Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Hogyan váljak el emberi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan váljak el emberi módon, úgy, hogy lehetőleg meg tudjunk beszélni mindent és ne kelljen pereskedni?

Figyelt kérdés
Házasságom eleje óta problémák vannk köztünk, amikre mind a mai napig nem sikerült megoldást találni. Tavaly novemberben megegyeztünk, hogy ez így egyikünknek sem működik, én már nem szerettem férjemet, elválunk. Úgy volt, hogy januárban megegyezünk, beadjuk a papírokat, nyárra mindenki élhette volna saját életét. Férjem januárban nem ült le velem semmit megbeszélni, hanem napi szinten elment a haverjaival ide-oda, munka után nem foglalkozott velünk, a gyerekekkel, hanem csavargott. Én türelmesen vártam, mikor egyszer azzal állt elém, hogy ő meggondolta, mégsem akar válni, mert szeret. Hiába mondtam neki, hogy én őt már nem, előbb könyörgött, majd erőszakos lett, egyszerűen nem lehetett vele értelmesen beszélni. Többször bántott is, csak azért, mert én azt mondtam neki, hogy nem akarok vele már lefeküdni. :( Ekkor keresett egy ügyvédet, és azt akarta, hogy mondjak le a gyerekekről, mert se jövedelmem, se vagyonom, se ingatlanom nincs. Én ezt nem éreztem jogosnak, nem fogadtam el. Soha nem mondanék le róluk! Azóta sem jutottunk egyezségre, jelenleg pszichológushoz járunk, hátha ő segít valamennyit. Mit lehetne tenni? Az ügyvédem szerint adjak be keresetet a gyerektartás ügyében, hisz én nevelem őket, én vagyok velük. Férjem már év eleje óta nem ad a kezembe pénzt, teljesen ellehetetlenít így.
2008. nov. 7. 14:42
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon sajnálom,hogy ebbe a helyzetbe kerültél.A férjed egyszerűen undorító egy alak lehet.Nem tudsz kihez költözni?Szüleidhez vagy valaki rokonodhoz?Mekkorák a gyerekek?Ez tényleg egy nagyon lehetetlen helyzet így.Próbálj meg elmenni dolgozni,hogy saját jövedelmed legyen.Az ilyen férfit meg,aki képes a saját gyerekeit felhasználni fegyverként,hát le sem írom mit kéne vele tenni.De ezt a jog hagyja?Erre nincs megoldás?Gondolom a gyerekek maguktól nem szeretnének vele maradni.Hogy teheti ki épp eszű ember ilyen szánalmas huzakodásnak a gyerekeit csak mert nem bírja az egója elviselni,hogy elhagyják?

Azt,hogy pszichológushoz kell miatta járnotok,biztos fel tudod majd használni ellene.Menj be a gyámügyre is,hátha tudnak segíteni nektek.Ez a helyzet senkinek nem jó.

Azt állítja,hogy szeret azért nem hajlandó válni?Mert akkor eléggé furcsán mutatja ki a szeretetét,valószínüleg nem normális elmebeteg.Az ügyvédjének is csak gratutálni lehet,egyesek pénzért bármire képesek,családokat gyerekeket segítenek tönkretenni.

Remélem sikerül megoldanod a helyzeteteket valahogy.

Kitartás,és sok szerencsét kívánok neked hozzá.

2008. nov. 7. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
100%

Természetesen be kell adnod a válópert. Az anyagiak miatt ne aggódj, a bíróság elengedi a perköltséget, ha nincs elegendő jövedelmed.

Én még azt is tanácsolom neked, hogy mielőbb nézz valami állás után, mert a gyerektartás valóban nem lesz elegendő az önálló életviteledre. Ne félj, hanem lépj ki ebből a méltatlan kapcsolatból. Ne áltasd magad azzal, hogy a gyerekeknek jobb teljes családban felnőni. A gyerekeknek elsősorban nyugalomra van szükségük.

2008. nov. 9. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, én is az irányba húzok, hogy végre be legyen adva a válás, és megszűnjön ez az áldatlan állapot. Egy év alatt már annyi mindenen átmentünk, hogy nem is hiszem...

A munkahelykeresés folyamatban van, körülbelül azóta, mióta kimondtuk, hogy válunk, ám eredménye még nincs. Sajnos sem édesanyám, sem senki más nem tud nekem érdemben segíteni, férjem családja pedig szóba sem áll velem, nemhogy segítenének. Szóval itt vagyunk hárman, egymásnak. :) Ami nem is baj, de így elég nehéz munkát találnom, mert csak magamra számíthatok. Férjem amúgy külföldön dolgozik, tehát nem mondanám, hogy rossul keres. Csak sajnálja tőlem, nem, mintha nekem is köszönhetné, hogy teljesíteni tudott a munkahelyén...

2008. nov. 10. 12:59
 4/4 anonim ***** válasza:
Add be a válókeresetet egyedül. Kérj kölcsön, ha azon múlik. Ha lezajlik a per, feloszják a vagyont, viszed a gyerekeket, és a férjed bőséges fizetésének a fele a tiéd lesz gyerektartás címen. És ebben az esetben ez még jogos is lesz. Addig is menj el jogsegélyszolgálathoz, nővédelmi alapítványhoz stb. Ilyeneket találsz a neten ezerszám.
2009. márc. 8. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!