Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Nemrég azt olvastam, hogy 3...

Nemrég azt olvastam, hogy 3 éves kor után alakul ki a hosszútávú memória, hogy lehet hogy másfél éves koromból is vannak emlékeim?

Figyelt kérdés

30 éves dolgokra is emlékszem, ráadásul van ami bizonyított is.

Pl második szülinapomon a 7 éves unkatesóm le akart fotózni a fényképezőgéppel és én féltem és nem akartam, sírtam is. Nemrég láttam azt a képet, megvan neki.

Van egy olyan emlékem is, amikor apám ezüst Mercedesének kinyitott a csomagtartója menet közben, épp hátsó ülésen álltam és hátrafelé néztem. Megkérdeztem és egy évig használta azt az autot, pont 2 és 3 éves korom között.

Van egy olyan emlékem hogy a nagymamám fekszik az ágyon és a nővérem mellette sír. Másfél éves voltam amikor meghalt. A temetésen is emlekszem egy arcra, aki a nagybátyám volt és sose láttam azóta, mégis tudtam hogy bajszos.

Illetve két évesen kaptam egy kis Forma 1 versenyautót, erre is emlekszem. 3 évesen a pedálos traktort, erre is.

Pontos leírást tudok adni a házról, ahol 3 éves koromig laktunk. Valamint emlekszem amikor betegen feküdtem és vizes ruhát tett a nagynéném a homlokomra, ez is 3 előtt volt.



máj. 27. 00:04
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
34%
Mindenkinek vannak 3 ev alattrol is pillanatkepei.
máj. 27. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
100%
Előfordulhat hogy megmarad pár emlék, de nem jellemző minden embernél ez. Nekem például 1 emlékem sincs, persze sokat meséltek a szüleim hogy mikor milyen voltam stb... de ezekre nem tudok úgy visszagondolni mint ha meg is történtek volna. Még az óvodás koromból is alig maradtak emlékeim. Egyedül arra emlékszem amikor kb 5 éves voltam és óvodába menet olyan nagy hó esett hogy gyalog is alig lehetett odaérni normálisan, és akkor nap végén anyám úgy vitt haza hogy hozta a szánkót és azzal elvitt egy helyre szánkózni és ez az időszak tartott pár napig, aztán vége, és azóta gyakorlatilag egyszer sem esett le akkora hó hogy szánkózni lehetett volna, tehát lehet ezért maradt meg bennem ennyire, mert kb akkor szánkóztam életemben először és utoljára.
máj. 27. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%

Ennek akkor lenne hírértéke, ha mondjuk örökbefogadott lennél és az emlékek utan máshol nőttél volna fel.

Mivel nem így van, azóta egy csomót meséltek róla a szüleid, láttál fényképeket és te azt hiszed, azok az eredeti emlékek, közben már csomószor előhívták és azok maradtak meg.

Tudom, te erre azt mondanád, nem, sose meséltek, sose láttál képet és nem hazudsz, mert a te agyad valóban úgy hiszi, de mivel életének minden pillanatára senki nem emlékszik, nem tudhatod, hogy mondjuk 6 évesen nem láttál -e fotót, ami egy bajszos ember volt és mondták, hogy a nagybácsi.

máj. 27. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:

Értem mit akarsz mondani, de nagy bácsiról nem láttam fotót mert ő szinte gyerekként Oroszországba költözött, nem volt róla felnőttkori fotójuk, csak a mama temetése miatt jött haza, azóta se láttuk. Pár éve lett facebookja úgy beszéltünk vele.

A merciről sincs fotó, ráadásul arról nem is beszéltek a szüleim, csak egy autó, mint a többi. Kamaszként hoztam fel és kérdeztem meg apámat volt-e ilyen sztori, a csomagtartóra nem emlékezett, de arra igen, hogy mindig mielőtt munkába ment volna el kellett vigyen az utcában egy kört :)

Viszonylag sok emlékem van és tényleg lehet vannak közte olyanok, amik már színesebbé lettek, ez benne van a pakliban, de ez az autós pl nemhiszem, hogy ilyen.

máj. 27. 01:13
 5/21 anonim ***** válasza:
100%
Az igazán intenzív érzelmekkel járó emlekkepek maradhatnak meg pici korból.
máj. 27. 04:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
100%
Megmaradhat korábról is, pláne ha hatalmas érzelem társul hozzá, mint ijedség, gyász (amit egy kisgyerek nem igazán fog fel) stb ahogy nálad is. Vagy egy akkora öröm, ami bevésődik. Sokminden raktározódik tudat alatt, már csecsemőkortól is (különben semmit se tanulnánk meg elötte, a tanuláshoz kell emlékezet is), de a tudatos emlékezés 3-4 éves kortól alakul ki. Senki sem állítja, hogy 3 év alattról nem lehetnek emlékfoszlányok, de az általános az kb 3.
máj. 27. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
Érdekes, nekem is van 3 év alatti korból emlékem. Pedig nem traumatus, meg semmi jelentősége nincs, csak hogy a rácsos kiságyban fekszem és nézelődök. Ezen én is gondoltam már, de valószínűleg, hogy csak véletlen, hogy ez az emlékkép megmaradt.
máj. 27. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
*traumatikus
máj. 27. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

3.szülinapom után 1 héttel halt meg apukám.


6 emlékem fixen megvan a mai napig az az elötti időkből.

Sőt, kristály tisztán elöttem van az a nap is amikor meghalt, illetve a temetés napja is.


31vagyok

máj. 27. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ez egyénfüggő.

Én is emlékszem dolgokra 3 éves korom előttről, 99%-ban a nagymamáimmal kapcsolatos emlékek. Apai nagymamám udvarára pl pontosan emlékszem. Hol volt a farakás, a diófa, a diófa alatt a kutyaház, még a kutyára is... hol kellett hátramenni a kertbe, a kerti ösvény 2 oldalán a szőlőtőkékre, ilyesmi. Érdekes módon a háza belsejéről viszont egyáltalán nincs emlékem, pedig nyilván ott is voltam sokat, nem csak az udvaron.

Arra is emlékszem amikor beteg lett és már nálunk lakott (de akkor már 3-4 éves voltam). Arra is, amikor meghalt, 4 voltam akkor.

Anyai nagymamám is rémlik, de ő kevésbé. Róla az az egy emlékem van, hogy mindig pucolt és adott nekem narancsot, amikor ott voltunk. :) Ekkor sem voltam még 3.

Ellenben pl. a férjemnek egyáltalán nincsenek emlékei ennyire kicsi korából. Még oviból se nagyon tud felidézni, nekem rengeteg van onnan is. Pedig őt sem verték vagy bármi ilyesmi, teljesen normális, egészséges gyerekkora volt.

máj. 27. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!