Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Szerintetek normális az 1...

Szerintetek normális az 1 éves babám fejlettsége?

Figyelt kérdés

1 hét múlva lesz pontosan 1 éves a kisfiam.


Még nem jár és áll egyedül, de kapaszkodva könnyen feláll bármi mellett, és kapaszkodva lépeget is bútorok mellett. Ha mögé állunk és megfogjuk mindkét kezét, akkor is lépegetve halad, de egyedül/kapaszkodás nélkül még állni sem tud.


Teljesen stabilan ül hónapok óta, egyedül simán felül, mászásból is könnyedén és vissza. Gyorsan mászik (10 hós kora óta).


A tárgyak nagyon érdeklik, most a legfőbb szórakozása, hogy egymásba dugja, egymásra rakja a tárgyakat, a formabedobóban a kört tudja mindig hibátlanul bedobni, a többi forma helyét még nem találja el. Mindent megszemlél, ami a kezébe kerül, forgatja, egyik kezéből másikba rakja, majd persze a többségét a szájába tömi. Ha két tárgy van a közelében, mindenképpen kombinálni akarja, egymásba/ra rakni, összeütögetni.


Etetőszékből dobálja le a tárgyakat, utánuk néz, majd nyúl értük, kéri vissza, közben nagyokat kuncog...


Egyértelműen tudja jelezni, ha valami kell neki, mutat rá (néha mutatóujjal, néha tenyérrel), ez igaz játékokra és pl. ételre is.


Pépesítve mindent megeszik az utolsó falatig, a szilárd kajával viszont még mindig csak ismerkedik, a kedvétől függ, hogy valamit a szájába vesz-e, vagy éppen undorodva elfordul tőle... A szilárd kajákkal még inkább csak ismerkedik, szopogatja, néha kis darabot leharap, forgatja a szájában, máskor viszont egyből eltolja magától, amint meglátja. Amúgy rendesen, megfelelő mennyiséget eszik-iszik.


Egyértelműen látszik, hogy sok dolgot megért már, pl. az "add ide, kérem szépen", "tedd bele", "tedd vissza" "mutasd meg" kifejezéseket biztosan érti, és ha kérdezzük tőle, hol van apa/anya/mama", odafordul az említett személyhez és szélesen mosolyog.


Nem igazán halandzsázik/gagyog, inkább csak kiabál néha (eeee, áááá), meg nyögdécsel ha valami nem tetszik neki, vagy erőlködik. Játszik a hangjával, ki tud fejezni vele dolgokat (sikongat ha nagyon élvez valamit, morog ha mérges, stb.), de nincs az hogy folyamatosan "beszél", halandzsázik babanyelven, persze néhány "szó" (bababa, vava, bubu, ilyenek) erejéig igen, de inkább ugyanazokat ismételgeti.


2017. ápr. 4. 19:12
 1/4 anonim ***** válasza:
Szerintem teljesen normális a babád!
2017. ápr. 4. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is normális. Egyetlen szót sem kell még mondania ennyi idősen, ahogy önállóan járnia sem kell még, csak kapaszkodva. Az én fiam pl nem mutogatott még 1 évesen, csak kicsivel később. Szívesebben ette a pépes kaját ő is.
2017. ápr. 4. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Teljesen jó
2017. ápr. 4. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Minden, amit leírtál normális. Semmi sem lóg ki.
2017. ápr. 4. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!