Lehet, hogy mégsem vagyok megfelelő az anyaságra?

Vagy mi lehet velem a probléma? Nagyon szerettem volna gyereket, s kissé nehezen is jött össze. Nagyon boldog voltam, amikor végre anya lehettem, a terhességgel, a szüléssel sem volt semmi probléma. Nagyon szeretem a kislányomat, úgy érzem, ő az életem értelme. Persze voltak nehézségek az elején is (nem tudtam szoptatni, hasfájós baba volt, sokszor felkelt éjjel), de hát gondoltam, ez az anyaság velejárója. Csak úgy érzem, egyre nehezebb. Már 9 hónapos, de szinte 24 órát igényel, nem lehet csak úgy magára hagyni, mászik, feláll, minden érdekli. A házimunka nagy része is rám hárul. Ráadásul a kislányom elég nyűgös, szinte állandóan rajtam akar lógni (fogzás, talán a szeparciós szorongás van a háttérben). De egyszerűen nem tudom utolérni magam. Az hagyján, hogy nincs magamra idő, de a lakás is fut, szinte semmit nem tudok csinálni. Segítségem nincs. Úgy érzem, minden energiámat leszívja a lányom. Éjszaka is többször felkel, napközben is alig alszik. Már sokszor úgy érzem, nem akarok vele foglalkozni, fáradt vagyok és idegesít. Legszívesebben akár napokra elmennék itthonról. Szeretem őt, nem tudnék nélküle meglenni pedig, de mégis így érzem. Miért? Tényleg sz..r anya vagyok? Vagy ez fog változni idővel?