Miért akarja mindenki jobban tudni hogy mi van a babámmal?

Értem én hogy az első gyerekem, de én vagyok vele egész nap.

Anyukám állandóan dajkálni akarja, ezért ha csak megnyikkan vagy megmoccan, rögtön ugrik oda, hogy biztos magányos és ölelésre vágyik.

Nagynéném látta hogy eszi a kezét, akkor nyomta a kezembe hogy etessem meg mert biztos éhes. Pedig ő akkor eszi a kezét ha fáradt és próbálja megnyugtatni magát.

Anyósom heppje a hasfájás. Megetettem majd elkérte büfiztetésre, utána megpróbálta elaltatni. Aztán elkezd sopánkodni nekem, hogy jajj szegénynek fáj a hasa, az ő fiai is milyen hasfájósak voltak, ők is így húzták a lábukat. Mondom, ha fájna a hasa, akkor nyöszörögne is, most még kicsit mozogni szeretne alvás előtt, ne fogja le a végtagjait. De hát még pukizott is akkor tényleg biztos a hasa fáj...

Férjem nagymamája mindenáron ragaszkodott, hogy etetés előtt tisztába szeretné tenni. Mondtam hogy evés után szoktam, mert evés közben szokott kakilni. Erre beszólt hogy előtte kell hogy evés közben megnyugodjon, mert nem szereti a pelenkázást. Mondtam hogy de, szereti, evés előtt viszont biztos sírni fog az éhség miatt. Nagyon erősködött, végül engedtem. Persze eves közben megint kakilt, mondom utána hogy akkor megint tisztába teszem, erre jajj minek azt, most volt cserélve a pelus, majd következő etetés előtt...

És még sorolhatnám. Pedig nem találkozunk mindig mindenkivel, de ezek nagyon fel tudnak húzni. Főleg ha nem elég egyszer elmondani és felfogják elsőre, hanem még ott erősködnek, meg bizonygatják a saját igazukat.