Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Mi a bölcsibe kerülés menete?

Mi a bölcsibe kerülés menete?

Figyelt kérdés

Bár még csak 9 hós a babánk, de ugye gyesből nem lehet megélni, ezért kíváncsi lennék, hogy megy ez a bölcsi-dolog.

Területileg tartozunk valahová, vagy csak kinézek egyet? Mennyivel előbb kell jelentkezni? Csak bemegyek és közlöm, hogy jönnénk?

Minden infót köszönök!



2013. febr. 4. 13:02
 1/8 anonim ***** válasza:

Mi az agglomerációban élünk egy kisvárosban.

Nálunk nagyon sok a gyerek, ezért csak és kizárólag csak a területi veszi be a gyereket, már ha van hely.

Én a fiamat beírattam 1 hónapos korában, vagyis várólistára kerültünk, 2 éves korától szerettem volna vinni. Akkor azt mondták nem ígérnek semmit.

Most volt 2 éves a kicsi, tavaly tavasszal kellett beiratkozni. Így ha felvették volna, vihettem volna ebben a nevelési évben valamikor, amikor mondják, de még így sem vették fel, így maradt a magán.


Nem tudom merre laktok, de szerintem a bölcsiknél már rég nem működik, hogy bemegyek és közlöm, hogy hoztam a gyereket. Plusz kell munkáltatói igazolás mindkét fél részéről, enélkül nem nagyon állnak szóba veled, a területin kívül meg szinte biztos, hogy nem fogja felvenni egy bölcsi sem.

2013. febr. 4. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 krisztivan ***** válasza:
Kerületenként van bölcsi ahova tartoztok.Mi a VII.kerületben lakunk.Itt jó a helyzet mert van 3 sok férőhelyes bölcsi is.Be kell menni (amikor fogadoóra van)és beiratni a gyereket.Munkáltatói és papírok(igazolványok)kellenek hozzá.Legjobb ha a neten utána nézel illetékes bölcsinek és telefonon megérdeklődöd:-))
2013. febr. 4. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Ahogy az első írja. Én megyeszékhelyen lakok, de még az óvodába is necces bekerülni, nemhogy bölcsibe. Abból még kevesebb van. Simán várólista, mikor a gyerek megszületik, már jelentkezni kell. De akkor se biztos semmi.

A legjobb, ha protekciód van, nekem sajnos nincs, de nagyon jól jönne. A protekciósokat szinte rögtön felveszik, nekik mindig van hely. Én is ismerek olyat, hogy terhes lett a nő és a 2 éves gyerekét 1 hónapon belül bölcsibe tudta adni, államiba, mert volt protekciója. Ő meg otthon pihent terhesen.

Sajnos a magánbölcsi nem jöhet nálam szóba, mert akkor amit keresek plussz pénzt, az arra megy el, mert nálunk, ha egész nap bent van a gyerek, mert muszáj lenne, akkor havi 40-50 ezer forint.

2013. febr. 4. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Utolsó, sajna a magán nálunk is így van, havi 50 ezer, amennyivel többet kapok, azt viszem a bölcsibe, de a gyes meg olyan kevés, hogy azért nem tudok itthon maradni. Majdnem max gyedet kaptam, nagyon nem tudnék mit kezdeni 50-60 ezres kieséssel. :(

Nekem is van nem is egy ismerősöm, ahol anyuka otthon a kicsivel, a nagyobb meg bölcsiben (államiban). Na de hiába háborgok, attól nekem nem lesz jobb. :))


Szóval kérdező, ha bölcsibe akarod adni, minél előbb keresd fel a körzeti bölcsit.


Első voltam.

2013. febr. 4. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Szia! Mi vidéken lakunk (megyeszékhely), és itt csak az ovik vannak körzetesítve. A bölcsitől messze lakunk, de a munkahelyemhez közel van, azért akartam oda beadni. Én pont most írattam be a fiamat, mert lett egy hely. Munkáltatói kellett, meg egy kérelem, hogy miért év közben akarom beíratni, meg orvosi igazolás kell majd, amikor már ténylegesen megyünk beszokni.
2013. febr. 4. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Mindkét szülőtől kell munkáltatói férjed nem dolgozik akkor szinte esélyteletatói is kell, és ha te vagy a
2013. febr. 4. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Mindkét szülőtől kell munkáltatói ha neked vagy a férjednek nincs munkája esélytelen, hogy beveszik a babát.
2013. febr. 4. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm, elkezdtem nézelődni.
2013. febr. 4. 20:32

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!