Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » SOS! Gombás fertőzés, vagy...

SOS! Gombás fertőzés, vagy kisajak összenövés?

Figyelt kérdés

11 hónapos lánykámnak ma reggelre úgy tűnt, teljesen összenőttek a kisajkai, olyannyira, hogy pisilni sem tudott, este 8-tól reggelig totál száraz volt a pelusa. Előző este annyit láttam, hogy olyan fur, mintha az egyik kisajka be lenne dagadva kicsit. Ma reggel mentünk is egyből a Heim Pálba, ahol a betegfelvétel után megnézte egy doktornő(??, vagy már fogalmam sincs, milyen minőségben nézte meg) hogy tényleg összenőtt neki, és mondtam hogy igen, nemsoká bemehetünk a dokihoz. A doki pedig ahogy elkezdte vizsgálni, és feltépte neki, egyből kiömlött egy csomó pisi, persze a dokira is ment, és mondta, hogy nincs ennek a gyereknek összenövése, hiszen pisil! Azt mondta kenjük canestennel...ennyit, semmi egyebet. Persze hozzáteszem,hogy gyakorlatilag egy mozdulat után, mikor pisis lett, utána már azzal volt elfoglalva, mennyire lepisilte a gyerek (nah persze, így 15 óra után), és utána rá sem nézett. Hazajöttünk, bekentem neki, és akkor láttam, hogy össz-vissz annyi lyuk van a kis szeméremajkai között, mint egy színes gombostűfej...és én egy hártyát látok a szeméremajkai között, ami pár nappal ezelőttig nem volt ott, legalábbis tuti nem ekkora!

Ez most tényleg normális??? Tényleg a gombától lehet ez így?? Attól félek, hogyha a pisi ott pang neki, mert nem tud egyből kijönni, akkor ott további fertőzés forrása lehet...mert a kisajak összenövésnél ezt konkrétan írják is. Nagyon aggódom!!!

Valakinek volt már ilyen. Holnap lehet bekönyörgöm valahová egy gyermeknőgyógyászatra, vagy nem tudom mi legyen, várjak még vele?



2013. márc. 3. 18:04
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen kedves 10-es válaszoló!

Mára úgy nézem már nagyjából úgy is néz ki, mintha mi se történt volna. Most viszont azt nem tudom, meddig kell kenegetni canestennel...gondolom pár napig még nem árt miután már nincsen tünete, ugye?!

2013. márc. 5. 10:18
 12/19 anonim ***** válasza:
Nincs ráírva meddig kell használni? Én egy hétig biztos kenném.
2013. márc. 5. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Hogy van a kislány?
2013. márc. 7. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen,nagyon jól van, semmi nyoma már, hogy bármi probléma is volt. Még 1-2 napot használunk Canestent, biztos ami biztos, de végülis a nagy riadalom hátterében tényleg "csak" a gomba állt...számomra még most is hihetetlen, de persze örülök :)
2013. márc. 11. 14:29
 15/19 anonim ***** válasza:
Nagyon örülök, hogy minden rendben:)
2013. márc. 11. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Volt egy kis fejlemény az ügyben, kiderült, hogy mégiscsak kisajak összenövése van a lányomnak, ehhez nem kellett más, csak végre egy magán gyermeknőgyógyász. Előtte már látta 2 doki a lányomat, szerintük minden rendben volt, nem volt összenőve... Kiborít ez a magyar egészségügy, ha nem fizet az ember magasról tesznek rá, szomorú...

2013. júl. 29. 00:11
 17/19 A kérdező kommentje:
2013. júl. 29. 00:12
 18/19 anonim ***** válasza:

Basszus!!!!

Azért örülök, hogy megoldódott, de a magyar eü inkább no comment! :(

2013. júl. 30. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:
Köszi, hát igen. Igazából nem voltak illúzióim az eü-ről, de azt reméltem, hogy a gyerekre csak jobban odafigyelnek, de sajna ezek szerint ez is csak álom. Most végre így 5 hónap után végre a gyógyulás útjára lépett a kislányom...
2013. júl. 30. 20:59
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!