Kislányom 19hós múlt. Egyáltalán nincs el egyedül. A Tiétek sem?

Az én lányom 2 éves 2 hónapos, és ugyanilyen.

Most is itt "szenved" mellettem, fetreng a kanapén unalmában, de nem tágít mellőlem egy méterre sem. Ha pisilnem kell, jön utánam, ha kiszaladok a szeméttel, akkor is, még fogat mosni sem hagy egyedül.

Soha semmit nem játszik egyedül egy percig sem.

Nem tudom, hogy ez mennyire szoktatás kérdése, mindig is igyekeztem mellette elvégezni a házimunkámat, én nem vagyok az a típus aki azt mondja, hogy na jó, gyere, akkor pucoljuk együtt a répát. Sokan ezt csinálják, én gyorsan megcsinálom inkább egyedül, de ott toporog mellettem és előbb utóbb hisztizik.:(

Sajnos ötletem nekem sincs a megoldásra, de hátha van aki okosabb nálunk.

Szerintem ez a normális, de nyilván ez is fog változni idővel.

Kérdező, nem rontottál el semmit, nem szoktattad őt rosszul. Ha eredetileg nem úgy nevelted, gondoztad őt, hogy ennyire közel legyen hozzád, de ő mégis ennyire ragaszkodik, az pont azt jelzi, hogy neki erre van (most) szüksége, igénye. Nem baj, hogy eddig picit "távolságtartóbban" kezelted, mindannyian mások vagyunk, más nevelési elvekkel. De, ha most viszont azt látod, hogy kifejezett igénye van a társaságodra, akkor biztos lehetsz benne, hogy akkor teszel jót vele, ha ezt (most legalábbis) kielégíted! Hidd el, hogy megvan az oka valahol, hogy miért akar most egész nap a közeledben lenni, még ha erre nem is találsz választ hirtelen. De bármi is legyen a forrása, ha ezt a vágyát most teljesíted, azzal szerintem csak jót teszel vele. Tudod, ez az a bizonyos bizalom-témakör...

Hagyd, hogy veled, melletted legyen, élvezd ki, hogy most ennyire szüksége van rád - nemsokára már esetleg hiányozni is fog, hogy nélküled is simán elvan. Biztosítsd őt arról, hogy számíthat rád mindig, és idővel szépen át fog lendülni ezen a korszakon is.

(Az én lányom 4 éves múlt, de már én is túl vagyok több ilyen szakaszon is. Én a fenti módszert gyakoroltam és eddig mindig bevált.)