Milyen érzés volt, mikor először tartottátok a kezetekben a babátokat a szülés után?

Soha semmitől nem voltam még ennyire boldog.

Euforikus érzés volt.

Igen, én is így éreztem. Mérhetetlen boldogság.

Még ma is, ha rá gondolok, érzem a mellkasomon azt a melegséget és súlyt, mikor először rám rakták. Még ma is könnybe lábad a szemem, mint akkor. :)

Én is inkább megkönnyebbülést éreztem, és olyan nagyon furi érzés volt az egész. 30 órát vajúdtam, a végén már könyörögtem a dokinak, hogy szedjék ki belőlem, mert nem bírom megszülni. Császár lett, mert nem tágultam. A műtőasztalon, mikor felemelték, és megmutatták az előttem lévő paraván fölött a véres-csatakos kis fejecskéjét, hát elkezdtem zokogni... Aztán odahozták nekem bebugyolálva miután ellátták, egy puszira, a hangom hallatán abbahagyta a nyöszörgést. Ez is olyan megnyugtató volt, és tudtam, hogy felismerte a hangomat. :)

Aztán a császáros őrzőben még a fejemet sem emelhettem fel, de odahozták nekem pólyába bugyolálva, és a karomba fektették, úgy aludtunk egy fél órácskát. Estefelé már meg is szoptathattam, és akkor ahogy a karjaimban tartottam, jöttem rá csak igazán, hogy egy kis új élet kezdődött, és hogy a mi életünkre is nyomtunk egy RESET gombot. :) Semmi nem lesz olyan, mint volt, mégis sokkal jobb lesz minden.

Több mint 10 évet vártunk rá úgyhogy gondolhatod...

Együtt bőgtünk a férjem, a doki és én :) Aztán úgy belejöttünk, hogy 25 hónap múlva megszületett a második akkor meg azért bőgtünk :) De az már meg is lett örökítve, mert a szülésznő kézbe vette a dolgokat vagyis a fényképezőt.

Hogy mit éreztem? Ezt nem lehet szavakba foglalni, mérhetetlen boldogságot és büszkeséget, hogy igen, mégis sikerült, anya lettem.

Kereken pont egy évvel ezelőtt jött világra a második kisfiam! :) Április 19-re voltam kiírva, végül a szülés 20-án éjjel indult meg, könnyű volt és gyors, és amire nagyon emlékszem, a doki hangja utáni nevetésem volt ő azt mondta, amikor a kezembe adták: GRATULÁLOK! és ez annyira jó volt, ez tényleg olyasvalami, amiért lehet gratulálni :))) Nagyon jó illata volt, és pici, puha és forró, és az az újszülött tütymörgő-szuszogó hang, meg a keresgélés a pici szájával, egyszerűen erre vagyunk mi emberek kitalálva, hogy létrehozzuk őket :)))

Az első kisfiam pedig 4 éve és 3 hete született, írtam akkoriban egy fórumra sokat, ezek az utolsó sorok a szüléstörténetéből:

"Ahogy kibújt, rögtön felsírt, Nekem meg betöltötte az egész agyam, minden érzékszervem egy gondolat, POCIMANÓ, és szerintem mondtam is, ömlöttek a könnyeim és próbáltam meglesni Őt, de még nem láttam, Attila elvágta a köldökzsinórt és apa lett, én pedig megkaptam a hasamra a drágámat, belenéztem a kis szemébe és anya lettem…leírhatatlan ez az érzés, fel se lehet fogni. Új idő szerint 5:13 volt. Elvették őt és megtisztították a száját-orrát, meg betették pólyába, ezután újra visszaadták és még egy picit nézhettem. Attila fényképezett közben, fel se fogtam, hogy miket, csak később néztem meg, már itthon, ezeket a képeket. Ezután elvitték Kisatit a babás szobába, megfürdetni . Attila vele ment, én meg megszültem a méhlepényt. Aztán összevarrtak, jó sok öltéssel, vagy 20 percig tartott. Attila visszajött hozzám, egyedül hagytak minket, a doki még odajött gratulálni, meg a szülésznő is, és úgy negyed óra múlva végre megnézegethettük a kisfiunkat :D Ébren volt, nyitogatta a kis szemét, és az jutott eszembe, mennyire Pocimanós, tök hasonlított magára :D (a 4d-s képeire és arra, amit én elképzeltem.) remegett a lábam meg a szívem is a boldogságtól, csak nézegettük őt, amíg engedték."

valami csodát.

csak gyönyörködtünk egymásban, még sírni is csak később kezdtem, amikor kezdtem felfogni, hogy új élet született.