Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Megszólnak amiért "így"...

Megszólnak amiért "így" nevelem a gyereket, mert szerintünk ez rossz, de nem veszik észre más anyák mit művelnek. Hogy tudom ezt elengedni?

Figyelt kérdés

1,5 éves a kislányom ügyes, okos szopis baba. Mindent időben szépen csinált, jól aludt, evett mindig, htvel se volt gond.Sokat foglalkoztam vele, nekem ő nagyon fontos. A férjem is nagyon szereti és ő is egyetért mindenben a nevelést illetően. De az ő családja viszont nem nézte soha jó szemmel a hosszú ideig tartó szoptatást, vagy azt, hogy nem engedtem, hogy a kialakitott napirendet folyamatosan felrúgjuk, vagy az ajánlásokat figyelembe véve (doktornő tanácsát megfogadva) csináltam a ht-t. Valamint 2 héttel szülés után nem vártam tárt karokkal a rokonokat baba látogatóba.

A családban 2 hete született baba, azóta anyósék felváltva fújják, hogy milyen szépen nevelik a gyereket. Nincs is ezzel gond, de úgy is fogalmaz hogy bezzeg ő... - átvitte a gyereket 3 naposan az anyóshoz, meg a kertbe, meg fagyizni, meg elmegy fél napra barátnőzni, shoppingolni, bevásárolni. A gyerek a mamával van addig, ez is megint oké. De nem 2 hetes gyerek esetében és nem úgy hogy az anyja 2 napig nem bír a kicsivel megmaradjon kettesben. Tápszeres,neki nincs teje. Ezzel sincs gond, nem mindenki tud szoptatni. De az a gond, hogy még se próbálta..

Jövő héten esküvőre, azután meg koncertre mennek. A gyerek persze lepasszolva mamához.

Én is vittem a gyereket mindenhova, de azért nekem ez durva. És a család szerint, ő a "jó anyuci". Mit tegyek hogy ne érezzem magam szarul ezek miatt?



2019. aug. 4. 21:46
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
94%

Panaszkodsz,hogy megszólnak közben te is ugyanazt teszed. Ahogy téged ne íteljenek úgy te se. Más ezt nem heĺyesli te meg azt.

A ferjed, te , és a baba vagytok egy család. Mit számít mit mond mas? Annyi minden miatt ítélnek meg az életben és még fognak is. Számít? Nem. Szard már le.

2019. aug. 4. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
77%

Nektek jó az a rendszer, amit kialakítottatok, ahogyan éltek.

Ne érdekeljen más véleménye.

Én biztos nem foglalkoznék vele, akkor sem, ha anyósom bubogna.

2019. aug. 4. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
87%

Már, bocs, de kinek akarsz te jó any(j)a lenni? Anyósnak vagy a gyerekednek?

Mit számít hogy mit gondol más? Azzal törődj, hogy a gyereked milyennek tart!

Érdemes lenne arra törekedned, hogy ne önbizalomhiányos, rosszindulatú pcsának tartson. Ehhez pedig nem kéne ekézned a sógornődet. (Nem a tejtől leszel te jó anya éa ő sem a tápszertől lesz rossz.)

2019. aug. 4. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
72%
Nem érdekelne a tágabb család véleménye. Mondjuk ha anyós nem mehetett a 2 hetes unokához, az szerintem durva. De ez az én véleményem, ha neked más, azzal sincs gond!! Nem kell egyeznünk, csináld úgy ahogy te és a férjed jónak látjátok. Anyósnak meg szerintem ezt kulturáltan így el lehet mondani, nem kell vitatkozni vele, ha nem ért belőle akkor meg engedd el..
2019. aug. 4. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
63%
💩 le.
2019. aug. 4. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
61%

Két végletet írtál le. Szerintem egyik sem jó.

Amúgy nem kell törődni másokkal.

2019. aug. 5. 04:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
90%

Szerintem ez az oldal nem arra való, hogy önigazolást keress, meg a sógornődet elhordd mindennek.


Attól, hogy egy pillanatra sem mozdulsz a gyerek mellől, meg óvodás koráig szoptatod, nem leszel jó anya akkor se, ha a FB csoportokban ezt mantrázzák.

2019. aug. 5. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
41%

Szia! Csak egy dolog van, amiben nem értek egyet: nekem a kisfiam születésekor még 3 nagymamám élt. Én nem akartam egy pillanatot sem elvenni tőlük, hogy láthassák az egyetlen dédunokát. Jöttek, amikor gondolták. Persze kérdezték előtte! Készültünk, vártuk őket, de az tuti, hogy kb. 2 hetes volt a Manó. És jöttek velük a nagyik plusz 1-1 nagybácsi.

Amúgy ne foglalkozz Anyósodékkal! Vagy, ha annyira bántóak, kérd a férjedet, hogy moderálja őket. Nálunk is vannak ilyen dolgai (pl. a hajszájat szedegeti a lefolyóból NÁLUNK és jajong - olyan a lefolyó, hogy nem is látszana egyből a dísz dugó miatt és max. 1 fésülködésnyi van ott maradva, ha pl. épp nem bírtam a gyerekkel.) Szóval ilyen esetben szólok a férjemnek, hogy ezt nem kéne, szóljon rá. Eddig ez működött. De közben meg sokat segít, jön, ha kell, vigyáz a gyerekre, kaját is hoz, ha kell, csak nem szeretem, ha sopánkodik...

2019. aug. 5. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
53%
Na, nem 3 nagymama volt az, hanem egy nagypapa is. A lényeg, hogy egyikük a kisfiam 13 hónapos korában elment. Örülök, hogy azért sokat tudták együtt lenni. Közös fényképeik is lettek. Engem az a nagymamám nevelt fel, ezért annyira fontos számomra.
2019. aug. 5. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

Én nem pocskondiázom őket sehol senkinek, csak leírtam ide, hogy ők hogy élnek. Mi egy utcában élünk anyósomékkal már 1 nap ő fürdette a kicsit naponta jöhetnek bárki nincs kitiltva senki. Nem ülök otthon a gyerekkel és nem is ültem soha.

Az esik rosszul hogy minket a férjemmel egyszer sem illetnek egy jó szóval sem, mert én nem fogadtam meg a régi hagyományos tanácsokat, illetve hosszú történet de a család se örült annyira a gyermek születésének mert lány lett.

Nem ő igazolást várok, csak, aki holt már ilyen helyzetben hogy lehet ezt lereagálni?

Szarjam le, ne vegyem fel amiket mondanak és ennyi?

2019. aug. 5. 08:21
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!