Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mit játsszak 4 hónapos babámmal?

Mit játsszak 4 hónapos babámmal?

Figyelt kérdés
Szeret forgolódni,hason lenni. Ki szoktam pakolni elé a játékait,ezekért nyúl és megkóstolja mindent. Mondóka,mese,éneklés,cipelem ide-oda,mégis egy idő után elunja magát,elaltatni pedig lehetetlen.. Mit tehetnék még? Úgy érzem kevés,amit csinálok,pedig nagyon mosolygós,nevetős,beszélgetős baba.
2013. febr. 3. 10:16
 1/2 anonim ***** válasza:
65%

Míg az első 3 hónapban még nehezebb szórakoztatni a kicsit, addig a 4 hónapos baba már igazi kis társasági lény: minden érdeki, ügyesen nyúl a játékok után, a mozgékonyabb babák pedig már át is fordulnak.


Ennek megfelelően remekül elszórakoztatja már magát ebben a korban a kicsi. A csörgő-zörgő játékok épp úgy a kedvencei, mint a zenélős csodák.


Az unalom terén azonban megjelennek az első problémák: egyre rövidebb ideig van el a megszokott játékokkal, és egyre jobban igényli, hogy ne csak egy helyen legyen, amíg játszik. Tapasztalatlanabb anyukák azt hiszik ilyenkor, hogy a kicsi azt szeretné, hogy cipeld, de ő egyáltalán nem ezt szeretné. Ha nyűgösködik, unatkozik, akkor persze megnyugszik, ha felveszed, de nem csak a testközelség miatt is, hanem mert fentről érdekesebb a világ!


A fiam ennyi idős volt, amikor egy étteremben ettünk és beleültettem egy olyan etetőszékbe, ami 4 hónapos kortól már használható, mert hátradönthető a támlája, azaz a baba nem ül benne egyenes háttal, hanem csak annyira “ül”, mint a hordozóban. Olyan nagy sikere volt nála, hogy azonnal be is szereztünk egyet itthonra is. És -habár enni csak 6 hónapos korától kezdett benne- ücsörgésre szívesen használta, ebből ugyanis jól kilátott, velünk majdnem egy magasságban volt, sokkal érdekesebb volt így neki a világ! :)

(elárulom: a kicsi ugyanennyi idősen ugyanennyire élvezte a székben ücsörgést, tehát lehet benne valami)


Szóval egyre fontosabb, hogy minden szobában legyen egy babasarok, ahova le tudod tenni a kicsit, ha a másik szobában már elunta magát.


Milyen játékokat adj neki? Gyakorlatilag mindent, amit nem tud lenyelni, amit hanyattfekve a szeme elé tud emelni. A nyomogatós-zenélős játékokat már ügyesen használja, és a profi babatornászó használat ideje is elérkezett.


A háztartási eszközök közül nagy sikert arathatnak az üres műanyag flakonok: az ásványvizes palackokat épp oly szívesen pakolássza, mint az üres samponos dobozokat (persze jól kimosva, mert mindent a szájába vesz). Ami nálunk még osztatlan sikert aratott: műanyag vállfa (!) és 1 tizes csomag papírzsepi (de olyan, amit nem tud kibontani).


Apropó: ha eddig nem tettétek, akkor most azonnal lepd meg a babát egy gumirágókával, ugyanis itt a fogzás ideje és (habár az első fogak kibújásáig akár még 6-8 hét is hátralehet) a rágás és a nyálzás már most megkezdődik.


A közös játék is egyre egyszerűbb. Fel lehet frissíteni gyermekkori mondóka és versike tudásodat, mert nagyon szereti őket hallgatni, mint ahogyan a dalocskákat, népdalokat is. Mivel a nyakár már ügyesen tartja, lehet a térdeden lovagoltatni és hozzá mondókázni, osztatlan sikert fogsz vele aratni.

(kismama.hu)

2013. febr. 3. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Az első válasz tökéletes. Ne cipelgesd, mert csak azt éred el, hogy hozzászokik. Ha van az ágyán rácsvédő, azt vedd le, mert nem lát tőle ki az ágyából.
2013. febr. 3. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!