Szerintetek egy egyetemista vagy egy nyugdijas jobb egy keteves kisfiu melle dadusnak?

Adott embertől függ. Ha a nyugdíjas fizikailag fitt, akkor ő, mert egy két évesnek hatalmas mozgásigénye, amit le kell követni.

Egy egyetemistánál ez adott (fizikai fittség) a kora miatt, viszont ott a tapasztalat, veszélyek felmérése lehet hiányosabb.

De láttam már kivételeket mindkét korcsoportból.

A bébiszitterünk egy 22 éves lány, viszont csecsemőgondozónak tanul, tud újraéleszteni és a szakja miatt pontosan tisztában van a gyerek lehetséges reakcióival, esetleges veszélyforrásokkal.

Emellett ott van pl. anyukám, aki 72 évesen is fizikailag fitt és teljes mértékben el tudja látni a lányunkat. Tény, hogy elfárad, de még én is elfáradok tőle, ez talán nem is korfüggő, inkább a monotonitás és a folyamatos figyelem fárasztja az embert. Tehát nem fizikai fáradtságról beszélek.

Oké, hogy anyukám járt úgy, hogy egy rossz mozdulattól beállt a dereka és apukámnak kellett átvennie (aki szintén teljes mértékben alkalmas rá), de a 39 éves férjemnek is volt már idegbecsípődése és ő is 90 fokban meghajolva közlekedett két napig.

Ennyiből hogy lehetne már eldönteni?

Egy egyetemista lehet felelőtlen szeleburdi csitri, és komoly, lelkes szitter is.

Ahogy egy nyugdíjas is lehet lassú, befásult, vagy pedig aktív, nagy tapasztalatú csodás "pótnagyi" típusú.

Az én gyerekeimre évekig egy egyetemista lány vigyázott, olyan volt, mint egy nagytestvér, hihetetlenül jól bánt velük, megtalálták a közös hangot, és csak úgy csüngtek rajta. Inkább barát, játszópajtás szerepét töltötte be az életükben, mint egy vigyázó felnőttét (mindemellett természetesen felelősségteljes és megbízható volt, ezért választottuk).

Sajnos már nem élünk egy helyen, most egy idős hölgy a bébiszitterünk, őt is nagyon kedveljük, igazi pótnagyi. Más persze, mint a lány volt, de a gyerekeim is nőttek, nem igénylik annyira a játszótársat, megvan a saját baráti körül.

Szóval nekem mindkettővel jó tapasztalatom van, bármelyikőjüket tudnám ajánlani.