Csak én sajnálom oviba adni 3 évesen?

Ezzel sokan vagyunk így, de hagyni kell felnőni. Nem visszafogni, hanem segíteni a felnőtté válás útján. Tudom hogy még messze van a felnőttségtől, de ezen az úton el kell indulnia. Rá fogsz jönni, hogy jót tesz neki ha egykorú gyerekek között van, játszik, ismerkedik, barátkozik, szocializálódik. Sok fontos dolgot tanul majd meg ott, amit te nem tudsz neki megtanítani, még akkor sem ha nagyon akarod. És sok olyan dolgot tapasztal meg, amit neki egyedül kell megismernie.

Az első néhány nap nehéz lesz mindkettőtöknek, de ez nem rossz dolog, hidd el. Ha te erre rájössz, és támogatod lelkileg is őt, neki is könnyebb lesz a beszokás az oviba.

Sok sikert és lelkierőt! :-)

2 kisfiú anyukája

Én is hasonlóan éreztem.

Az segített, hogy a jó oldalára koncentráltam: hogy mennyire szeret játszótéren, játszóházban a többi gyerekkel lenni, milyen jó neki együtt lenni korabeliekkel. Hogy nem lehetek olyan önző, hogy ettől megfosztom.

Én is így voltam!!

3kisfiam van, mikor kiscsoportba került a legnagyobb, utána nemsokkal született a legkisebb. Valószínű ez is nehezítette az elválást, de szeptember végén kezdtünk és márciusban még mindig sírva, kiborulva ment az oviba. Április-májusra szokott be úgy izagán, hogy nem minden reggel szakadt meg érte a szívem.

Az első pár nap, amig vele voltam bent, nem is mert távolodni tőlem, de próbáltuk elcsalni mellőlem az ovonénikkel, és ellógni egy-egy kis időre... hát ahogy észrevette nagy sírás volt. Nagyon nehéz volt mindkettőnknek és én is eljátszottam a gondolattal, hogy kiíratom az oviból, mert kinek jó ez az állapot.

De aztán a józan ész döntött és maradt az oviban.

A középsőbe már szívesen ment- nagycsoporttal sem volt gond- de nekünk a kiscsoport nem egy túl pozitív élmény!! :(

Sikeres beszokást a kicsinek, neked sok erőt!!