Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mit csináljak, hogy ne féljen...

Mit csináljak, hogy ne féljen a kislányom a fürdetéstől?

Figyelt kérdés
20 hónapos kislányomnak egyik nap habos lett a vize, korábban néha is ilyne volt, de nem különösebben érdekelte. Most viszont elkezdett sírni, remegni, nem engedte, hogy bele tegyem a kádba. Baglyos amúgy a kád, és elkezdte mondogatni, hogy baglyok. Mintha azok csinálták volna ezt sztem így fogta fel. Másnap nem volt hab a vízben, viszont ugyanígy ordított, félt. Ki is vettem egyből most is,csak le mostam szivaccsal. Fürdés után is alig lehetett lenyugtatni, egyszerűen nem lehetett kizokkenteni ebből a félelemből, hiába meseltuk neki, hogy el repültek a baglyok, nem bántanak, csak rajzok.. Stb. Semmi nem nyugtatta meg. Ezért kivettuk a kis kádat, hogy a nagyba fürödjön. Talán kevésbé sírt de ugyanugy remegett és szinte végig nyüszögte az egész fürdést, holott már kivittük a kádját. Mivel mondja, hogy baglyok, ezért gondoltam hogy nem magától a víztől fél, bár a habbal kezdődött minden. Szerintetek hogy segíthetnénk, hogy újra ne egy rossz élmény legyen neki a fürdés? Esetleg együtt fürödjek vele?
2023. nov. 5. 21:31
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Egyébként kifejezetten szereti a baglyokat sok baglyos dolga van és azoktól nem fél.
2023. nov. 5. 21:33
 2/11 anonim ***** válasza:
9%
Ne fürödj vele együtt. Az nem megoldás.
2023. nov. 5. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
19%
Ne fürdesd egy ideig, elég, ha lemosdatod, esetleg ha a zuhanytól nem fél az is szóba jöhet, de ne eröltesd, mrt egyre rosszabb lesz
2023. nov. 5. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Ne fúrödj vele. Csak tedd a nagy kádba. Az gondolom fehér,minta nélkül. Szabaduljatok meg a kiskádtól együtt. Pl tegyétek el együtt a szekrénybe. Este már a nagy kádba tedd. Egy nagyon rövid időre. Pl zuhanyoztasd le. Hátha ez tetszene neki. És nyugodt hangon beszélj hozzá.
2023. nov. 5. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Jó ha nem muszáj én se akarok vele együtt fürdeni.. Már kivittük a kis kádat, igaz, nem együtt, mert ha meg látta volna napközben, tuti megint sírva fakad..
2023. nov. 5. 22:17
 6/11 A kérdező kommentje:
4es mint írtam, sajnos a nagy kádba is sírt és félt, max nem oylan eszelősen sírt, mint a kicsinél. Ahogy az apja kiejtette azt a szót a száján, hogy pancsi jön, már elkezdett sírni, mielőtt a fürdő szobába mentünk volna..
2023. nov. 5. 22:18
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Idő kell. Majd elmúlik. Ha ez megnyugtat,minden kicsinek van ilyen "félek a fürdéstől" időszaka. Lányomnak is volt. Elmúlt. Türelem.
2023. nov. 5. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Akkor ez szerinted normális 7es,hogy remegve sír, miközben fürdetjük? Most amúgy olyan időszaka van, hogy sokszor nem is tudjuk előre, mire hogy fog reagálni, van hogy megijed tök ártalmatlan dolgoktól, amire nem is gondolnánk.
2023. nov. 5. 23:01
 9/11 anonim ***** válasza:
Csak menjen ez tovább. Nagy kádban veletek( egyikőtökkel). A habot fürdetésen kívül bemutatni neki, hogy hogyan lesz, és mókás, vicces, jó dolog.
2023. nov. 6. 05:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Estleg zuhanyoztatni megpróbálhatnátok a nagy kádban. Ne engedjetek bele vizet, csak álljon bele (esetleg egyikőtökkel). Hátha ez az újdonság kizökkentené.
2023. nov. 6. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!