Nem bírom tovább. Mit csinálnátok? Volt már valaki ilyen helyzetben?

Férjemmel 5 éve vagyunk együtt.2-2 gyereket hoztunk a házasságba,ebből az enyémek velünk élnek, a fiai pedig havi 8-10 napot vannak nálunk. Mindketten nulla forinttal léptünk ki az előző házasságunkból, semmink nincs.

Albérletben lakunk és hó végén alig van pénzünk ennivalóra.Szó szerint nyomorgunk. De nem mind ám!

A férjem, aki a tökéletes férfi volt a kapcsolatunk elején 2 éve teljesen megváltozott. Depressziós,elvonul. A munkába menekül-mondja. 1 éve hagyta ott a bejelentett állását h pályázatokat írjon nagy pénzért, mert szerinte bérből nem lehet megélni.Van emellett vmi megbízásos melója amiért havi fix pénzt kap,de ebből nem sok marad mire kifizeti a borsos tartásdíjat.Tehát munkába nem jár, otthon van egész nap és dolgozik,de a pályázatokért sosem kap egy fillért sem mert eddig még egyet sem nyert meg.Ül a gép előtt és hozzá se lehet szólni. Minden idegesíti, mindenért morog,semmit se hajlandó segíteni otthon, mert dolgozik. Minden nap,egész nap, hvg-n is.

Semmire nem lehet megkérni.Házimunkába nem segít, a kukát nem hajlandó kihúzni, vagy a boltba elmenni csak ha itt vannak a fiai.De akkor is csak szentségelve.A gyerekivel sem beszél, sőt akkor van a legtöbb munkája amikor itt vannak...

A fiúk nem köszönnek, nem beszélnek velem,egész nap a számítógép előtt ülnek, fikázzák a kaját és a gyerekeimmel is parasztok, de az apjukkal is. Ha bármit mondok nekik, úgy csinálnak mintha nem is hallanák.Igazából semmi kapcsolatunk nincs velük.

Nekem meg van tiltva h bármiért is rájuk szóljak(akkor se ha a wc-t sem húzzák le maguk után)Rengeteg vitánk volt/van ebből, de a férjem nem segít.Sőt, mármár ő is ezen a szinten van mint a gyerekei.

Minden nap fél 6-kor kelek,Napi 8 órát dolgozom,2 órát utazom és hazaérve este 9-10ig lapátolom a szart. Hétvégén ugyanezt egész nap.

Csak akkor hoz rendes kaját, akkor vesz csokit ha itt vannak a fiúk(és csak nekik,az enyémeknek nem)velünk egyáltalán nem törődik. Le se szarja, mit eszünk egész nap, ha ő éhes átmegy az anyjához és bezabál,aztán meg nem tetszik neki amit én főzök(1000Ft-ból 4-6 emberre, mert ennyi jut)

Hó végére én vagyok az akinek nem jut még étel sem és az én gyerekeim járnak lyukas ruhákban, semmiféle különórát nem tudok fizetni nekik, pedig örömel mennének, már az iskolai kiadások is gondot jelentenek,mert az albérlet(ami azért 100nm-es hogy a fiai bármikor jöhessenek számítógépezni) elviszi minden pénzünket.

A férjem depressziós-azt mondja a csóróság miatt, meg mert én nem értem meg-és már ott tartunk h nem is beszélünk.De ha igen, ilyeneket mond h kellene nekem egy másodállás, meg h miért nem képzem magam h többet kereshessek (mikor ő otthon ül és sajnálja magát). Egyáltalán nem szexelünk már hónapok óta.Szerinte mégsincs velünk baj, és ha pár millió a nyakába esne és elmennénk valami jó drága helyre nyaralni(mert őt ez élteti) minden rendbe jönne.

Én nem vagyok egy lusta ember, de úgy érzem, minden erőm elfogyott már.Nem a munkával van a baj, hanem hogy értelmetlen. Azért dolgozok ilyen sokat h még többet dolgozzak? Ráadásul egy jó szót nem kapok érte.

A gyerekeim rongyosak, éhesek és fáznak. Én kb 10 kg-t fogytam az utóbbi 1 évben és erre a férjem csak annyit tud mondani hogy ő is.Meg szétteszi a kezét, h nem tud mit tenni.

Tudom h ez már nem lesz jobb.Mennünk kell. Magammal még megtehetném ezt, de a gyerekeimmel nem, akik sajnos már elég nagyok és jól látják a kivételezést, érzik a feszültséget és mégsem panaszkodnak semmiért sem mert tudják, így nem tudok mit tenni. De egyre jobban furdal miattuk a lelkiismeret furdalás.

Egyetlen reményem h nemsokára hozzájutunk egy kis pénzhez, amiből talán ki tudok venni hármunknak egy kicsi albérletet és akkor végetér ez a fos amit házasságnak csúfolunk.