Ebben a témában én vagyok a hitvány, vagy magára vessen? Ez az eset alakulhatott volna másképp? Végül is szerettem Őt akkor.

Alig 20 évesen kaptam egy jól menő vállalkozásnál egy jó kis állást, nem túl kiemelkedőt, de állást. Ez alatt volt egy lány ez életemben, akivel kedveltük egymást,(legalábbis Ő így tudta, én megőrültem érte valójában) de csak "haveri viszony volt köztünk. Volt több pasija is ez idő alatt, és sokszor tettem neki ajánlatot, hogy járjunk együtt. Múltak az évek és a cégnél kifejezetten sikeres munkát végeztem 25 évesen előléptem nem is akárhogy fizető állásba, jobban mondva pozícióba. Ekkor már egy éve mondhatni jártunk. De ezután megengedhettem magamnak, hogy együtt éljünk, még ha az apja nem is volt tőlem elragadtatva. Tudtam, hogy én egy átlag pasi vagyok, Ő pedig bomba nő. De nem volt probléma. Úgy éreztem így élünk jól. 30 évesen már össze voltunk házasodva.

Nem hittem soha, hogy a mi életünk nem fog zökkenő mentesen menni, de azt sem, hogy megbánt és belém gázol. Csak annyit kértem tőle, hogy ha együtt akar velem élni tegye, ha nem akkor ne. Azt csinál amit akar az életével, de ha viszonyt kezd valakivel azt azonnal mondja a szemembe , mert hülyét nem csinálok magamból. Ha válni akar megbeszélünk egy eltartási összeget, kivehet egy házat stb. Nem gond.

Az évek alatt annyira jól ment, hogy a családi vállalkozásukba is be tudtunk szállni, és bővíteni és nagyobb jelentőségű lett mint volt. Igen jól megéltünk belőle.

Ez alatt az idő alatt, úgy élt mellettem mint egy díva. El lehetett játszva az újgazdagot, és nem volt nagyobb konfliktusunk, mert én hagytam élni. Akkor is ha bulizáshoz volt kedve akkor amikor én még dolgoztam, elázva jött haza, vagy kedve volt egész nap csavarogni, shoppingolni. Azt hiszem ez eddig így korrekt.

14 évvel ezelőtt elkezdtek felém fülesek jönni barátainktól, hogy a körmére nézhetnék néha. És meg is lepett meg nem is. Mondtam hogy nem voltak sosem illúzióim a tökéletességről, de világosan megállapodtunk, hogy nem csinálhat hülyét belőlem, és már kezdtem azt hinni, hogy soha nem bántana meg ha ennyi ideig együtt éltünk. Aztán nem szóltam neki, hogy tudok valamit, és rajtakapást eszközöltem. Ez alatt kiderült, hogy több pasival is megcsalt, szomszéddal is, baráttal is, hadd ne soroljam. Azt hittem felrobbanok.

Becstelen vagy rosszindulatú, vagy sem, de a válópert így kezdtem el. Nem voltam hajlandó egy levegőt szívni vele többet, és a számláit sem fizetni már. A perben, mindenben eszközöltem a hűtlenséggel való élését, és addig pereltem amíg egyre rosszabb helyzetbe került. Mivel semmit sem fizetett igazán addig, ez is szempont lett a vagyon elbírálásnál. És a gyerek felügyeletnél. Mivel annak ellenére, hogy én dolgoztam én tudtam többet tulajdonítani magamnak a gyerekkel való törődésben.

A per már lezárult, majdnem 13 éve. A gyerek felügyeletet megkaptam, a részvényeket, a tulajdonjogokat, a vállalkozásban, a ház meg amúgy is az enyém volt. A tartozásait amit addig levásárolt befagyasztottam, vagyis nem törlesztettem semmit. Semmit nem kapott.

Most egy vas nélkül a szüleinél van, a gyerek velem él, a pénzforrásai megtizedelődtek, adósságai vannak, és egy szeretője nem költözött össze vele. Kénytelenek voltak a vállalkozásból eladni a részesedésüket, hogy kimásszanak ahogy tudnak. Megvettem a céget.

Újra nősültem, van már másik feleségem.

De nem rég betoppant az exem, mert beszélni akart velem. Megláttam és totál lesápadtam. Évekig nem gondoltam rá, de ez meglepett. Felszedett pár kilót, alkoholista, ápolatlan. És gondolom a szülei is így élnek most már ha még élnek, meg a volt sógorom is. És egy estére megszólalt bennem a lelkiismeret. Főleg mert tanácsot kérni jött hozzám, és a lányunkat akarta látni. De én el zavartam, mert még látni nem bírom. Azt mondtam neki nincs semmi féle lánya, neki csak a pasik voltak a valakik. De furdal a lelkiismeret. Nehéz elkönyvelni, hogy van közöm ahhoz, hogy ide jutott, vagy magának köszönheti? Önmaga jutott ide vagy nem? Nem én tettem alkoholistává például, akárhogy veszem. Szóval van lelkiismereti gondom is meg nincs is. Nem én voltam a hibás.

Én vagyok az álnok vagy Ő magának köszönheti amit tettem vele? A haragom még erősebb mint a lelkiismeretem. Miért lennék én a lelketlen, én szerettem Őt.

Nem vita iratnak szántam vagy hasonlónak, csak egyszerűen szerettem volna kiírni magamból amit gondolok , vagy amit érzek, és ami történt, ami bennem van. Minek után felgyülemlett bennem a dolog. Nyugodtan írjatok véleményt, szükségem van valaki véleményére, kívül állóra, ez az oldal megfelelőnek tűnik erre.

Szóval?