Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tudnátok tanácsot, tippeket, praktikákat adni, hogy hogyan tudnék (legalább a gyerekek) előtt erősnek és magabiztosnak, és biztonságot sugárzónak tűnni, amikor elköltözik a férjem?
A gyerekek 2 és 4 évesek. Én meg már akkor sírógörcsöt kapok, amikor elképzelem a beszélgetést és hogy a férjem kilép az ajtón a bőröndjével. Nem tudom honnan legyen erőm, hogy a gyerekek lelkét ápoljam és mindent megadjak nekik, miközben elhagy a férjem és épp megyek vissza dolgozni. CSaládgondozóban már voltam pszichológushoz január 24-re kaptam időpontot, de a férjem most hétvégén fog elmenni és addig kéne pár jótanács.
Bp-en élünk és itt egyedül vagyok, mint a kisujjam (meg a gyerekek).
Kedves 8., én is így gondoltam és nagyon hasznos gondolatok vannak számomra abban, amit írsz.
Kedves 9., eszem ágában nincs bosszút állni. Én is saras vagyok a válás okában, nyilván, hiszen elhanyagoltam őt a gyerekekkel voltam elfoglalva az elmúlt évek során :(.
Egyértelmű, hogy a gyerekeket kell néznem és a lehető legjobbat szeretném nekik, a kérdést is ezért írtam ki.
Viszont szerintem joggal félek tőle, hogy ha én mondom el egyedül, akkor egyből engem fognak hibáztatni és mivel amúgy is én voltam mindig is a szigorú, ők meg borzasztó apásak, kínszenvedés lesz, hogy jó anyának tartsanak.
Az érzésüktől, hisztijüktől nem tudom megvédeni őket, csupán annyi a kérdés, hogy egyedül nekem kell részt vegyek benne (miközben nekem is borzasztóan fáj) vagy kapjon belőle az apjuk is. Ő most nagyon könnyen veszi a dolgot: ugyan, csak nem minden nap fognak majd látni engem, hanem minden másnap/harmadnak. Nohát, szerintem ez rohadtul nem ilyen egyszerű és nem csak erről szól. Ha még a távozása előtti reakciójukat sem fogja látni, akkor még el is hiszi, hogy a gyerekeknek meg sem kottyan, hogy elköltözik itthonról ... Utána már úgyis mindig egyedül kell szembenéznem velük: mikor jön Apa haza, miért nem jön haza, miért nem hívom haza, apát akarom, stb.
Elgondolkoztató a gondolat, hogy jobb-e ha előre tudják vagy csak akkor, ha már elmegy. Én eddig ez utóbbit gondoltam. De nem is tudom. Kínzóbbnak érzem, ha előre szólunk nekik. Én is tudom már pár napja és higyjétek el, mivel nem menthető (és a gyerekek sem menthetik nyilván), már nagyon túl lennék rajta és megspóroltam volna magamnak ezeket a napokat, amikor csak várom hogy mikor megy el ... Nem lehet erre felkészülni, tapasztalatból mondom :(.
válasza:Kedves Utolsó! soha-soha-soha-soha nem ártanék a gyerekeimnek! Ahogy az előbb is írtam, nem akarom felhasználni őket semmire sem. Amit írtam, mindenképp megtörténik. CSak egyik esetben kizárólag engem ostromolnak vele, másik esetben pedig az apjukat. Talán ennyi jár nekem is, hogy ezt ne csak én kapjam... vagy rosszul gondolom?
Ha azt gondolnám hogy könnyebb nekik, ha nem köszönnek el az apjuktól, akkor úgy csinálnám. De nem lenne könnyebb nekik, ismerem őket.
Sőt, azt a férjemmel is megbeszéltük és én magam is kértem, hogy NE maradjon velünk csak a gyerekek miatt! Szóval szó sincs arról, amire gondoltál.
válasza:9-es vagyok, ezt írtad: "De én meg (lehet buta gondolat), szeretném, ha a szenvedés részéből legalább ezt a picit kivenné ő is - hogy lássa és hallja, ahogy könyörögnek hogy ne menjen el az apjuk. Mert 1000%, hogy ez fog történni. A 4.5 évesem néha akkor is hisztirohamot kapott, amikor csak elment a haverjaival a férjem. gondolhatjátok mi lesz, ha elköltözik..."
Azaz szeretnéd, ha a férjed az ajtóban állva hallhatná a két gyerek könyörgését, kb. így lehet érteni. Szerinted ez nem ártana a gyereknek? Ők éreznék kudarcnak, hogy ott álltak, bőgtek, de nem hatott, ezzel rájuk tennéd ezt a terhet, még ha nem is szándékosan.
Mindenképp mondjátok el még a költözés előtt, legyen idejük felkészülni rá, kérdéseket feltenni az apjuknak, ha kell. A kisebbik még valószínűleg nem fog, de a nagyobbik olyan korban van. De egy a lényeg, a kész helyzetes drámától kíméld meg őket, mert nem tudják úgy feldolgozni, mint egy felnőtt ember.
válasza:2 és 4 éves gyerek fel sem fogja mi az hogy válás. Te viszont mint egy kamaszt kezeled ezt az egészet, és csak egy érdekel, hogy ne te legyél a gyerekek szemében akárki.Ahelyett, hogy egyre koncentrálnál: a gyerekek és az édesapjuk kapcsolatának a zökkenőmentessé tételéhez.
Pici gyerekekről van szó, és nem kamaszokról akik felé leül az ember és mondja azt amit ilyen helyzetben kell, de ott is óvatosan, hogy a gyerek véletlenül se hibáztasson senkit és érezze biztonságban magát, hogy senkit nem veszít el.
Érted?
válasza:Nem voltak még kamasz gyerekeim, de attól, hogy még korban kicsik, nagyon érett gondolkodásúak. Ismerem őket.
9. - igazad van, hogy ezt írtam. De nem arra akartam utalni hogy azt szeretném, hogy szenvedjenek a gyerekek; hanem azt, hogy szeretném, ha az apjuk is kivenné belőle a részét. Ne egyedül nekem kelljen, hiszen közös gyerekek. Ettől még az apjukkal való kapcsolatuk nem sérül, vagy ha igen - akkor ilyen alapon az én kapcsolatom is sérül velük.
És igen, szeretném ha minél könnyebb lenne nekik. Viszont ha választani kell, hogy melyikünkben lássák a gyerekek a rosszat (hangsúlyozom, hogy ha választani kell, hiszen ez elkerülendő), akkor inkább a férjem legyen az, hiszen mégiscsak én fogom ellátni őket és én leszek velük nap mint nap. Ez viszonylag érdekes, ha még mellé az apjukat istenítik és engem utálnak. És nem csak magam miatt!
De egyébként a kérdés pont nem ez volt, hanem, hogy miképp tudnék a lehető legerősebb lenni és a legjobban segíteni a gyerekeket a helyzetben.
Tök vicces, hogy segítséget kérek, hogy minél jobban helyt tudjak állni a helyzetben és én lettem a rosszérzésű anyuka, aki a gyerekeit felhasználva még mélyebbre taszítja őket a nyomorukban. Igazán sokat segítenek ezek a gondolatok.
Megértem hogy a soraim félreérthetőek, de megpróbáltam elmagyarázni mi van mögötte. Ezt már senki sem akarja megérteni. Vagy még ott is félremagyaráztam volna?
Ha tennék magasról a gyerekeimre, akkor nem válnánk a férjemmel, mert nem szoptattam volna mindkettőt 24-26 hónapos korukig hanem max 1 éves korukban lepasszoltam volna őket nagyiknak, bébiszittereknek és elmentem volna a férjemmel romantikázni, stb. Szóval azt hiszem igen sokat veszítettem azzal, hogy mindenek felett a gyerekeket néztem. És pont ezért nem hiszem hogy rászolgáltam a szívtelen, gyerekeit beáldozó anya megítélésre :(.
válasza:Utána már úgyis mindig egyedül kell szembenéznem velük: mikor jön Apa haza, miért nem jön haza, miért nem hívom haza, apát akarom, stb.
Ha pl. azt mondod a gyerekeknek, hogy: apa messze dolgozik, sok a munkája,majd jön xyv nap- azzal egyrészt nem hazudsz(mert gondolom tudják milyen, és hallották már tőletek)másrészt megnyugszanak.
De ha benyögöd nekik, hogy többet sosem látják, akkor iszonyatosan nagyon a saját gyermekeid alá teszel, ők meg totálisan kikészülnek.
Szóval szerintem egy normális anya ebben a helyzetben, aki nézi is a gyermekeit valamiben, nem trükközik, és nem próbál velük érzelmi műsort csinálni.
válasza:Nézd, egy kapcsolat megromlásához mindig két ember szükséges. Sosem egy a hibás.Ha pedig egy férfi idáig eljut és nyiltan a szemedbe is mondja, ott abban a kapcsolatban masszívan neked is sárosnak kellett lenned.Nem kis cselekedetekkel. Mert ugye mint tudjuk: ha földre szállt angyal lettél volna és olyan nő aki...akkor sosem undorodott volna meg tőled.
Mi szülők csak óva intünk a szokásos stiklizésektől, mert picik a gyermekeid, és ha kulturált módon túl látsz a sérelmeiden és a sértettségeden akkor a gyermekeidet átfogod tudni segíteni ezen a nehéz életszakaszon, ha stiklizést választod, a gyermekeid lesznek a legnagyobb vesztesei két össze nem illő ember kapcsolatának.
Én komolyan nem értem miért csak egy félresiklott mondatot hall meg mindenki és amit utána írok, már senki.
Nem stiklizek, nem használom semmire a gyerekeimet. Az apjuknak is megmondtam, hogy felőlem minden nap jöhet hozzánk, soha nem fogom azt mondani, hogy nem jöhet hozzájuk. Nyilván szó sincs arról hogy sosem láthatják többet az apjukat. HA azon múlna én vinném a gyerekeket és nyomnám az apjuk kezébe, hogy találkozzanak. De remélem ilyen nem lesz.
Azt is írtam, hogy a házasságunk végéhez hozzájárultam nyilván én is. Vagy írtam volna, hogy csak a férjem tehet róla?
Viszont miért múlik a házasság kettőn, de nem kell kivennie a férjnek a részét abból, amit okoz az elköltözése?? Vagy nekem nem fájhat még akkor is, ha hozzájárultam?!
Mégegyszer,utoljára: segítségért jöttem és a gyerekeimnek sosem ártanék tudatosan!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!