrésnek. Innentől a Te döntésed, képes leszel-e végre ezen valóban változtatni, vagy maradnak a "hagyományos" fordulatok, az újabb ultimátumok, a veszekedések és szépen minden marad a régiben. Mire eléred majd az 50-60 évet, akkor szépen beletörődsz, hogy tönkretetted az egész életedet.

Egy 22 év házasság után elvált nő

Sajnállak nagyon, de csak egyvalamit tudok mondani, amit lehet, már mondtak előttem.

És előre is bocsánat, hogy ilyen fiatalon válaszolok^^; csak szüleim jóvóltából már én is átéltem tizenéves korom elején a válás végzetét. Csak azt tudom mondani még pluszban a többieké mellett, hogy a 16 éves gyerekeddel nagyon vigyázz, törődj vele és figyelj rá. Mondjuk én 13-14 évesen éltem át anno gyerekszemmel a dolgot, és a mai napig "szívok" miatta. Idegeim azóta sem jöttek rendbe, pedig már 18 vagyok. Anyám pedig azóta is a rémálmom, akár szeret, akár nem.-.-

Sok szerencsét, amennyiben még nem ért véget a tortúra, és sok erőlevest :) *ölel*

Kár erőltetned, ha jól értem, már csak egymás hibáit látjátok meg.

Ne csinálj hülyeséget, mert többet érsz annál. A lakásviszonyokat korrektül kell elintézni. Valószínű, hogy mindkettőtök életszínvonala romlik, de a nyugalmatok meglesz.

A fiad még éretlen! Majd ha szülő lesz, becsülni fog téged. A gyerekeket ki kell hagyni, hiába nagyok. Ez rátok tartozik, nekik ne kelljen egyikőtök pártját se fognia!

Jöjj magaddal békébe! Érezd magadat jól egyedül! Egyedül vagyunk legbelül mindannyian. Időnként mellénkszegődik egy társ, de egyedül halunk meg...

Aztán lehet, öregségetekre megint összejöttök. De legyen önbecsülésed! Egyedül is boldogulsz!