Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Miért van ez és hogyan tudnék...

Miért van ez és hogyan tudnék rajta változtatni?

Figyelt kérdés
Szerettem volna babát, aztán amikor megfogant, alig vártam, hogy megszülessen. Most viszont, hogy már itt van, nem érzem azt az örömöt, boldogságot, amire számítottam. Utálom azt, hogy a farfekvése miatt programozott császárral vették ki és összeszabdaltak, utálom, hogy nem tudok tőle éjszaka aludni és 2-3 óráról kell élnem. Utálom, hogy semmivel nem tudok foglalkozni rajta kívül (nagy csoda, ha el tudok mosogatni), semmi szabadidőm nincs, mert sokszor szinte egész nap ölben kell tartani, mert ha leteszem, rögtön ordít, még akkor is, ha már elaludt a karomban. Utálom, hogy mindenki őt sajnálja, amikor fáj a hasa, az nem számít, hogy engem már teljesen kikészített az éjszakázás meg a nappali talponlét. Utálom, hogy nem tudok elmenni sehova, úgy érzem magam, mintha börtönbe lennék zárva. Másnak öröm a szoptatás, én most besokalltam attól, hogy mindig rajtam csüng. A kialvatlanság miatt már nem tudok türelmes lenni hozzá, amikor hajnalban felébred és órákon keresztül nem hajlandó aludni, pedig én alapvetően nagyon türelmes vagyok. Úgy érzem, hogy ez alatt a pár hét alatt éveket öregedtem. Lehet, hogy nem voltam lelkileg még felkészülve, vagy lehet, hogy alapból hiba volt gyerekvállalásra gondolnom. Mivel a régi életem már nem fog visszajönni, ennek a helyzetnek a megoldásához kérek segítséget.
2017. szept. 26. 04:50
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
56%
Szerinted keres fel egy szakembert! Párod nem szokott besegíteni? Kitartást kívánok!
2017. szept. 26. 05:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
54%

Az en fiam addig volt ilyen mig nem adtam neki tapszert.a cicimen logott egesz nap,es ejjel is orankent felkelt.

Vedono tanacsara adtam neki 1 este tapszert,es lass csodat aludt hajnal 3 ig...ekkor volt 2 honapos.reggel is kapott tapszert,fel orat nezelodott,gugyogott aztan magatol(!) Elaludt es aludt 2 orat...

Gyorsan abba is hagytam a szoptatast,mert akarhanyszor probaltam azutan ugyan ugy orditas es kinlodas volt.

Pedig a kozepsomet 2,5 eves koraig szoptattam.10 hos koraig csak cicit fogadott el.tehat nem a szoptatassal volt bajom.egyszeruen a 3.nak nem jott be.

Probald ki,baja nem lesz.semmi kulonbseg nincs a tapszeres nagyfiam es a cicis kozepsom kozott.

Ezen kivul barmi segitseg?anyukad,anyosod,parod?heti parszor elvihetne valaki a picit setalni.vagy vigyazhat ra mig te elmesz fodraszhoz,kozmetikushoz vagy eyszeruen csak vasarolni egyedul.

Engem a 3. Keszitett igy ki az elso 2 honapban.ezzel nem vagy egyedul.

Nekem mindharom csaszar volt,mara olyan szeoen eltuntek a hegeim,hogy keresni kell oket.probald a csaszar jo oldalat nezni.nem szakadtal szanaszett odalent,nem ott vagy osszestoppolva(mert ott is ugyan ugy varrnak am...talan meg rosszabb).

En is nagyon elkenodtem a 2.utan,mert nagyon akartam normal uton szulni,csak a gyerek nem gondolta ugy 8 nap tulhordasnal sem,hogy o kibujna...

Fel a fejjel,ennel csak jobb lesz.

Mennyi idos a pici?talan meg nagyon friss az egesz,es par het mulva minden szebb,es konyebb lesz.

2017. szept. 26. 06:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
68%

Nézz sokat a szemébe, az javít az egymásrahangolódáson.


Egy alkalommal bízd másra pár órát, kapcsolódj ki, ha beválik azért jó, ha lelkiismeretfurdalásod lesz azért jó.

2017. szept. 26. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
68%

Nem írtad mennyi idős, de gondolom pár hetes csak.

Keress fel egy szakembert, még mielőtt komolyabb lesz a helyzet, mert ez depressziónak tűnik!

2017. szept. 26. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:
Egy hónapos. Férjem a munkája miatt most csak hétvégén van itthon, anyósom segít, de tőle sem várható el minden, pl. éjszakázás, illetve nem meri bepelenkázni meg megetetni a lefejt tejjel, mert "olyan kicsi", szóval igazából annyi, hogy legalább addig itt van vele, amíg eszem, meg megfőzi az ételt, és napközben, amikor hasfájós, időnként átveszi a babát.
2017. szept. 26. 08:01
 6/16 anonim ***** válasza:
66%

Én pont így éltem meg az első évet.

Brutál volt.

Most már 4,5 éves a fiam, imádom, nagyon jófej, olyan könnyű vele az élet.


Úgyhogy kitartás! Egyszer véget ér ez a zombikorszak!!! Annyit tudsz tenni, hogy többet bevonod a férjed, ringatni ő is tudja, meg babkocsiban sétálni vinni alvás időben.


Ja, és ha van lehetőséged, vegyetek mosogatógépet és szárítógépet. Mi is később vettük ezeket, de nagyon megkönnyíti az ember életét. Már sajnálom, hogy nem vettünk előbb (én utáltam mosogatni).

2017. szept. 26. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
64%
Szerintem vegyél egy rugalmas kendőt. Jó a hasfájásra, nekem legalábbis még ölben is sírt, a kendőben azonnal elaludt. Közben tudtam főzni, mosni, beszélgetni barátnőmmel kávézni. Nekem nagyon sokat segített.
2017. szept. 26. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
76%

Igen, ilyen az eleje. Én is kétszer túléltem segítség nélkül. Nem kell szakember, csak kitartás. Néhány hónap múlva könnyebb lesz, addig túl kell élni.

Nekem 17 hónapos volt a nagy, amikor született a kicsi :) vigasztaljon a tudat, hogy lehetne rosszabb :)

De tényleg, ahogy nő, egyre könnyebb lesz neked. Kisbabával tényleg fos az élet kivéve, akinek eszik-alszik babája van.

Én éjjelente 3 óra egybefüggő alvásért imádkoztam, aztán lejjebb vittem az igényeket kettőre, aztán bevettem a leszarom kapszulát :)

10 hónapos koruktól kezdték el átaludni az éjszakát maguktól. Ki kell várni. Reméljük, neked előbb jön el a megváltás

2017. szept. 26. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
63%

Először is kitartás, ez jelentősen javulni fog hamarosan! :) Anyósod jó, hogy kicsit tud segíteni. Ha olyan a kapcsolatod vele beszélj vele erről, illetve a férjednek feltétlenül mondd el mit érzel.

Hétvégén ha otthon van egy éjszakát vegyen át tőled, hogy ki tudd magad aludni mert ez az őrületes fáradtság egyenes út a depresszióhoz.

Ha úgy érzed nagyon kivagy, akkor keress fel egy szakembert feltétlenül mert a szülés utáni depresszió komoly dolog.

Ez az egész nem a te hibád, ezt ne felejtsd el sosem, ne okold magad.

Az én babám is nagyon hasfájós és szorulásos volt 2 hónapos koráig + állandóan sírt szoptatáskor, már rettegtem minden etetés előtt. Végül 2 hónapos korában el is utasította a mellet, ez is rosszul esett. Főleg, hogy mindenki piszkált a férjemen kívül, hogy biztos én csinálom rosszul. Amit észre sem vettek mert ők csak kedves tanácsokat osztogattak mert Magyarországon mindenki szoptatási szakértő (meg fociedző és szociálpolitikus).

A császár miatt ne bánkódj, rajtad kívül álló ok miatt történt ne éld meg sikertelenségként. Természetes szülés után meg nem heged lesz de ha nem vagy szerencsés alkat úgy néznél ki lent, mint egy salátabár. Annál jobb egy vágás. :)

Próbálj pihenni valahogy és ne legyen lelkiismeret furdalásod. Nappal kérd meg anyósodat, hogy aludhass 1-2 órát, hétvégén pedig a férjed vegyen át egy éjjelt. Hidd el sokat fog segíteni! És ne szégyellj segítséget kérni!

Néhány hónap múlva pedig sokkal, de sokkal jobb lesz hidd el és ki fogsz tudni alakítani egy harmonikus kapcsolatot a kisbabáddal. :)

2017. szept. 26. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
66%
Utolsó vagyok. Nem okoskodni akarok csak hátha még nem próbáltad. Nekünk a hasfájásnál segített, hogy vasalóval jól felmelegítettem egy összehajtott textilpelust és arra tettem hasra, körkörösen simiztem a keresztcsontját. Amúgy ő is az a fajta volt, akit nem lehetett letenni a hasfájás miatt de ez segített, általában belealudt.
2017. szept. 26. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!