Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Mit csináljak, hogy aludjon...

Mit csináljak, hogy aludjon végre?

Figyelt kérdés
Teljesen kész vagyok idegileg. A fiam 10 hónapos és folyton kel éjszaka. 10 hónapja nem aludtam egy huzamban 2 óránál többet. Folyton felsír valamiért. Alapvetően kiságyban szerettem volna, hogy aludjon, de már volt együtt alvás is, de az is szörnyű. Folyton felébred valamiért és erősen elkezd sírni. Forgolódik, kúszik, semmi se jó neki. Most már teljesen kész vagyok idegileg. Egész nap szédelgek, ájuldozok, rosszul vagyok. Ami a legjobban zavar, az az ingerültség. Teljesen békés, nyugodt természet voltam alapjáraton. De a sok nem alvás egy szörnyeteggé tett. A legkisebb dolgokon kiakadok, kiabálok. Van egy nagyobb, 6 éves gyerekem. Őt sajnálom a legjobban, mert nem tehet róla, de ő az elszenvedője az egésznek. Teljesen türelmetlen lettem vele. Persze, vele is éjszakáztunk az elején, de aztán szépen aludt, csodálatos volt vele. Kiegyensúlyozott, boldog voltam. Most meg egy sárkány. Nappal se tudok aludni, mert akkor meg a naggyal kell lennem, mikor a kicsi alszik. Férjem dolgozik, nap közben nem tud segíteni. Éjjel meg annyira se nyugszik meg tőle a gyerek, mint velem, meg amúgy is egy szobában vagyunk, mindenképp ébredek rá. Tudom, most lesznek akik írják, hogy 3 éve nem aludtak, de még élnek, ez ezzel jár. De én már kivagyok, nem bírom tovább. Mindig valamire fogom, hogy miért nem alszik, de egyszerűen nagyon rossz alvó. Kora reggel persze mosolyogva ébred, hogy aztán 1-2 óra múlva elkezdjen nyűglődni, hogy álmos. Mire ő végre visszaalszik, kel a nagy.

2021. aug. 25. 10:21
 1/8 anonim ***** válasza:
Érdemben nem tudok hozzá szólni, de nálunk is ez a helyzet. Az én babám 7 hónapos múlt. Most éjszaka is legalább 12szer voltam át nála. Nem tudom mi fog változást hozni, étkezések ki vannak váltva, napközben kétszer alszik. Most már ott tartok, hogy ez biztos így marad...
2021. aug. 25. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Mi az esti rutinod? Mit hogy csinálsz? Mikor fekszik a gyerkőc?
2021. aug. 25. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
22%

Vannak babák, akiknek nagyobb nehézséget okoz anya nélkül létezni az anyaméh után.

Nekik fontosabb a testi kontaktus, az együtt alvás , hogy biztonságban érezzék magukat.

Az ilyen babáknak rémületes arra ébredni h egyedül vannak és anya nincs sehol.

Olyan kiságyat próbálnék ki, ami olyan, mint a babaöböl. Így ha nyöszörög, nyüglődik, elég odatenned a kezed, hogy megsimogasd, nem kell eljutnia a sírásig. Ő is jobban alszik és neked sem kell felkelned.

2021. aug. 25. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Én ezt értem, az elején teljesen jogos és érthető. De már 10 hónapja elhagyta a méhem... Írtam, hogy együtt aludva se jó. Ha úgy aludna, akkor ugyan nekem kényelmetlen, de mégiscsak aludnánk. De nem, ugyanúgy felsír folyton és forgolódik.

9 körül fekszik le, előbb nem tudom elaltatni. Így is délután 2-3 után már nem alszik. Ha mégis bealszik, akkor 11 után jó ha sikerül elaltatni. Előtte fürdés, megeszi a tápiját, összebújunk a nagyágyban és lassacskán elalszik. Nap közben eszik főzeléket, gyümölcsöt, estére már nem kap. De nem arra kel, hogy éhes. Vagy nem is issza meg a felkínált tápszert vagy megissza, de utána ugyanúgy kel.

2021. aug. 25. 12:14
 5/8 anonim ***** válasza:
54%
Segíteni én se tudok de nem vagy egyedül. 6hónapos most a babám és ő se aludt át egy éjszakát se. Igazaból fogalmam sincs miért ébred meg, egyedül meg nem tud visszaaludni. Cicin tud elaludni csak, így a férjem teljesen "haszontalan" altatás témában. Ez nagyon zavar engem is, őt is. Alapvetűen türelmes vagyok, azt hittem, hogy na engem semmi nem hoz ki a sodromból...aztán itt van a fiam.. néha úgy felidegesít éjszaka, hogy muszáj vagyok beleboxolni az ajtófélfába, mert nem alszik vissza, órákat van fent éjszaka..egyelöre még nem látom a megoldást és az éjszakák átalvása is lehetetlenül messze van
2021. aug. 25. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Az enyemek is csapnivalo alvok voltak, es 3 eves kor korul ertunk csak el oda, hogy nem talalkoztunk reggelig. De 2 orankent kelni folyamatosan 10 honapja szerintem mar extrem. Idoszakosan fogzas miatt stb az mas kategoria. De ha melletted is sir 2 orankent ott szerintem mar oka van. En elindulnek vele kivizsgalasra...
2021. aug. 25. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Kérdező, javult azóta a helyzet?
2021. okt. 4. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Engem is érdekelne, hogy mi lett veletek!
2022. jan. 3. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!