Miért ragaszkodik hozzám ennyire miközben én csak egy ilyen senki vagyok?

Azért ragaszkodik hozzád, mert az anyja vagy, az első számú és legfontosabb személy ebben az életkorban.

Ha továbbra is ebben a szellemben fogod nevelni, éreztetni vele, hogy nem akartad őt, és kolonc számodra, egy érzelmi sérültet fogsz belőle nevelni.

Akkor már inkább pakolj össze, és hagyd az apjára, akkor "csak" vérszerinti anya nélkül nő fel, de legalább lelkileg rendben lesz.

Eleinte detto ugyanez voltam én is, haragudott is rám a férjem is, de nekem olyan 7 hónapos kora körül elmúlt.

Most 13 hónapos, már abszolút nem tudnék vele ilyen lenni.

Mitől vagy frusztrált ennyire?

Nem kell állandóan kreatív játékokat kitalálnod és szórakoztatni a gyereket, csak melléülnöd és hagyni, hadd pakolásszon vagy visszagurítani, amit odagurít. Az is jó, ha csinálod a dolgod, ő jön utánad és bevonod. Teregetésnél odaadod a csipeszeket, főzésnél pakolhatja az alsó fiókból a lábast és kanalakat és közben kommentálod, hogy te épp mit csinálsz (ez a tanítás része). Nem kell animátori véna vagy pláne végzettség az anyasághoz. Ha végképp ötlettelen vagy, "csapd ki" a játszótérre vagy egy parkba, ő majd rohangál ide-oda, mindenre rácsodálkozik, te meg elhárítod a vészhelyzeteket. Hétvégén meg ha ilyen jóban vannak, legyen apjánál egy délelőtt, neked meg legyen az szabadidő, amit bármire felhasználhatsz.

Amikor meg mérges vagy, számolj el tízig és mondd magadban, hogy ő egy nagyon kicsi gyerek. Nem érdemli meg és nem érti meg, ha megsértődsz vagy pláne vagdalkozol, hogy neki is fájjon, ahogy a (rosszul kommunikáló) felnőttek szokták. Mondd el, mit érzel, miért csinálsz, és ha meg azt szeretnéd, hogy bocsánatot kérjen, azt mondd neki, ne játszmázz vele és akkor nem lesz bűntudatod. Ha pedig ez nem megy elhatározásra, tényleg érdemes pszichológushoz menned, mert jó eséllyel tanultad te is valahonnan.