Egyedülálló anyák, ti hogy bírjátok idegileg kisbabával, kisgyerekkel?

Az, hogy miért lettél egyedülálló, meghatározza a hozzáállásodat.

Én a fogantatás pillanatában lettem egyedülálló. Egyedül hoztam meg a döntést és egyedül vagyok a mai napig (6 éves már). Nincs egyetlen nagyszülő, egyetlen testvérem sem, aki segítene. Persze sok hasonló kisgyerekes barátot szereztem az utóbbi években és mi egymást azért tudjuk segíteni.

Tehát, mivel én magam elhatározásából vagyok egyedülálló, ezért soha eszembe sem jutott emiatt panaszkodni. Voltak/vannak nehezebb napok persze. De ilyenkor elég visszaemlékeznem arra a napra, amikor a döntést a gyermekvállalásról meghoztam. Emlékszem, mennyire akartam anya lenni, emlékszem milyen ürességben éltem nélküle. Én vállaltam, ezt akartam. Ő a boldogságom, az életem értelme. Attól, hogy sokszor nehéz csak jobban megbecsülöm a boldogságot, amit ad.

Lehet, hogy ez most fellengzősnek hangzik, pedig tényleg így van.

Ha te nem a saját elhatározásodból vagy egyedülálló...ha nem így tervezted, ha nem erre vállalkoztál, ha ez csak kényszerpálya a számodra, akkor te sokkal nehezebb helyzetben vagy hozzám képest. De így is meg kell keresned magadban azt az érzést, ami miatt annak idején anya akartál lenni. Ez segít!

Szia!

Mindenekelott: kitartas!

Probalj meg minel tobbet tarsasagba menni a kicsivel (jatszocsoport, jatszoter, stb).

Ha tudod, vedd fel a ferjed szuleivel a kapcsolatot, biztosan nagyon orulnenek az unokanak hetente egyszer akar csak egy-ket orara is.

Esetleg probald meg beadni heti egy-ket napra bolcsibe, hogy legyen idod feltoltodni.

Mindenesetre probald meg magadban rendezni a helyzetet, mert ha te feszult vagy, azt a pici erzi rajtad es O is feszult, nyugos lesz (tapasztalat).

Ne foglalkozz a hazimunkaval. Megvar... ;)

Jatsszatok egyutt sokat, ha szukseges, takaritsatok, fozzetek egyutt. Ha lefoglalod (kezebe adsz egy kis darab tesztat amit gyurogathat, kis rongyot, stb), sokkal konnyebben, gyorsabbban eltelnek a napok. Elvezni fogjatok mindketten.

Ahogy no, egyre konnyebb lesz vele boldogulni. Az en kisfiam 2 eves, es (altalaban) mar nyoma sincs az 1 ev koruli "szenvedesnek".

Fel a fejjel! ;)

Kedves Kérdező,

házas vagyok, de a férjem külföldön dolgozik, így gyakorlatilag egyedülálló vagyok a mindennapokban, a napi teendőkben.

Havonta 1, legfeljebb 2 alkalommal tud hazajönni, akkor általában 2 napot tud maradni.

Nem könnyű.

Teljesen egyedül vagyok a 3 éves kisfiammal, emelett napi 8 órás munkaidőben dolgozom egy pénzintézet központjában (nem az az ebédidőben kiszaladgálós, körömfestős, előbb ellógós hely, nagyon nem. Kőkemény követelményrendszer és határidők vannak és általában 30+ férfiakkal dolgozom együtt egy olyan pénzügyi-gazdasági részterületen, amely szakmában inkább férfiak vannak többségben. Náluk azért nem olyan fontos szempont az, hogy a munkaidő végén rohanni kell a gyerekért).

A szüleim sajnos meghaltak, a testvérem is külföldön él, rokonság sem igen van (a szüleim testvérei, azok házastársai sem élnek már, többnek nem volt saját családja vagy a gyermekei messzire (külföldre) kerültek és/vagy már gyerekként sem tartottuk a kapcsolatot).

Gyakorlatilag tényleg totál egyedül vagyok.

A kisfiam nap közben bölcsődében van, ősztől óvodás, addig dolgozom. Hétköznap néhány órába kell belesűríteni az együttlétet, játékot, beszélgetést és a háztartásvezetést, bevásárlást, ételkészítést is.

Hétvégére nem szeretem hagyni, de gyakran marad a takarítás, vasalás, mosás, aprólékosabb rendrakás stb.

Természetesen vannak barátaink, de ők is sokat dolgoznak, illetve mivel a többségnek nincsen gyermeke, így nem is várnám el, hogy az enyémmel mondjuk egy napot legyen.

Nálam a jó logisztikán, szervezésen múlik minden és azon, hogy hétköznap inkább késő estig fennmaradok, de végzek a háztartási munkákkal (főleg ha alszik vagy hétvégén ha alszik, addig lehet pl. vasalni stb.)

A nagy gond akkor van tényleg, ha a kicsi beteg- nem tudom kire bízni és betegen nem is vinne rá a lélek. Ilyenkor jó esetben a szabadságom úszik el, rosszabb esetben táppénz- a kieső jövedelmet pedig egészségpénztárból pótolom- erre előre felkészülök.

Betegség alatt és után nálunk is van éjszakai felkelés, illetve mivel már szobatiszta, éjszaka gyakran előfordul, hogy felkel és szeretne menni wc-re. Akkor én is kelek vele (villanyt kapcsolni, elkísérni a lakás másik végében lévő wc helyiségbe stb.)- szóval fizikailag is sok tényleg. Plusz ha határidős munka van, akkor azt megcsinálom otthon éjszaka- cserébe viszont sem a felettesem, sem a kollegáim nem terrorizálnak, ha otthon kell maradnom, mert beteg a kicsi. Ezek a napok egyébként a legrosszabbak.

Ennél viszont sokkal jobban bánt az, hogy a hétköznapokban nagyon-nagyon kell figyelnem, hogy az a pár együtt töltött óra legalább egy része minőségi idő legyen. Bevallom, nem mindig sikerül- a munka miatt is agyhalott vagyok időnként, illetve gyakran pattanásig feszült vagy ideges. Ezt kell valahogy levetkőzni, félretenni, a kisfiamra koncentrálni. Arra szoktam gondolni, hogy ez az egész hajtási is végső soron őérte van, neki kell a legfontosabbnak lennie.

Ez nálam általában használ.

Felállítottam magamban néhány "szabályt", miből ha törik, ha szakad nem engedek. Ilyenek pl. a legalább fél órás esti mese ölben, a beszélgetés arról, hogy mi történt aznap, a rendszeres háztartási munkák főleg hétköznap éjszaka.

A dackorszakban vagyunk mi is- nem mutatom, de nap végére bizony megtelik nálam is a pohár a sok NEM, nem akarom, hagyjál anya stb.-vel- pedig az átlagnál következetesebb, "szigorúbb" szülő vagyok (már ami a hisztiket illeti- én nem hagyok rá valamit csak azért, hogy nekem könnyebb legyen.)

Túlélés. Minden nap. Közben pedig este, amikor lefektetem és lezuhanok a kanapéra 5-10 perc szünetre, mielőtt belevágok az 1-2, akár 3 órás "háztartási műszakba" arra gondolok, hogy ahogy nő, egyre ügyesedik, egyre több mindenben tud segíteni, egyre inkább önállóbb lesz. Lassan vége lesz az éjszakai felkeléseknek, a dackorszak is le fog csengeni. Nem csak üres szavak, de amikor nagyon kivagyok, akkor megpróbálom összegyűjteni magamban, hogy pl. azona héten milyen vicces beszólásai voltak a kicsiknek, vagy miért lehetek rá büszke- és akkor olyan kicsinyesnek tűnik a türelmetlenségem.

Az szokott még bejönni (ha van rá energiám), hogy reggel felkelek 20 perccel korábban vagy este, lefekvés előtt- ráfekszem a masszázságyra, ami egy kisebb szobában van. Az ágyon fekve kilátok az égre a tetőtéri ablakon át és nincs más dolgom 20 percig, mint lazítani. Csodákat tesz, ellazítja a hátamat és kikapcsolja az agyamat.

Nagyon igyekszem, hogy 1, de inkább sajnos csak 2 hetente beiktassak egy esti csendes kádban ülős-olvasós órát (ezért is húzok rá a háztartási teendőkre a hét többi napján). A kicsi már alszik, a fürdőszoba ajtót azért nyitva hagyom.

Nem túl nagy trükkök és nem csodálatos megoldások, de néha bejönnek.

Szép napot :)

8-as (én voltam az 5-ös)

Nem semmi amit végigcsinálsz te sem. Két észrevételt engedj meg nekem.

1. Igen, idővel sokkal könnyebb lesz (a fizikai része biztosan). Sokan mondják, hogy kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. De én nem így látom eddig. A 6 évesem annyira önálló és talpraesett, hogy szinte alig igényel tőlem fizikai helytállást (éppencsak az ebédjét nem főzi még meg magának). Bár több pénzbe kerül ahogy nő, ez tény...

2. A több órás házimunkát én hanyagolom és ebben segítséget veszek igénybe. Naponta, hétvégente csak a minimumot csinálom meg, ami megvan fél-egy óra alatt. Kéthetente egyszer pedig bejárónőt fogadok a nagytakarításra. Ez egy hónapra 10 ezer forint. Cserébe viszont már évek óta nem kellett súrolnom...

Mielőtt kikészülsz a három órás éjszakai házimunkától, inkább te is válts át erre a megoldásra.