Hogy viselitek, ha a szüleitek nem élték meg az unokák születését?

Nálunk egyedül anyukám lett volna a normális nagyszülő és meghalt 50 évesen mikor épp a babámat vártam (én voltam 25) gyakorlatilag rendesen meggyászolni se tudtam hiszen nem akartam ártani a fiamnak.

Iszonyatosan hiányzik, mindennap eszembe jut arról ahogy nevelem a gyerekeket illetve ha a fiamra nézek MINDIG őt látom, mert a szeme színét és az arcocskáját valahogy tőle örökölte:)

Rohadtul igazságtalannak tartom hogy más szidja az anyját meg kiakad hogy az beleszól ebbe abba stb. én meg örülnék ha csak EGYETLEN egyszer megbeszélhetném vele a dolgaimat, vagy tanácsot kérhetnék a gyerekneveléssel kapcsolatban vagy akármi.

Nekem nem haltak meg a szüleim, csak nem érdekli őket a gyerekeim, ezért párom szüleitől dupla szeretetet kapnak.

A szüleimet csak a közös lányuk fia érdekli, igy számomra ők is meghaltak már 2 éve.

Utolsó vagyok. Persze hiányoznak, de nem ők, hanem hogy a fiaimnak normális nagyszülei legyenek. De mivel ez nem lehetett, ezért a párom szülei nagyon szeretik őket, holott a 2 nagyobbik fiu nem az unokájuk, de aként szeretik őket.

34/N, 11,13 és 4 hónapos kisfiuk anyukája

Édesanyám halála előtt már 8 hónapja próbálkoztunk sikertelenül. Meghalt Anya, rá 1 hónappal megfogant a kislányunk.

Mindig mondogatta, hogy neki nem kell lány unoka, csak kisfiú. Amikor a dokik mondták a kórházban, hogy búcsúzzunk el tőle, mert valószínű, hogy a reggelt sem éri meg, akkor megkértem, hogy ha már neki mindenképpen el kell mennie, akkor küldjön nekünk egy kisbabát. És ha lehet, akkor kislányt. És itt van, az én gyönyörű, okos kislányom, akit vártam. De nagyon fáj, hogy Anya nem ismerheti, és hogy a kislányom sem ismerheti Anyukámat. Nagyon nehéz, nincs olyan nap, hogy ne pityeregnék ezen egy picit. :(