Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Mit tegyek, ha a 2 és fél...

Mit tegyek, ha a 2 és fél éves kislányom, alvás helyett megbolondul?

Figyelt kérdés

Már jó ideje benne vagyunk a dac korszakban, most már majdnem minden normalizálódott, de egy valami megmaradt. Amikor elfárad, teljesen begolyózik. Ilyenkor az amúgy jólnevelt, értelmes, aranyos kislány, elkezd artikulálatlanul üvöltözni, szétdobál mindent ami a keze ügyébe kerül, fel-alá rohangál, és szétszedi az egész lakást. Ilyenkor egyszerűen sehogy nem lehet hozzászólni, sem szépen, sem kiabálva. Bárhogy próbálok szótérteni vele, a válaszok: kaki, kuka, kuki, puki, kaka artikulálatlanul üvöltve. (egyébként gyönyörű szókincse van)

Túl tudnám élni, de ezt a produkciót akkor csinálja, amikor aludnia kellene, és pont emiatt gondolom, hogy szüksége is lenne ilyenkor az alvásra, mert nem én hozom fel, hogy menjünka aludni, hanem magától 1-3 között, és este 7-8-tól megőrül. Délután már nem is próbálom letenni, este pedig 9-10 körül elfárad, és kidől. Szóval fogalmam sincs hogyan tudnám ilyenkor az ágyában marasztalni. Egyáltalán lehet-e. (egyébként mesével alszunk el, de az már csak akkor köti le mikor kidőlt. Az sem zavarja ha teljesen sötét van, ugyanúgy ugrál az ágyon, ledobálja az ágyneműt, kiszalad a szobából)

Van valami tippetek???



2018. febr. 25. 12:17
 1/2 anonim ***** válasza:
50%
Próbáld meg, hogy az "őrület" előtt egy fél órával ágyba teszed. Jobb ötletem nincs. Az enyém 1 éves, de hasonló. Az ölemben alszik el, de ha nagyon fáradt, csapkodja teljes erőből az arcom, és rugdos. Próbálom nagyjából azonos időben lerakni aludni, egyenlőre néha sikerül, néha nem.
2018. febr. 25. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk is képes ugyanígy "megbolondulni", de akkor is lefektetem délután. Ha kikel, visszaviszem az ágyba. Akár ezredjére is. Mellette szoktam feküdni, míg elalszik. Ilyenkor viszont ott hagyom a szobájában (kijön, visszakísérem..). Ha kitombolta magát, ismét altatom. Kezdetben még áttombolta az egész alvásidőt, mára már ritkán próbálkozik.
2018. febr. 25. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!