Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Miért érzem ezt? 😦

Miért érzem ezt? 😦

Figyelt kérdés

Van egy 2 és fél éves fiunk, 2 hetes a lányunk.

Egy babát köztük elveszítettünk, sokat tettünk a 2.gyerekért.

Akartuk, vártuk. Mégis ahogy haladt előre a terhességem, egyre jobban úgy éreztem, nem tudok úgy örülni neki, mint a fiunknak. Ráadásul nagyon problémás terhesség volt, megszenvedtem vele rendesen.

Már ott felmerült bennem, hogy én igazából nem tudok azonosulni azzal, hogy 2 gyerekem legyen.


2 hete szültem. Az első napokat végigsírtam, annyira hiányzott a fiam, illetve valahogy nem ereztem a lányunk iránt azt a szeretetet, amit szerintem kellene. Folyamat az járt a fejembe, ő nem is úgy néz ki mint a fiunk, fogom tudni szeretni?!


2 hete már, hogy velünk van. Szeretem persze, bármit megtennék érte, de mégsem tudom úgy szeretni, úgy gondolni rá, mint a fiunkra.

Nekem ő a mindenem, és nem tudok a hugira is így tekinteni.


A szülés 1000x könnyebb volt mint az első. A szoptatás is klasszisokkal elöbb beállt.



Bűntudatom van, mert a fiuval nem tudok annyit foglalkozni mint elötte, és bűntudat, mert nem tudom a lányt is úgy szeretni.

Pedig tényleg nagyin akartuk őt.


Miért érzem magam így? Mit tudok tenni? Ez valaha jobb lesz?


2021. okt. 10. 11:28
 1/6 anonim ***** válasza:
76%
Ezen én is átmenetem. Akkor éreztem először, amikor a terhesség alatt (főleg a végén, amikor nehéz volt) kevesebbet tudtam foglalkozni a lányommal. Amikor a kórházban voltam, rettentően hiányzott a lányom, telefonon beszéltünk, hallottam a hangját és elsírtam magam. Alig vártam, hogy végre haza érjek és átöleljem. Nagyon vártuk a kis öcsit és szerettem, de sokszor az az érzés volt bennem, hogy őt nem fogom úgy szeretni, mint a nagyot. Ez több hónapig is tartott, de az idő előrehaladtával fokozatosan halványult. Most lesz 9 hónapos a pici, most már nem érzem azt, hogy bármelyiküket is jobban szeretném a másiknál. Még nagyon az elején vagy, számodra is új ez a helyzet, fog változni pozitív irányba. Jobb lesz, de még kell idő. Kitartást, hidd el, ahogy a kicsi is nő és többet lehet foglalkozni vele, a nagy is jobban elfogadja, más lesz. Nálunk sajnos a testvér féltékenység is közrejátszott, így számunkra nehezebb volt.
2021. okt. 10. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
77%

Van akinek az első gyerekkel se alakul ki hipp hopp a kötődés.

Ez teljesen normális, emiatt ne szégyelld magad!


A kislányod még idegen neked kicsit, de megismeritek egymást, elkezdtek kötődni, és ugyanúgy fogod szeretni mindkettőt.


Off. Szélesebb körben kellene hirdetni a valóságot, mégpedig azt, hogy míg az anyaság öröm, ugyanakkor lemondásokkal, bűntudattal, és sok keserű pillanattal is jár, és hogy normális az, ha nem beszélsz a hasadhoz, vagy ha idő kell, hogy megszokjátok, megszeressétek egymást a babával.

2021. okt. 10. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
82%
Én pár hete szültem és bűntudatom volt, mert nem éreztem semmit a baba iránt. Őszintén csak most kezdem felfogni, hogy belőlem jött ki, lassan tudatosul bennem hogy az én gyerekem. Anyám szerint ez normális hisz a fájdalmas szülés miatt néha még a szülőséget sem tudja élvezni az ember, nemhogy átélni.
2021. okt. 10. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
0%
Szerencsétlen gyerek..Majd átmegy rajtad.Remélhetőleg.Ez nem valami olyasmi amit igazán vissza tudsz vonni,mindössze a terhesség első 12 hete áll rendelkezésre a "meggondoltam magam"-ra. :D
2021. okt. 10. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Első 3 válaszoló!

Köszönöm nektek! 💙

4es... inkább nem minősítelek...

2021. okt. 10. 14:07
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Ha par heten belul nem javul az erzes keress fel egy szakembert!
2021. okt. 10. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!