Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mivel tudnám jobban úgymond...

Mivel tudnám jobban úgymond kiborítani női rokonomat? Babásak vagyunk, van több is.

Figyelt kérdés

Szeretnék édes "bosszút" állni női ismerősőmnek, amiért állapotossága alatt folyamatosan szídta a kisfiamat. (példák: milyen alacsony, görbék a lábai, buta, mert nem beszél, vaksi!! mert lehet, szemüveg kellett volna, de mégsem kellett, meg sértegette a 15-18 hónapos kisfiamat)

Akkor nagyon rosszul esett.

Kisfiamnak semmi baja, tünemény, egy haláli nyugodt gyerek, 1 hós korától átaludja az éjszakát, addig 2-3 kelni kellett hozzá és 1 évig szopizott, 6 hóig kizárólagosan szopizott.


A női ismimnek is egy nyugodt kisfia született, most lesz 1 hónapos. A második héten 2-3x (mint nekem) kellett kelnie hozzá, és emiatt már sírógörcse volt. Most is kel kellni hozzá kétszer. Kiabált, ordítozott, hogy ő nem bírja idegekkel. Nem szoptatja, pedig lenne teje, inkább tápszeres az első perctől kezdve, hodgy jól aludjon a baba, meghát könnyebb tápszert adni, mint szoptatni. Ő ilyen. Neki kell a megfelelő alvás mennyiség.


Szeretnék picit visszaadni neki abból, amit ő adott.

Tudom, hogy egy megjegyzett mondatra már ugrik.

Melyiket mondanátok?

- az én babám már pár hetes kora óta átalussza az éjszakát

- én is keltem 2-3x, de én jól bírtam. (ő ilyenor már sír és ordít)

- anyatejjel, szoptatással kapcsolatban valamit.


Most azt terjeszti a rokonaink előtt, hogy az ő babája sokkal jobb baba, mint a mi fiúnk. (a hétvégén hallottam vissza). És ekkor döntöttem el, hogy megleckéztetem. Elég volt a szemétkedéseiből, főleg a fiúnk iránt, aki tényleg egy angyal baba.


Ha butaság a kérdésem, akkor bocsánat.

Köszönöm


2013. febr. 10. 13:29
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
0%
Csak is olyant mondanék,amivel az anyukát bántom. Tehát babára vonatkozót nem. Ugy hogy a 2. verziót.
2013. febr. 10. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
89%
Szia. Miért nem hagyod a francba? Ha lesüllyedsz az Ő szintjére Te sem leszel különb. Így végig olvasva amit írtál kicsit olyan érzésem volt, mintha nagycsoportos oviról írnál. Miért fecsérled erre a nőre az energiádat? Ha bosszút állsz pár év múlva lehet ez a nő fog ugyanilyen kérdést kirakni rólad. Akkor kérdem én..mivel leszel különb?
2013. febr. 10. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
89%
Értem a problémát,de tényleg ne süllyedj le az ő szintjére,én viszont nagyon megsértődnék,ha a gyerekemre ilyet mondanának,ezért megmondanám az anyukának,hogy nagyon-nagyon szégyellje magát,és bújjon el,amiért ilyeneket mondott/mond.
2013. febr. 10. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
92%

Én odaállnék elé, és megmondanám, hogy állítsa le magát, amit csinálsz gyerekes, és buta dolog. És csak tovább rontod a helyzetet, jobban elmérgesednek a körülmények, ki tudja ez hová vezet.

Üljetek le, beszéljétek meg.

2013. febr. 10. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
88%
Hát én egy kisbabát nem fikáznék az tuti!De amúgy biztos hogy nem süllyednék le az ő szintjére.Mi ez a dedó?Az hogy nem szoptatja,az ő dolga.Azért cikizte a kisfiadat,mert irigy volt rád.Lehet hogy nehezen jött össze nekik,és ő is nagyon vágyott már rá.De ha nagyon bosszút akarsz állni,én a nőiességében sérteném meg.A picit babát hagyd ki a "játékból".pl valami ilyesmi:"Azért látom jó néhány kiló rajtad maradt!"vagy.De fura!Azt hittem aki nem szoptat annak szépek maradnak a mellei,de úgy látom a tiéden hogy mégse...
2013. febr. 10. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
33%

Ahogy elképzeltem eléggé felbosszantottam magam!

Ha az én fiamra mert volna szólni bárki is bármit,nekem édes mindegy rokon,nem rokon:

- ha rossz passzba talál,biztos hogy szájon vágom

- úgy leb@szom,hogy nem áll meg a lábán és előttem sem

- és nagy valószínűséggel az életbe szóba nem állnánk egymással.

Milyen jogon meri szídni,ócsárolni bárki egy másik ember gyermekét?(mégha volna is rá ok.)

Az eszem megáll milyen emberek vannak.

Ne haragudj,de én egy ilyen rokonnal nem is próbálnám tartani a kapcsolatot,mert nem tartom normális dolognak azt,hogy családon belül így viselkedjenek egymással,egymás gyerekeivel.

Tehát nem mondanék semmit,talán csak annyit,hogy látod te sem vagy jobb a deákné vásznánál,inkább rosszabb és biztos nem keresném tovább a társaságát.

Nekem nem hiányozna egy ilyen rokon,aki ennyire primitív és ostoba,hogy nem érti meg, hogy nincs egy anyának rosszabb annál,ha a gyermekét sértegetik.

2013. febr. 10. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:

utolsó, én ilyeneket nem tudok mondani :)

nem lehet megbeszélni, mert ideggyenge, és nagy előadó művész. Többször próbáltam már rá hatni, de utána az lett a vége, hogy még jobban előjött egy nekem vagy fiamnak valamely gyenge pontjával. Anyósom mondja, hogy vígyázzak, mert rosszindulatú. Hiába szólsz neki, utána bosszút áll.

Én soha nem adtam rá okot. Sőt, én voltam az, aki mindvégig felajánlottam a segítségemet.

És most igenis meg akarom leckéztetni, hogy érezze, milyen a másik oldalt lenni. Ez nem dedóság. És eszembe sincs a babáját szídni, aki elsőre megfogant, miután eldöntötték, hogy mégis lesz gyermekük. Mi voltunk azok, akiknek nehezen jött össze. Én nagyon szeretem a gyerekeket és többet is szeretnék. Ő meg szídja a sajátját, ha fel mer kelni éjszaka legalább egyszer.

Muszáj vagyok már tényleg valahogy "pofont" adni, különben tovább folytatja.

2013. febr. 10. 14:29
 8/13 anonim ***** válasza:
79%

Hihetetlen számomra, hogy ezt komolyan gondolja a kedves kérdező!! Mi ez az óvodás színvonal?? Egy felnőtt ember, aki ráadásul anya, hogy gondolkodhat így??

Igenis, butaság a kérdés, a kérdező ezt tudja is legbelül, ha már feltételesen bocsánatot kért érte.

Foglalkozz a saját gyermekeddel, az ismerősöd lásson téged mindig boldognak, elégedettnek, jókedvűnek, ha muszáj vele találkoznod, de én inkább kerülném a társaságát.

2013. febr. 10. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
75%

Butaság-e a kérdésed? Igen, az. El kellett olvasni párszor, hogy rájöjjek, mi az értelme: szerintem nem sok...


Mindenki gyermeke más. Inkább kerüljétek egymást!

2013. febr. 10. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
69%

Ez nem dedó? Dehogynem. Úgy viselkedsz, mint egy óvodás.

Hagyd már a francba! Mit foglalkozol vele? Nem kell hozzászólni és kész.

2013. febr. 10. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!