Sok anyuka miért érzi magát "bezárva" és magányosan, mialatt otthon van a babával, kisgyerekkel?

nem értem. Én babával is mentem, ha éhes volt megszoptattam, aludt a babakocsiban ha elfáradt, vagy egy pokrócon a parkban, miközben én barátnőkkel beszélgettem.

egyedül könyvtárba volt nehezebb eljutnom, ott csúnyán néztek rám, nehogy felsírjon a baba, de összességében szabadabb voltam mint mikor dolgoztam. Jó persze, alap napirend volt, legkésőbb hatra hazaértünk.(nem, nem egész nap csavarogtunk, volt mikor délelőtt, volt mikor délután)

Mert egyes esetekben olyan húzós tud lenni a szeparációs szorongás vagy a dackorszak, hogy az anya becsavarodik. Hiába megy csavarogni a gyerekkel, az terhet jelent, mert földhöz vágja magát a boltban, ha nem kap meg valamit. Vagy elfárad a sétában/ kismotorozásban és az anya ölben cipeli haza a gyereket meg a járgányt is. Vagy a játszótéren veri ki a balhét, mert nem akar hazamenni. Esetleg túlfárad az idegrendszere a gyereknek, de aludni mégsem hajlandó. Ezen kívül pedig pokoli lehet egy-egy betegség, vagy a sokadik átvirrasztott éjszaka a fogzás miatt, vagy a gyerek nem alszik a saját ágyában és anya-apa oldalbordáját rúgja széjjel. Van 10000 db játék otthon, de nem játszik semmivel. Helyette kikeni krémmel az arcát és filctollal rajzol a falra, a szőnyegbe meg beletapossa a nasit.

Anyuka majdnem infarktust kap legalább 10x abban a bizonyos 3 évben, mert eltűnt a távkapcsból az elem vagy belenyalt a gyerek a tusfürdős flakonba, esetleg a wc kefével hadonászott éppen.

Ilyenkor jönnek ide a gyakorira megnyugtató válaszért...

És most csak az egészségesen fejlődő gyerekekről beszéltünk.

Ha még beteg is a gyerek, na az tényleg pokoli lehet.

Mert tényleg egyedül van, bezárva, nincs kihez szólnia egész nap. Esetleg van egy lelkileg bántalmazó párkapcsolata vagy más rokona, aki még az elemi pszichés szükségleteire (kötődés, elismerés, önértékelés stb) sem pozitívan reagál.

Lehet egy nagyon igénybe vevő (pl sírós) babája, akinek úgy érzi, nem tud megfelelni és a környezetétől nem támogatást, hanem kritikát kap.

Nem vagyunk egyformák, nem ugyanabban a pszichés állapotban kerülünk bele az anyaság kihívásaiba. Ne ítélj el senkit, akin látod ezeket a jeleket, inkább próbáld megfigyelni, mi lehet a mögöttes ok és aszerint segíts.

Introvertált embereknek jobban fekszik kisbabás lét.

Később viszont nekik nehezebb, amikor a gyerekkel vegyülni kell, zsúrokra hordani, "bandázni".

Imádtam otthon lenni, nem voltam magányos, bőven elég volt a gyerek társaságnak. Nem hiányzott a felnőttek offline társasága, online bőven kielégített. A covid időszak ilyen szempontból még jobb volt. Akkor még csak a külső nyomást se éreztem, hogy "miért nem mentek társaságba, miért nem mozdulsz ki".

Sokat kirándultunk, de soha nem tömegbe, hanem a természetbe. Parkok, erdő, messzi nem zsúfolt játszóterek. Csend, nyugalom...első gyerekkel.

Másodikkal minden sokkal zajosabb, na vele meg azért nem vágytam tömegbe. Otthon egy perc csend se volt, de jó volt.

Nekem ez nem fizikai helyhez kötöttség volt, hanem egy csomó mindent nem tudtam csinálni, amit szerettem volna. Bármibe kezdek, sosem tudom, befejezhetem-e. Nem tudtam a számítógéphez leülni, mert a fiam patáliát csapott (egy ráccsal le van választva az a rész). Nagyon macerás elindulni otthonról. A kötelező feladatok közben is stresszforrás ez, hogy bármikor történhet valami és ugrani kell - és tényleg sokszor történik is.

Persze én ezekre számítottam, és van benne jó is, szóval valamit valamiért. Ettől még vannak nehezebb napok, amik meghaladják a tűrőképességem. És vannak könnyű napok is.

#8 Igen, tényleg van, aki ezt élvezi a barátom lánya egész pici korától mindenhova vitte a gyereket, kirándult, utazott vele. Ő nem is dolgozott még soha, valószínűleg nem is fog.

#5 voltam