Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Betegségek, oltások » A te gyermeked is ennyire...

A te gyermeked is ennyire beteges? Ez átlagos vagy soknak számít?

Figyelt kérdés

4,5 éves kisfiu.

Bölcsiig csak az oltásoktol volt baja, addig semmi. Bölcsiben, ahova 7-8 gyerek járt (átlagban 5-6-n voltak) kb 1-1,5 havonta 1 betegség volt. De pl tavasszal szinte semmi. Az ovi első év pokoli volt viszont.

Kb 2-3 hetente beteg lett, és sokkal durvábban érintették a betegségek mint korábban. Nehezebben jött ki belőlük, gyakrabban volt szővődmény, láz.

Tavaly nyáron végig szenvedtünk a kéz-láb száj betegséggel kb 2 hónapot, mire én is, ő is meggyógyultunk. Idén nyáron pedig 3x is megfázott. Oviból, balatonnál, szintén vizes program után a 3.is. Azt nem értem, hogy amikor picike volt 1,5-3 éves ilyeneken sose hült meg, pedig most is ugyanúgy vigyázok rá (egyszem gyerek) mint korábban.

Minden esetre kijelenthetjük, hogy mióta az ovit kezdte, az tavaly ősz. Minden hónapban volt betegség, akadt olyan amikor elmúlt egy, járt 3 napot és hozott egy másik félét.

26-an vannak a csoportban, ami nem kevés.. de nagyon soknak érzem ezt a betegség halmazt, pláne hogy második nyara kűzdünk velük. Meddig fog ez az állapot tartni? Vagy ő ilysn tipus, fogadjam el? Esetkeg nézessem meg a manduláit? (Legtöbbször ugyanis a felsőléguti dolgok kínlasztják meg.)



2023. aug. 15. 15:20
A kérdező szavazást indított:
Valóban kicsit sok ez a betegség
Normális, nálunk is ez van
Nálunk még rosszabb a helyzet
14 szavazat
 1/5 anonim ***** válasza:
85%

Szintén 4.5 a fiam ('19.04).

Múlt szeptemberben kezdte az ovit, talán ha 5x volt beteg az ovi alatt (nyár óta nem volt beteg)

2023. aug. 15. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
83%
A ferjem fia ennyi idosen havonta volt beteg.
2023. aug. 15. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
86%

Az én fiam is 4,5, tavaly szeptemberben kezdte az ovit. A max amit egyhuzamban ment, egyetlen egyszer 1,5 hét. Átlag 4 napot bírt, és jött a 1,5-2-3 hét betegség.

Bölcsis nem volt, előtte összvisz 3x volt enyhe betegsége.

Nem tartottam bezárva, eszik mindent, megy a vitamin, nem öltöztetem túl, stb.

Óvónő először azt mondta, normális, év végére már úgy jellemezte, hogy beteges.

2023. aug. 15. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Igazából nálunk az ovis csoportban nagyjából sokaknál hasonló volt a helyzet. A kis barátnőjével szinte folyton együtt/egymás után lettek betegek. Tehát a csoportban nem látom extrémnek, de alapvetően én is annak látom/érzem. Nyilván nekünk meg aztán duplán rossz, mert nem elég a betegség, gondozás, közben munka is van/lenne. De persze ezt gondolom sokan ismeritek.

Nézegettem a nezen ezt a Broncho Vaxom port, hogy ősszel érdemes lenne egy kúrát végigcsinálni, meg a manduláit tuti megnézetem (csak nem tudom mennyire jó adott esetben kivetetni, hogy aztán ne az hanem majd a tüdő fogj fel a betegségeket) illetve nagyon gondolkozom az influenza elleni védőoltáson neki, mert volt aki mondta hogy beadatta és kevesebb kórság ütött ki a gyereken, vagy gyengébben.

2023. aug. 15. 16:53
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

Bölcsis volt 1.5 évig a lányom, sosem volt beteg. Szeptemberben kezdte az ovit, azóta alsó hangon 15* volt beteg, most nyári szünetben is. Kórházban is 2x voltunk.

Túl vagyunk a Broncho Vaxomon,mosz megint kapja, 6* voltam vele fül orr gégésznél, vettünk neki 10e+ vitaminokat, mindent is, de nem javul.

Szeptember 12 kell fül orr gégészeti kontrollra menni, de mi ertelme, állandóan csak orrcseppezzem meg ezeket nyomják, semmi előrelépés.

2023. aug. 15. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!