Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Betegségek, oltások » Elvált szülők vannak itt?...

Elvált szülők vannak itt? Műtéttel kapcsolatos kérdéseim lennének?

Figyelt kérdés

Elváltunk a férjemmel már lassan 1,5 éve. A kapcsolat megmaradt baráti, de inkább szülői szinten.

A lányunkat meg kell műteni, de a felügyeleti jog engem illet. Az ex férjemnek hetente van láthatósági joga papíron, konkrétan akkor látja a lányunkat, amikor szeretné. Erről van megállapodásunk is (ügyvédekkel karöltve, válás után), és bele van az is foglalva, hogy az "extra" látogatásokról nekem minimum 1 órával szólnia kell.

Valamint, az is bele van írva, hogy oktatási intézményekből (oviba jár még a lányunk, nagycsoportos) nem viheti el a gyereket, csak előzetes bejelentés után. Tehát én szólok az óvónőknek, hogy az apuka viszi el a gyereket, másképp nem adhatják ki, még rendőrök jelenlétében sem.

Ugyan ez vonatkozik minden kirívó esetre is. Egyébként ebből sosem volt probléma, partner minden dologban. Nem óhajtom az életét megnehezíteni a lányával kapcsolatban.


Most, hogy műtétre kerül a sor, felhívtam, hogy beszéljük meg a dolgokat. Hiába az én felügyeletem alatt van a lányunk, szeretném őt is bevonni a dolgokba.

Elmondtam neki mindent, az orvoshoz is eljött velünk, még egyszer, újra átbeszélni mindent.

Ő kockázatosnak találja a beavatkozást, szeretné, ha eltolnánk még, amíg nem lesz idősebb a lányunk.

Nem életmentő műtétről van szó, de ha nem operálják meg és halasztjuk a dolgokat, akkor súlyosabb problémája is lehet a lányunknak.


Kérdésem az lenne, hogy ha nem írja alá a papírokat, attól függetlenül megműthetik a lányunkat?

Ha így cselekszem, akkor elvehetik tőlem a lányunkat? Mármint, ha beadja a gyermekelhelyezési pert, hogy pl. veszélyeztetem az életét?


2015. febr. 23. 15:01
 1/8 anonim ***** válasza:

Nyilván az orvos javasolja a műtétet, és nem veszélyeztetés miatt...


Ez miatt nem perelheti el tőled a gyereket.

2015. febr. 23. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Csak egy orvosnál voltatok?

Az nem lenne esetleg jó, hogy közösen kikéritek még egy orvos szakvéleményét, és ha ő is azt mondja,h igen műteni kéne, akkor a férjed beleegyezik?

2015. febr. 23. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

ne haragudj, nem tudok a kérdésedre válaszolni, csak a tapasztalatomat leírni. mi nem váltunk el, de mikor a gyerek kórházban volt, csak nekem kellett mindent aláírnom, férjemet olyan szinten kihagyták belőle, hogy mikor az aláírnivalókkal bevonultunk a szobába az orvossal meg elmondta a kockázatokat, akkor a férjemet megkérték, hogy addig legyen a gyerekkel.

szóval ha ezt nézem, akkor nem hiszem, bár tényleg más szitu, meg nekünk sürgősségi beavatkozás volt, nem terveztük.


amúgy laikus szemmel azt gondolom, hogy itt az orvosi szempontból indokoltság a mérvadó, nem a szülők ellentéte. az meg már a ti kettőtök dolga, hogy mennyire közös ez a döntés. de tényleg nem tudom, bocs, hogy beleoffoltam!!!

2015. febr. 23. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Én szeretném, ha ő is aláírná a papírokat, eltekintve attól, hogy a felügyeleti jog nálam van. Ő az édesapja, joga van mindenről tudni. Megtehetném, hogy "kizárom" az életünkből, de nem tartanám jó húzásnak/lépésnek, bár ismerem annyira, hogy nem fordítana ellenem semmit. Igazából jogilag nem is tehetné meg, csak maximum kérhet egy gyermekelhelyezési pert.


1 éve járunk ezzel a problémával orvosokhoz. Volt, ahol lekoppantunk a falról és közölték, hogy ez normális, majd kinövi. Volt, ahol már aznap délután műteni szerették volna, de úgy, hogy a teljes szervét kiveszik. Ráadásul beteg is volt a lányunk és úgy ugyebár nem műtenek szinte sehol!

Lényeg az, hogy utána olvastam annak a dokinak és nagyon nem ajánlották.

Végül a férjem is keresett orvost, miközben én is bújtam a lehetőségeket és ő talált rá erre az orvosra, aki rettentően humánus és nem rögtön vágni akart, hanem próbálta a helyzetet kezelni. Sajnos nem lett eredménye.


Több orvoshoz már nem mennék, mert annyi szakvéleményem van már, hogy talán a bírósági szakorvos véleménye is közte van ... :)


Csak attól félek, hogy a férjem nem fogja fel a döntésének súlyosságát és hiába cselekszem több szempontból is jól, ő ezt ellenem fogja fordítani.

2015. febr. 23. 15:22
 5/8 anonim ***** válasza:
Ha ezt az orvost ő találta, akkor nem is értem a huzavonát. Mondjuk jó lenne tudni, milyen műtétről van szó? És mennyi idős a gyermek, ha már idősebb akkor az ő véleményét is kikérném, ha kicsi akkor nyilván nem.
2015. febr. 23. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Bocsi, most látom, hogy nagy csoportos, akkor kicsi még.
2015. febr. 23. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Veseproblémája van. Emiatt kell műteni.

Ellene még vele (gyógyszerekkel), de hosszútávon inkább csak kára származna belőle, ha rövid időn belül nem műtenék meg.

Ezért írtam, hogy nem egy életmentő műtét. Nyilván, ha az lenne, akkor pont nem érdekelne a volt férjem véleménye.

2015. febr. 23. 15:34
 8/8 anonim ***** válasza:
Értem, ez esetben biztos nem halogatnám a műtétet. Próbáljátok megbeszélni a dolgokat. Ha mindenképp műteni kell, akkor jobb hamarabb túlesni rajta.
2015. febr. 23. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!