Akik egyedül nevelitek pici babátokat, hogyan élitek meg, hogy az életetek így alakult?

Anyukam neveben irhatok csak:

6 ev hazassag es kb 3-4 ev teherbeesesi probalkozas utan a ferje elhagyta, amikor par hetes terhes volt. Nekunk soha semmit nem mutatott abbol, hogy mennyire nehez volt neki, de kesobb a nagymamam (o odakoltozott hozzank) elmondta, hogy estenkent rengetegszer hallotta sirni. Nagyon nagyon eros no, soha nem lattam rajta, hogy szenvedett. Viszont nekem most szuletett egy pici gyerekem, es bar nekem itt van a parom, mar kezdem erteni, hogy anyukamnak mennyire nehez lehetett. Bar remelem sosem fogom atelni azt, amit o. NagYon erosen jott ki ebbol a helyzetbol, bar most annyi hatranya lett, hogy nem bir egyedul maradni. Mindig kell, hogy legyen mellette egy ferfi, kulonben depresszios. 4 evig nagyon rossz kapcsolatban elt, allandoan rosszkedvu volt es ideges, most elkezdett egy masik kapcsolatot, nagyon boldog, es mintha kicsereltek volna

már nem vagyok ebben a helyzetben, de a nagyobbik fiamat egyedül neveltem születésétől ötéves koráig. Nekem nem volt problémám a helyzetünkkel, mármint olyan téren, hogy én hoztam meg a döntést. Jobb volt így mindkettőnknek, mivel nem szerettem volna olyan légkörben gyereket nevelni, amilyenben a terhességem zajlott. Állandó veszekedés, a végén már tettlegesség, olyan is előfordult, hogy a kedves apuka egyszerűen bezárt a lakásba, és két napig nem engedett ki, telefonomat is elvette, szóval na, nem volt tartható a helyzet. Előtte normálisnak tűnt amúgy, de úgy látszik, nagyon félreismertem, mielőtt gyereket vállaltunk.

Nekem a különválás után lényegesen nyugodtabb lett az életem. Most, hogy másodszor élem át ezt a kisbabás időszakot, és jelen esetben van egy normális, szerető férjem, érzékelem, hogy mekkora a különbség, és gyakran rácsodálkozom, hogy most mennyi energiám van a pici mellett, bezzeg a nagy mellett sokkal fáradtabb voltam az első időszakban, hiszen ugye mindent egyedül csináltam anno. De egyébként nem volt rossz, jól megvoltunk a picurral, én szívesen emlékszem vissza arra az öt évre :)

Apukája (azt kell mondjam: szerencsére) nem látogatja, nem látogatta. Kétszer találkoztak, egyszer még akkor, amikor a gyerek újszülött volt, meg egyszer kb. másfél éves korában. Egyébként a férjemet tekinti apjának, persze tudja, hogy nem vér szerinti apja, de ugyanúgy szülőjének tekinti, mint engem, az anyját :)