Hogyan lehet a válást túlélni? És ez a helyzet mennyire elitelendo?

Van egy nagyon rossz házasságom. Igazából a fő probléma mindig is az volt, hogy ahogy osszehazasodtunk, ő megváltozott. Nem foglalkozott velem semmit, neki természetes volt, hogy én ott vagyok neki. Én mindent csináltam a munka mellett, ő semmiben nem segített. Aztán végül elegem lett. A sokadik atbeszeles után sem lett változás, így kimondtam én, hogy legyen vége. Mind a kettőnket nagyon megvisel a dolog, nem így terveztük és baromi nagy csalódás ez az egész. Aztán a munkahelyemen az egyik kollégámmal sokat beszélgettünk a rossz házasságomrol és azon kaptuk magunkat, hogy egyre több időt töltünk együtt, egyre többet keressük egymás társaságát. Bevallom, beleszerettem és ő is belém és ez megadta a kezdő lökést ahhoz, hogy legyen erőm meglépni, amit egyébként is meg kellett volna előbb vagy utóbb. Tehát ez a dolog is kozrejatszott persze abban, hogy végre sikerült kimondanom, hogy el akarok válni.

De nem konnyebbultem meg. Nem érzek felhőtlen boldogságot, sőt! Szörnyű, hogy elvalt nő leszek, szörnyű, hogy a férjemet megbantottam, hogy kimondtam, amit igazából ő nem tudott. Iszonyúan nagy kudarcnak elem meg ezt az egészet. A kollégámmal, illetve mostmar a mondhatom azt, párommal megbeszéltünk, hogy nem mondjuk igazán senkinek, hogy mi együtt vagyunk. Aki látja, az oké, de konkrétan nem hirdetjük ki. Ezáltal viszont úgy érzem, kicsit őt is bántom, mert tudom, hogy ő nagyon szeretné, hogy normálisan tényleg egy pár legyünk.

Mielőtt valaki írná, nem szeretnék a férjemmel kibekulni, de nagyon szeretem ettől függetlenül emberileg és nagyon fáj, hogy tönkretettem az életét.

Voltatok így? Mikor fogom azt érezni, hogy igen, jó döntest hoztam és mikor tudok boldog lenni az új párkapcsolatban?