!Szerintetek ez normális? Máss@l is előfordult?

Mióta megszületett a kisbabánk, szerintem alig aludtam jól és eleget. Ez még egy természetes része a dolgoknak, viszont azt vettem észre, hogy kb. semmi sem igazán érdekel. Mások azt mondják (pl. itt olvastam anyukák kommentjeit), hogy szoptatás alatt mennyi sorozatot stb néztek. Hát én egyet sem, tv-t sem igazán, ha csak épp be volt kapcsolva, pár percig bámultam, de olyan soha nem történt, hogy én kapcsoltam volna be, hogy nézzék valamit. Úgy érzem semmire sincs időm. Nincs segítségem (férjemet leszámítva, aki dolgozik, de persze segít), ha 48 órám lenne egy nap sem érkeznék mindent megcsinálni, folyton le vagyok maradva, sosincs olyan rend, mint régen, ami zavar, kényelmetlen nekem. Tudom, nem kell ezzel foglalkozni, de hát ilyen a természetem. Már a vendégnek se örülök, mert pl. igyekszek kitakarítani kicsit, erre egy darab sütit nem tudnak megenni úgy, hogy a fele ne a padlón álljon meg. Es nagyon felidegel az ilyesmi, talán mert túl fáradt vagyok. Ez a másik része. Megszokta a szervezetem, hogy a baba gyakrabban kell, így még mindig megébredek szinte óránként. Aztán nem tudok visszafelé aludni. De ez etetés után is érvényes, mikor legnagyobb álmomban felriadok. Amikor meg lehetne aludni, nem tudok. Aztán rengeteget, szinte állandóan a kicsi van/jár a fejemben. Ez mióta megszületett. Az agyam állandóan körülötte forog, éjszaka is nézegetem, hogy minden rendben van e vele, persze nem óránként és nem mindig, de gyakran. Mintha egy örökös aggódás lenne bennem, hogy vele mindig minden rendbe kell hogy legyen. Egyszerűen nem érdeklődöm emiatt sok minden felől, energiám sincsen, az igaz. A látogatókban sem találom örömömet, annak sem örültem, hogy szinte azonnal jöttek látogatók, mármint szülés után, mert itt ez normális. Még emlékszem ültem, a szemem alig bírtam nyitvatartani, a kicsi olyan 2 hetes lehetett. Vagy mikor későn jöttek, 10-kor mentek el, én meg az ordító gyerekkel fent voltam az emeleten. Sokan 2 óránál is többet maradnak, én meg beszélni sem tudok miről. Sokszor a főzést is alig tudom befejezni, mert már sír. Eddig könnyű dolgokat csináltam (félkész), de próbálnék visszatérni a normális, csak időm nincs rá. Nektek hogy a csudába van? Délben eszünk főtt ételt, de alig tudom összekaparni magam. A sok ruháról nem is beszélve, a mosógép állandóan megy, akár egy tisztítóban.

Tudom, csak panaszkodom, ami nem jó. De tudom, hogy nem jó, emiatt kérdezem tőletek, mikor lesz jobb? A kicsit imádom, de a sok kötelező dolog miatt kevésbé tudom élvezni, mert dög vagyok.

Segítsetek légyszi, adjatok tanácsot, tippeket, mert begolyózok. Köszönöm!