Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Elég nagy bajba kerültek. Mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elég nagy bajba kerültek. Mit lehet tenni ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Apósom már másfél éve hatalmasakat hazudik a családnak. Fény derült már félrelépésekre, fekete ügyekre, kisebb csalásokra. Anyósomék (ő és az anyja, aki velük él) eddig mindent megbocsájtottak, és nem rakták ki őt arra hivatkozva, hogy akkor mi lenne velük anyagilag, meg a kerttel, veteményessel, ha Apósom nem lenne ott. Fél éve az is kiderült, hogy teherbe ejtett egy putris roma lányt, akitől márciusban meg is született a gyerek. A család persze rászállt apósomra, aki lapított. Még ezt is elnézték neki,pedig ekkor már férjem és sógórnőm is könyörgött Anyósomnak, hogy adja be a válást, és írassák a házat az ő nevükre, mert anyósomék az utcán fognak kikötni. (a ház Anyósomék öröksége, de Apósom nevére írták, amikor összeházasodtak).

Ez még mind nem elég. Most derült ki, hogy apósom az elmúlt fél évben azt hazudta, hogy dolgozik egy másik városban, közben végig a nőnél volt, és csak pénzért járt haza, a fizetéséről meg mindig hazudott valamit, hogy hova ment vagy miért nem kapta meg. Anyósomék meg voltak olyan ostobák, hogy uzsorakamatú hiteleket vettek fel az elmúlt években a meglevő rengeteg hitel mellé, hogy meg tudjanak élni. A pénz nagy része pedig a nőhöz vándorolt, meg abból béreltek lakást maguknak Apósommal a közeli városban.


Jelenleg közel 10 milliós adósságuk van és annyi törlesztőrészlet havonta, amit képtelenek fizetni. Apósom meg fogta magát és lelépett. Sajnos már a ház nem ér annyit, mint amennyi a adósság, apósom nem hajlandó semmit fizetni. Sajnos anyósom nevén van a hitelek nagy része, többinél is kezes. Már öngyilkosságra gondolnak, teljesen összeomlottak.


Nem nagyon értek ezekhez, de elég kilátástalannak tűnik a helyzet. Mi lenne ebben a helyzetben a legokosabb döntés, mivel kellene kezdeni? Az adósság is osztódik a válás során, ahogyan a vagyon? A házat, ha előbb átiratják férjemék nevére (azt mondta apósom, hogy belemegy), akkor a válásnál jár belőle apósomnak, vagy el lehet adni nélküle? Mert én ezt látnám egyetlen kiútnak...tudnátok segíteni? Köszönöm.



2014. jún. 4. 14:54
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:

Most banki hitel, vagy uzsora?

Mert az uzsorásokat nem érdekli az örökösödési jog. Így vagy úgy, de behajtják, ha kell, az egész családon.

2014. jún. 5. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:
A közel 10 milliós hitel nagy része banki hitel, az elmúlt egy évben vettek fel uzsorát is.
2014. jún. 5. 15:18
 13/19 anonim ***** válasza:
akkor először az uzsorát rendezzétek, mert annak a kamata akkora, hogy maholnap többtízmilliós lesz.
2014. jún. 5. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
0%
A banki adósság öröklődik. Anyám is közölte velem vigyorogva, hogy majd megöröklöm az ő több, mint 10 milliós hitelét (majd ha fagy), illetve párom családjában volt haláleset. A házaspár nőtagja hunyt el, van 3 gyerek, akik bizony öröklik a hiteleket anyu után szépen. Az egyik lemondott az örökségről, így ő nem örököl semmit - hitelt se, de a másik kettő beszállt a buliba.
2014. jún. 10. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
Mibol gondolnatok, hogy banki kolcson nem oroklendo? Miert ne lenne? Talan ok ajandekba leirnak? Kolcson az, meghozza hivatalos.
2014. jún. 11. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:
Én utánaolvastam, és azt találtam, hogyha a férjem lemond az öröklésről, akkor nem örököl semmit. Sem vagyont, sem tartozást.
2014. jún. 11. 13:42
 17/19 anonim ***** válasza:
Orokolni tartozast csak az orokseg ertekeig lehet. Csak adossag nem oroklodik.
2014. jún. 11. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Váláskor viszont feleződik a hitel,mindegy,hogy ki nevén van,házasság alatt született házastársi közös adósság, a vagyonmegosztási perben kérni kell a megosztását.
2014. jún. 11. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 acelsziv ***** válasza:

kérdező: igazad van. Le lehet mondani az örökségről és akkor nem szakad a nyakatokba egy marha nagy hitel.

Anyósod az idiotizmus mintapéldája. Amúgy hogy áll a dolog?

2015. ápr. 29. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!