Éreztél már olyat hogy eleged van a gyerekedből, ha visszacsinálhatnád inkább nem is szülnél?

Igen, néha, hogy elegem van, de mindig csak hirtelen felindulásban. Főleg olyankor, amikor tehetetlen voltam egy probléma közepette.

Olyanra emlékeim szerint sose gondoltam, hogy ha visszafordíthatnám, nem szülnék. Egyrészt mindig is akartam, másrészt szerintem minden úgy jó végülis, ahogyan van.

Én most se értem.

Nem, nem éreztem ilyet, ez meglepő?

Szokták rám mondani, hogy türelmes vagyok, lehet, hogy ezért. Jól bírom a strapát :)

én sem értem még igazán, így átfogalmazva sem. De olyanra is volt már példa, hogy (23 hónap lesz a gyermekeim között) ha újragondolnám, még vártam volna a 2. babával. Persze nem lehetett volna, mert most volt időszerű, inkább akkor bukik ki belőlem ez a mondat, mikor este, hullafáradtan beesek az ágyba és arra gondolok, hogy ha meglenne már a kislányom is, lehet, hogy 10 perc múlva már fel is kelne és akkor lőnének a pihenésemnek.

A caps lockos voltam

1 gyerekes, 36 hetes km

Az első gyerek 6 hónapos koráig kizárólag ordított, nem aludt, semmi nem volt jó neki valamiért, biztos baja volt a világgal, nem tudom, de nem fájta hasa, egyszerűen sírós baba volt, de kitett 3 újszülöttet . Hát ha így nem is fordult meg a fejemben, hogy nem akarom, vagy visszacsinálnám, de bizony nem egyszer sírva vártam haza a férjemet és elegem volt az egész világból. És világgá mentem volna gyerek nélkül.

Most már ketten vannak, a nagy 3,5 éves a kicsi 10 hónapos, néha nagyon ki tudnak akasztani, meg néha visszasírom a gyerek nélküli időszakot, mikor mentünk mikor akartunk, nem kellett megvárni míg valamelyik megéhezik, valamelyik álmos lesz, vagy egyéb nyűgje lesz, de ez kb addig tart míg el nem indulok és mindig rájövök, hogy így kerek a világ. :))

Kitartás. Én értelek, gondolom nagyon kiakadtál és hirtelen felindulásból írtad amit és holnapra már nem is fogsz rá emlékezni! :))

Hát, igen ...

Ma hajnalban például, amikor majd meghaltam a fáradtságtól, Ő meg csak orditott, mint egy őrült. Szégyellem is magam, hiszen ha valaki, akkor én voltam az, aki éveken át semmi mást nem akart, csak gyereket.

De az is eszembe szokott jutni, hogy milyen jó volt, amikor gondoltunk egyet és elszaladtunk bevásárolni este 8-kor, vagy amikor csak henyéltünk az ágyban egész nap.

Nosztalgiázni szoktam, szomorkodni, hogy olyan már soha nem lesz, de azért a Fiam nélkül már nem tudom elképzelni az életet.

Én is hulla vagyok. Néha vannak fura gondolataim, amikor ordít. Van egy nagyom (5éves) és egy picim (7 hetes) és tegnap többször elszédültem a fáradtságtól néha már beszélni sem tudok, dadogok. Na, ilyenkor gondolok arra, hogy: Kellett ez nekem? Amúgy meg imádom őket és lelkiismeret furdalásom van, hogy olykor miket gondolok.

Ez elég fura...