Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Szerintetek milyen ember az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek milyen ember az akiről írok?

Figyelt kérdés

9 éve élnek együtt, 4 éve házasodtak össze, van egy 3 éves kislányuk. A férj mérnök, egy nagy cégnél, vezető beosztásban 8 éve. A feleség szintén nagy cégnél dolgozik, beosztottként, bár közben neki is meg lett a diplomája, de nem igazán akar a végzettségének megfelelő munkát keresni. Éltek szépen, és nevelték a kislányukat…

A férj mielőtt vezető lett, igen kiemelt, és megbecsült kétkezi dolgozó volt a cégnél, ahol a keresete az akkori bérek kétszerese vagy egy picivel több volt. Aztán jött az előrelépés lehetősége, és vezető lett belőle, mert munka mellet szerzett egy diplomát és kapott a cégénél egy lehetőséget, amit elfogadott, és az akkor még csak barátnő, vagy inkább már élettársával közösen meg is beszéltek. A munka nagyon sok és nehéz volt, és ezért néha veszekedtek is, hogy túl sokat dolgozik a férfi. De kárpótolta őket, hogy a férfi közel háromszor annyit keres, mint előtte. Az akkor még élettárs fiatal lány diákmunkásként dolgozott a cégnél, ott ismerkedtek meg… Elkezdték tervezni a közös jövőt. Szeretnének autót venni, családot alapítani, társasházból elköltözni kertesbe. Amikor biztos lett a megélhetésük, összeházasodtak, majd egy év múlva jött a várva-várt kicsi lány. Apuka nagyon sokat dolgozott, hogy mindenük meglegyen, amíg anyuka otthon volt a pici lányukkal. 1 éves koráig minden éjszakai etetésben részt vett, amikor anyának nem volt teje, akkor egyedül kelt fel és etette meg a gyereket, rakta tisztába, hogy a felesége tudjon pihenni. Ha sok teje volt az anyukának, akkor szoptatta a kicsit, apa pedig segített a lefejt maradék anyatej lefagyasztásában, és a következő etetés előkészítésében. A kislányt 2 éves koráig kizárólag apuka fürdette. Még akkor is, amikor annyi volt a munkája, hogy ki se látott belőle. Ő akkor haza jött fürdetni, majd visszament a munkahelyére. Anyuka a kapott pénzt – ami akkor a bére alapján kb 90000 Ft volt családival havonta – mind a kislányuk nevelésére fordította. A lakás ahol élnek az anyuka szüleinek a tulajdona, így csak rezsit kellett fizetni és a kaját. Apu minden költséget állt. És ha tudott, akkor félre is rakott belőle. Nem volt közös számlájuk, de ez sokáig nem okozott gondot. Amikor a kicsi lány 1 éves lett anyuka rákattant az internetes vásárlásra, aukciós portálokon való vásárlásokra. A költekezése kezdett gondokat okozni, mert a kislányra költendő pénzt anyuci sokszor másra költötte. Díszeket, játékokat, hatalmas mennyiségű nasit vásárolt, amit végül kidobtak a szemétbe. Anyuka nem gazdálkodik túl jó a forrásokkal, de amikor kifogásolta, hogy ő miért nem oszthatja be a pénzt, apuka az egész havi fizetését oda adta neki – az akkor 2012 tavaszán 318000 ft volt -, hogy próbálja meg hasznosan, az álmaik eléréséhez is igazodva beosztani. Apuka fizetését a saját számlájára jövő pénzzel együtt, 3,5 hét alatt sikerült elköltenie. Apuka a félre tett pénzből fizette ki az utolsó számlát. Úgy döntött továbbra is ő kezeli a költségeket, de anyuka pénzéhez nem nyúlt, ahogy korábban sem. Minden hónapban a havi rezsi költséget +/- 4-5000 forint összegben félre tették. Anyuka egy idő után már a rezsire félre rakott pénzből is költött, a számlákra meg a félre tett pénzből kellet kivenni. Egyre több volt a vita az értelmetlen költekezésből. 2,5 évvel ezelőtt komoly változások indultak a cégnél, ami nagyon sok munkát követelt minden mérnöktől a cégnél. Az új igazgató 2-2,5 évre prognosztizálta, hogy annyi munka lesz, hogy szinte csak aludni fogunk haza járni, még hétvégén is. Ezt apuka meg is beszélte anyukával. Közben emelkedtek a fizetések, és apuka fizetése felment 387000ft-ra. 2012 nyarán a cég leállt nagy karbantartásra. A korábbi évekhez képest, a 2 hét helyett 8 hétre. Apuka aludni járt haza, de volt olyan hogy csak 2 nap múlva. Amikor otthon volt akkor sem tudta kipihenni magát, mert az anyuka próbált belé erőt önteni: A gyerek nem alszik, te se aludj. Este a másik verzió: Ne hogy már elaludj, a gyerek még nem alszik. Mondja ezt az, aki délben lefekszik minden nap a gyerekkel. Anyuka pedig elkövezett egy hibát. Amíg apu keményen dolgozott ő más férfi csókjaival vigasztalta magát, gyerekkel az oldalán. Apu 2 hét múlva tudta meg, hogy mi történt. Valami eltört apuban, azt hiszem szíve. Csak a kislány miatt nem ment el, és vált el. Apu mindig hűséges volt, anyu pedig állandóan gyötörte őt a féltékenységével. Ezek ellenére azért megpróbálták a második gyermeket is bevállalni, de nem jött össze. Kiderült, hogy anyukának PCO-ja és inzulinrezitenciája van, ezért nem jön össze a baba. Anyu különleges diétára szorult és gyógyszeres kezelésre, nem baj megoldjuk valahogy az egészséges táplálkozást, és hogy rendes cukor helyett neki csak a különlegeseket szabad fogyasztania: xilit, stevia, stb..

Ebben az évben, anyu ezt a kérdést fogalmazta meg:

Kategória: Szerelem, szex » Szexualitás 2012. 12.18.

Nagyon gondolkoztat, hogy szeretném kipróbálni lánnyal is, legalább az életemben egyszer. Hol keressek lányt/nőt akivel kipróbálhatnám? 28/L

Apa erről nem tudott semmit, de úgy látszik, anya unatkozik. Közben a gyerek nő.

Fokozódnak a veszekedések, sokszor pofonok is csattannak mind a két részről. Apu megtudja, hogy anyu bántja a 2 éves kislányukat. Egy etetés alkalmával anya hatalmas fejen ütéssel jutalmazza a kislányt a dacolása miatt, mind ezt apa szeme láttára. Apa ekkor adott egy pofont anyának, mire anya kékre-zöldre veri apa karját, és zsibbasztókat rúg apa combjába, miközben a kicsi lány a másik kezében van, mert meg akarja vigasztalni.

Az eszement költekezés miatt apa már a rezsi pénzt sem hagyja otthon. Majd ő bevásárol, és befizet minden. Anya minden pénzét a számlájáról az egyik aukciós oldalon elkölti magára, és minden egyébre, miközben a kislánynak csak használt ruhákat vesz, és türelme nincs a kicsihez, állandóan kiabál vele, Ő pedig ezért mindig sír. A veszekedések folyatódnak.

Anya ezeket a kérdéseket fogalmazta meg:

Kategória: Családi kapcsolatok » Válás 2013.03.19.

Ti válnátok vagy ez még helyrehozható?

Apa dühös, mert a közös jövőt csak ő építené, más meg a jelenbe akar megszorítások nélkül élni. A szüleit a felesége gyűlöli, ahol csak lehet, szapulja, bántja őket. A kislányt is csak akkor viheti apu a saját szüleihez, ha extra pénzeket kap. De mindenért apa a felelős, még azért is, hogy megcsalta. Ő feszegeti a válást, miközben összetörte apa szívét, amit nem lehet megragasztani.

Közben megy a harc, és apa csak szenved, mert folyamatosan éreztetik vele, hogy egy „bugris paraszt”, aki takarodjon dolgozni, és tartsa el a családot. Közben az esküvőn összejött pénz visszatöltését is abbahagyja, mert elege van, hogy anya csak állandóan kivesz belőle. Anya csak költ, de nem tudja megmondani mire. És megfogalmazódik egy újabb kérdés:

Kategória: Családi kapcsolatok - Egyéb kérdések 2013.03.19.

Ha nem lenne anyagi gondjaitok veszekednétek a feleségetekkel a pénzköltésen?

Persze apa 50 ezerért vesz média lejátszót, hogy a gyerek meséit ott tároljuk, ő meg csak 30000-t költhet magára. A média lejátszót közösen beszéltük meg, de azt a 8 pár divatpapucsot, 6 pár nyári cipőt, 4 pár őszi boka csizmát meg ő saját magával. A második és harmadik média lejátszót persze nem említi, mert azt ő kérte, hogy mind szobában legyen. És ott vannak még melltartók is. Mivel anyunak nagyok a mellei, spéci melltartók kellenek neki, hogy a háta ne fájjon a terheléstől. Az augusztusi melltartó bevásárlás végösszege 50000 huf 4 db Bravissima melltartóra. A 9 év alatt többször is kapott ezekből a melltartókból, de csak azért, mert soha nem szerettem, és mindig megalázom. A kutya és macskaszőr takarítására meg kapott iRobot 576 PET típust 125000 forintért. És még nagy LCD tv, és mindent, amit csak szeretett volna. Minden egy-másfél évben új telefont kapott, míg én 3 évente veszek újat, mert valami miatt muszáj cserélnem. 2. házassági évfordulóra egy különleges egyedi készítésű professzionálisas kivitelezett fa medált kapott, amit Amerikában készít egy mérnök, és 2 db fotót lehet bele rakni. Át lehet a medált forgatni egy szív alakra szétnyitva az egyik fotó látszik. Vissza forgatva, szétnyitva a másik fotó látszik, de csak mert nem szeretem. A 160 liters akvárium, ami az övé, évente 80…100000 forintba kerül. A rezsit csak apa fizeti, mér anya telefonszáláját is. De apa egy szemét verekedős p_csfej. 9 év alatt nem sok mindent sikerült félre tenni a jövő álmainak.


És apa kapja a kegyelemdöfést. Anya szerelmes, de nem apába. Szandi: Álomból valóság….éjjel nappal, a kicsi lányt meg én istápolom, mert a 2..2,5 év letelt és végre minden délután időben tud apa hazajönni, és csak ritkán hívják éjszaka, és ritkán kell bemennie hétvégén is dolgozni. A veszekedések egyre durvábban minden oldalról, végül apa felajánlotta, hogy menjenek el egy „mediációs tréningre” hátha elkerülhető a válás. Anya apát elküldi a francba… Apa érzi, hogy van egy 3 fél a kapcsolatban, és egy veszekedés alkalmával, amikor anya 3 hetet adott apának, hogy eltakarodjon, akkor bekövetkezett a vég. Apa elköltözött, és beadta a válókeresetet. Anya közös megegyezéssel békében akar elválni: 85000 tartásdíj, és egy autó kell neki, és akkor közös gyermekfelügyelettel válunk. Sajnos közös gyermekfelügyeletnél nincs tartásdíj. Így apu csak kéthetente egy hétvégét, és a szünidők felét kapja meg a kislányával. Végül a tartásdíj 60000 lett, és az autót is vihettem, mert anyu a szüleitől kapott egy autót. Apa 6 hete elköltözött, és várja a válóperes tárgyalás időpontját. Közben anya a következő kérdést fogalmazza meg:

Kategória: Szerelem, szex » Párkapcsolatok 2013.11.08.

30 évesen beleszerettem egy 50 éves férfibe. Ő is viszont szeret. Nagyon nagy szerintetek a korkülönbség? Működni fog ez a kapcsolat? Mindketten egy rossz kapcsolatból léptünk ki nemrég.

Megvan a 3. személy a kapcsolatban. 3..3,5 hónapja kavarnak, de most már nyíltan, mert válunk így semmi köze apának ahhoz, hogy mit csinál anya.

Közben a kislány folyamatosan apánál szeretne lenni, de anya csak akkor engedi el, ha programja van az új szerelemmel. Anyánál a kicsi lány mindig sír, és hisztizik.



2013. nov. 17. 03:53
1 2 3 4
 1/36 Salx Narval ***** válasza:
92%
Hát, egy tökéletes példát láthatunk arra, hogy hogyan cseszhetjük szét a családunkat, annak ellenére, hogy minden adott volt egy normális élethez. Hogy ki a felelős, hát mindketten, az anya mert felelőtlen és önző, az apa pedig azért mert nem állt a sarkára még időben, észre kellett volna vennie az első jeleket és határozottan rendre kellett volna utasítani anyut. Lehet, hogy a válás mindenképp elkerülhetetlen lett volna egy ilyen asszonykával, de lehet, hogy észhez tért volna, ha időben helyre teszik.
2013. nov. 17. 04:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
89%
Ez van, ha a pasi csak a külsöt nézi.
2013. nov. 17. 05:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 anonim ***** válasza:
97%

Szerintem ez egy összetett dolog....Milyen ember?Meg lehet ezt mondani?

A Gyes egy nagyon kemény dió,tényleg nagyon össze kell tartani,és sok tolerancia szükségeltetik mind két fél részéről!

Apa részéről elég volt annyi,hogy Anyának oda dobta a pénzt..nesze gazdálkodj...nem szól a történet arról,hogy eljártak-e kettesben néha szórakozni,vagy csak sétálni és egy hatalmasat beszélgetni.

A pénz boldogít(a leírásban nagyon sokszor a pénz tűnik a leg fontosabbnak)Szerintem itt van a legnagyobb probléma...ha nem a pénz körül forogna az életük(persze hogy fontos az anyagi jólét)hanem egymásról is egy picit!

Apa gondolkodjon olvasd vissza az írást és magad is rájössz ez a történet nem 2 emberről szól,hanem a pénz kegyetlen hajhászásáról,és eleve minden a pénzről szól ennek a 2 embernek az életében......apa szereti a gyerekét,könyörgöm ez tök természetes,de minden pénzben van mérve!!!Még a szeretet is!!

2013. nov. 17. 06:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
72%

Kedves Apa, jómagam egy 32 éves pasi vagyok, átérzem a helyzeted.


Nekem is volt hasonló kapcsolatban részem, a csaj ugródeszkának nézett (vidékről felköltözhetett a lakásomba, eltartottam, dolgozni luxus volt neki.. majd amikor szereztem neki egy jó állást, a főnöke kezdte reszelgetni).


Sokan írják majd, a pénz (és hajhászása) miatt történt mindez és persze hibás vagy a dologban. De nincs igazuk:) Az unatkozó háziasszony tipikus esetével volt dolgunk mindkettőnknek. Túl sok volt a szabadidejük és elcsábultak.


Ha te is minimálbért keresnél, el se jutottatok volna eddig.


Tudod, mindig van izgalmasabb. Az esetünkben a nő azért dobbantott, mert színrelépett az új jelölt, akinek már kész volt az egzisztenciája, nem kellett küzdeni érte (az én esetemben a lány főnöke 45 éves.. hatalmas ház a 2. kerületben, új A6-os Audi, stb-stb). Ezzel mi nem tudunk versenyezni. Ne is akarjunk! Nekem is sz.r volt első időben, magamat hibáztattam, hogy többet kellett volna vele lennem.


Gondolom Te is megkaptad azt, hogy "mert sose voltál ott, amikor kellettél volna". Amikor szóbakerült az, hogy de bezzeg a pénzemet két kézzel szórta (és el is várta!), akkor azt mondta, hogy "jobban örült volna nekem".


Tanulság? Keresni egy olyan lányt, aki hasonló értékrenddel bír. Aki nem várja el, hogy a feneke alá legyen tolva minden.


Ha nincs ilyen? 45-50 éves korunkban majd nem győzzük lerázni magunkról ezeket a hölgyeményeket:)


Kedves hölgyek, akik elolvastátok a történetet és ezt a hozzászólást, ne vegyétek magatokra a benne foglaltakat! Fogadjátok el, hogy vannak olyan hölgytársaitok, akik ugródeszkaként tekintenek a férfiakra.

2013. nov. 17. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 anonim ***** válasza:
57%

Ne haragudj, de diploma ide vagy diploma oda, a fogalmazással bajaid vannak. Fárasztó az egészet még olvasni is, egyszer 3. személyben beszélsz, egyszer egyes szám első személyben. Meg anyuka így, apuka úgy, nem könnyebb lett volna normálisan leírni? Te gondolom a férj vagy....

Na meg az anyuka pénze, apuka pénze is megér egy misét, szép kis házasság....

2013. nov. 17. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/36 anonim ***** válasza:
62%
Hú, de hosszú, pedig biztos érdekes. Valaki öszefoglalná a lényeget 2-3 mondatban?
2013. nov. 17. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
65%
Lusta vagy elolvasni?? Hát, én is!
2013. nov. 17. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
34%
A lényege összefoglalva, hogy diplomásan sem megy röviden, tömören, lényegre törően fogalmazni :))))
2013. nov. 17. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
33%
olvassa el az, akinek 2 anyja van!!!!!!
2013. nov. 17. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 anonim ***** válasza:
56%
Milyen ember akiről írsz? Döntésképtelen. Nem tud szelektálni a fontos és lényegtelen információk között. Borzasztó ez az iromány. Írta valaki, hogy olvassa el, akinek két anyja van. Igaza van!
2013. nov. 17. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!