Valaki el tudná nekem magyarázni hogy az autizmus és a mutogatás hogyan függ össze? Az autista gyerekek miért nem mutogatnak?
Kisfiam 13 hónapos. MINDENT megért, amit mondunk neki ( néha én is elcsodálkozom, hogy miket). Minden kérését kifejezni valahogyan pl. Kinyútja a karját az autójára és berreg mellé, hogy autózzunk vagy odahozza a telefonomat és mondja hogy kukk ( hallgassuk meg a vuk zenéjét) . A klasszik mutogatás viszont nincs meg, és a védőnő riogat vele, hogy problémára utalhat….
Utánoz minket, 10 honapos kora óta integet, tapsol. 1 éves kora óta pedig 5-10 szavas szókincse van.
Szerintem ez egy ilyen sztereotip leképezése annak, hogy az autisták nem értik jól az arc-és testbeszédet.
Pl. a mutogatásnál elvileg a mutogató számol azzal, hogy a másik tekintetét magára, aztán a mutogatás irányába vonja. Ha ezt nem használja helyesen, akkor lehet hogy odahúzza a másik testét a kívánt dologhoz, mert végül is ezzel éri el, hogy az illető foglalkozzon azzal.
De ettől még nem törvényszerű, hogy csak és pont ez az autistákra és mindegyikükre jellemző legyen.
Minden amit hirtelen rendellenesnek találnak,mert a szomszéd gyereke hamarabb csinálta vagy nem úgy az "autizmus jele".
Nincs pontos fogalma,és pontos 'tünete' az autizmusnak.Sose volt.
Valamelyik gyerek 3 éves koráig meg se szólal,és már kiáltanak rá mindent,pedig semmi baja.Ezzel szemben valamelyik autista gyerek már 1 évesen tudatosan szavakat mond,beszélni kezd..
Az én fiamra is már 100x rá mondták,hogy biztos autista,közben csak lassan ért be.(bár koraszülött is)
Nem ül fel 6 hónaposan? Autista.
Nem iszik pohárból? Autista.
Nem jár még egy évesen? Autista.
Nem szobatiszta még? Hát tuti,hogy autista..
Autista nekik az apjuk p*csája.Csak hagyni kell a gyerekeket fejlődni úgy,ahogy nekik kényelmes,nem minden gyerek a nagy könyvben leírtak meg a szomszéd gyerek szerint fejlődik.
Ha baj van az nem is mindig derül ki,valamelyik gyereken óvodas-kis iskolás korig észre sem veszik,hogy van valamilyen szintű autizmusa..
12!
A lányom egyiket se csinálta, és autista... Csak szólok.
Viszont ha ásítok, átragad rá. Ami állítólag az empátia jele, és kizárná az autizmust.
És mégis az!
Ennyit a tévhitekről.
Mondtam már.Nincs két egyforma autista és nincsenek konkrét "jellemzőik".Sokan amikor azt mondják,hogy "autista" azonnal asszocialnak az idegbeteg,érzelem mentes és veszélyes emberekre holott ugyan úgy sokuk köztünk jár és ha nem mondja hogy az észre sem veszed.:D
Filmekből és sorozatokból szeditek ki ti is,hogy kb mi az az autista,és ott se mindig épp úgy mutatják be őket mint egyáltalán emberi lényeket,pedig ugyan olyan emberek mint mi,semmi bajuk.Nem betegek,ez tulajdonképpen nem egy betegség..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!