Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » 3 éves gyerek altatása?

3 éves gyerek altatása?

Figyelt kérdés

Adott egy 3 éves gyerek. Gyerekkorától rossz alvó volt, nehézkesen aludt el, éjszaka is sokat kelt, sokat kellett ringatni.

Most már az éjszakai ébredések sokat javultak, keveset riad fel, de az altatás nagyon rossz.

Olyan, mintha nem lenne álmos, de akkor is, amikor látjuk, tudjuk, hogy az. Játszani akar, énekel, pörög, rugdos, bukfencezik, bármit, csak aludni ne kelljen. Takaró kell, mégsem kell, inni kell, énekeljél, ne énekeljél, csak dúdoljál, stb.

Az altatási rutin megvan már kicsi kora óta, az nem változott.

Amiket próbáltunk: zene, kérlelés, alvás előtti nyugtató játék/könyv, apa, anya, lefogás, előbb/később altatás, plüssjáték.

Autóban egészen gyorsan elalszik, mert ott nem tud felkelni, nem jár a keze lába.

Most már lehet vele beszélni, de mintha egyre rosszabb lenne.

Próbáltuk azt is, hogy hátha el lehet hagyni a nap közbeni alvást, de akkor már 4-5 óra körül kibukik, akár hisztirohamokba is torkollhat, láthatóan kell még neki az a pihenőidő.

Most így egy altatás minimum 1 óra, de akár 2 is lehet. Tudom, nem feltétlenül vagyok egyedül ezzel, többeknek ennyi a standard, de azért érdekelne még pár trükk, javaslat, főleg, hogy most már nyílik az értelme, talán több dolgot meg lehet vele beszélni.

Nyilván azt is el tudom fogadni, hogy majd kinövi, erőltetni sem szeretném, de azért nálam tapasztaltabbak segítségét elfogadnám. Főleg, hogy jön a kisebbik is nemsokára, kettőt pedig nem fogok tudni altatni egyszerre.


2019. júl. 8. 13:24
 1/4 anonim ***** válasza:

Sokszor nekünk úgy is nehéz elaltatni, hogy 1,5 éve nem alszik délután :D, úgyhogy várom a tippeket én is. 3,5 éves.


Amúgy mennyit alszik délután? Azt csökkenteném első körben, ha még aludna az enyém. Illetve próbálnám előre hozni.

2019. júl. 8. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Jelen állapot szerint reggel fél nyolc és nyolc között szokott kelni, egy körül viszem aludni ebéd után és este 8-9 körül kerül ágyba. Próbáltuk mindenfelé tologatni az időpontokat, de a többi eredménye még rosszabb volt. Délután 1-2 óra közötti mennyiséget alszik.

Ha valamiért délután nem alszik, az esti altatás semmivel nem jobb. Akkor sem, ha egész nap a szabad levegőn szaladgált és játszott, ugyanolyan szenvedéses.

Azt látom rajta, hogy ő nem akar aludni, tehát szánt szándékkal ellene áll az elalvásnak. Ha valamiért valamikor mégis álmos lenne, akkor is erőszakkal ébren tartja magát, akkor is, ha már fél órája alig él, ragad le a szeme, stb erőszakkal próbál felkelni, mozgatni a végtagjait, tudatosan csinálja

2019. júl. 8. 15:38
 3/4 anonim ***** válasza:

Ne altasd. Játsszátok le az alvás előtti rutint (fürdés, meseolvasás, puszi), készíts oda egy pohár vizet, hátha szomjas lesz a gyerek, és mondd meg neki, hogy az ágyában kell maradnia. Nézegethet képeskönyvet, játszhat az alvós játékával, de nem jöhet ki.

Ha valami miatt mégis kibóklászik, esetleg pisilni akar, azt minél kevesebb beszéddel rendezzétek le, és kisérd vissza a szobájába.

Ha 25-ször jön ki, annyiszor tereld vissza. Ne legyél mérges, se bűbájos, ne igérgess, de ne is fenyegetőzz. Csak annyit mondj, hogy le kell feküdnie, mert alvásidő van.

Segíthet, ha az új rend bevezetése előtti napon, és utána is többször napközben elbábozzátok vagy plüssállatokal eljátsszátok, hogy lesz mostantól este. Kismackó néhányszor kijön, anyukája visszaviszi. Kismackó kiabál, anyukája megsimogatja és ott hagyja. Kismackó pisil, anyukája visszakiséri.... és Kismackó a végén elalszik. Anyuka is alszik, és reggel mindenki nagyon örül.

2019. júl. 8. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Ja igen, azt nem mondtam, hogy velem alszik el egy ágyban, ez a gyerekkori nehézségek miatt alakult így. Két éves koráig minden éjszaka több, mint 10 alkalommal ébredt, lehetetlen volt máshogy csinálni.

De ezt megpróbálom, köszönöm

2019. júl. 8. 18:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!