Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hogy tehet ilyet egy ügyeletes...

Hogy tehet ilyet egy ügyeletes orvos?

Figyelt kérdés

Kisfiam délelőtt lebetegedett. Álmos volt, aludt, nem akart felkelni sem. Délben már 38.6 volt a láza. Kapott kúpot, ami levitte neki 37.5re. De elkezdte fájlalni a fejét, nagyon elesett volt. Elvittük ügyeletre, ami felnőtt ügyelet. Sajnos oda tartozunk gyerekestől, mindenestől. Bementünk, a doki épphogycsak belenézett a szájába. Ekkor csörgött a telefon, és nem hallottam amit az asszisztensnek diktált. Utána közölte, hogy vírusfertőzés, csillapítsam a lázát, igyon sokat. Kérdeztem, hogy a mandulája, torka be van gyulladva? Nincs. Vírusfertőzése van. El lettünk küldve. Hazaértünk, 39 fokos láza volt már, fájlalta a mellkasát is, fürdés, kúp, és így tettem le aludni, 38.2vel.

Van kimondott gyerekügyelet, más településen, de mi körzetileg nem oda tartozunk, már egyszer megkaptuk a magunkét, hogy ne vigyük oda a gyereket, mert más körzetbe tartozunk.

Megjegyzem, írt fel a doki lázcsillapítót, direkt kérdeztem, hogy melyik másik kúppal lehet felváltva adni, ha esetleg nem elég. Azt mondta, bármelyikkel! Utána a patikában érdeklődtem, és kiderült, hogy csak és kizárólag Nurofen és Panadol mehet vele...

Az oké, hogy a doki felnőtt orvos, de nem ártott volna, ha megnézi a fülét, a torkát jobban megnézi, és a tüdejét is illett volna meghallgatni, pocakot tapintani, stb... Utólag már könnyen beszélek, de a rendelőben minden bajom volt. Meg nehogymár nekem kelljen megmondani mit csináljon az orvos:(

Félek, hogy holnapra romlik a helyzet, és nem tudom mit válasszunk. Menjünk ismét erre az ügyeletre, amire sokan panaszkodnak eleve, vagy vigyük a gyereket oda, ahol ugyan megvizsgálják, de közlik, hogy nem oda tartozunk, ne vigyük oda...

Áááááááá


2010. dec. 31. 21:39
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem javul a helyzet vidd el a gyerekügyeletre! Kötelesek megvizsgálni bárhova tartoztok. Ha húzzák a szájukat ne foglalkozz vele!
2010. dec. 31. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
67%
Egy dolog biztos,ezt már megtanultam a magam és mások tapasztalatán is:NEM SZABAD HAGYNI MAGAD,mert ezektől az orvosoktól,meg az egész egészségügytől a lehető legrosszabb is megtörténik,mégsem érdekli őket!!Én ezt mindig mindenkinek elmondom,legyél rámenős,ez nem játék,az ÉLET a tét.Tőlem gondolhatnak,amit akarnak,meg mondhatnának is az ügyeleten,nem érdekelne,sőt..Nem vagyok egy agresszív,rámenős tipus,de ebben az egyben nem hagyom magam,mert ismerem őket!!
2010. dec. 31. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
Az orvost nem tudjátok házhoz hívni, h szegény gyermek ne szenvedjen az úton és a betegek között a váróban?
2010. dec. 31. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:

NEM!


Régebben a 40.5 fokos láznál (kúppal együtt) is azt mondta az ügyeletes a telefonba, hogy nem jönnek ki, mert felesleges, úgysem tudnak semmit tenni... De ez ilyen ügyelet.

2010. dec. 31. 21:52
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Ez borzasztó, hogy nem jönnek házhoz. Amikor én kicsi voltam (20-25éve), hozzám mindig kijött a doki néni, pedig csak 10 percre volt az orvos, de az út és a többi beteg gyerkőc miatt jobb volt így.


Jobbulást a Picurnak!


(Utsó voltam).

2010. dec. 31. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Kórház, gyerekosztály, ott megnézi az ügyeletes doki rendesen
2010. dec. 31. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos én is tapasztaltam hasonlót.Lázas volt a kislányom és bágyadt.Nem akart inni és enni sem.A lázcsillapítok csak ideig vitték le a lázát.Idézem az ügyeletes doktornőt.

"nem kell mindenféle kis lázzal ide rohangálni,csillapitani kell.A torka nem piros,biztos a foga."Ezután a gyerek klinikára mentem vele.Ahol közölték velem,tüsszös mandulla gyulladása van,a kiszáradád szélén áll.Egy hétig feküdtünk kórházba,infuzióra kötve.Ennyit az ügyeletről.

2010. dec. 31. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%
Hát szerintem menj el a gyerekorvoshoz holnap,ne törődj vele hogy mit mondanak,oda tartozol,vagy sem!Vagy pedig menjetek a legközelebbi kórházba!!!Húúú ezek az orvosok,annyira feltudnak idegesiteni,hogy csak na...rámenősnek kell lenni,ha legközelebb igy van Isten ne adja,de akkor bizony vond kérdőre,hogy miért nem nézi meg jobban a gyereket.Jobbulást nektek!!!!
2010. dec. 31. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
Nálunk is ilyen az ügyeleti rend sajnos. Mi Kemecsétől nem messze élünk Szabolcs mgyében. Mi ilyenkor, mivel nincs autónk, szólunk apósomnak, és elvisszük Nyíregyházára a nappali klinikára, ami éjjel is működik, és azt füllentem, hogy az ügyelet küldött ide, mert ott nem tudnak mit kezdeni vele. És még sosem volt gond. Volt, hogy a kisfiamnak 41 fokos!!! láza volt, kifeküdt, és nem jött ki az ügyelet. Én meg mentőt hívtam, mert féltem, hogy nem éri meg a reggelt. Nagyon sírtam. Éjszaka kapott egy infúziót, és lement a láza reggelre. Írtak fel antibiotikumot és mondták, ha bármi gond van, vigyük vissza. Hála Istennek semmi baja nem volt.
2010. dec. 31. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Én is inkább a gyermekkórházat javaslom. Ott biztosan megnézik rendesen. És jó ötlet azt mondani hogy az ügyeletről küldtek át :)

Egyébként én sem foglalkoznék azzal hogy húzzák a szájukat. Könyörgöm az a dolguk, mégha más körzetbe is tartoztok. Jobb ha leginkább gyerekorvos látja, a felnőtt orvos nem véletlenül van elkülönítve szakmailag. Ha fájlalja a mellkasát az nem valami jó jel. Nem akarlak ijesztgetni, de akár tüdőgyulladás is lehet. Hogy lehet hogy a ti körzetetekben nincs gyerekügyelet? Vidd inkább gyermek kórházba ott biztosan ellátják, vagy ha nem tudod akkor arra a gyerekügyeletre ahol húzzák a szájukat. Bár nem hiszem hogy lázcsillapitónál többet tudnának ők is segíteni. Biztosabb a kórház szerintem ott van minden, és mindenki aki ért hozzá.

2010. dec. 31. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!