Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal Belépés/Regisztráció Egy véletlen kérdés Facebook






Kategória: Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék

A kérdés

Kivehetem a gyermekem a bölcsődéből, ha SNI gyermek?

kisfiam 2 éves kora óta bölcsődés (8 hónapja). Állami bölcsődébe került, ahol a gyereket túl önállótlannak titulálták. Erőltették a pohárból ivást, a tányérból evést (egyedül) és még sorolhatnám mennyi mindent amire még nem érett meg.Egyedül is elkezdett inni pohárból és enni tányérból, de három hónappal később. Lényeg, hogy a gondozók már kezdettől fogva kiszemelték hogy nem beszél rendesen, a gondozási feladatokat nem végzi el kellőképpen pl.kézmosásnál nem húzza fel a pulóverja ujját stb.Lényeg, hogy ez év elején behívattak a gondozók és a pszichológus egy beszélgetésre. Majd ezt követően beadták a gyermekem papírjait a Pedagógia Szakszolgálatba. Ott tegnap voltunk és azt állapították meg, hogy a gyerek egyéb pszichés fejlődési zavarral küzd és kevert specifikus zavara van.Beszéd-és mozgásfejlesztés kell neki, 1 év múlva felülvizsgálat.Sajátos nevelési igényű gyerek és korai fejlesztés kell neki. Szülőként én teljesen másképp látom a dolgot minden elfogultság nélkül. A gyeremek érthetően beszél tőmondatokba, szófogadó, de a csibészség annyira benne van amennyire szükséges. Társaságot kedveli, nagyon mosolygós, kacagós, vidám gyermek. Viszont a bölcsit nem szereti és nekem is ngyon sok gondom gyűlt meg a gondozókkal. Nem egyszer kamura ugrasztottak hogy azonnal menjek mert a gyerek lázas, s nemhogy lázas nem volt még hőemelkedése sem volt. Egy megfázás után ráment a fülére a váladék ami miatt nem hallhatott tisztán, akkor hallásvizsgálatot javasoltak a gondozók. Miután meggyógyult mentünk hallásvizsgálatra és a kórházba konkrétan meresztett szemekkel néztek hogy ki volt az az i..óta aki magukat ide küldte?! Gyerek rendesen hall, figyelmes, élénk,a hallásvizsgálat negatív volt, semmi gond nem volt vele. Aztán utána a nevelési tanácsadó jött, ahol a gyerek túlpörgött, valamire figyelt pl.a kirakózás ment neki, de a másik fejlesztő játékban nem kívánt részt venni,mert éppen az autók kötötték le a figyelmét.Nagyon huncut, eleven kisfiú és ráadásul FEJBŐL mondja a metrómegállók nevét.Ehhez képest sajátos nevelési igényűnek van elkönyvelve, így integrált óviba v. bölcsibe mehet tovább. Nem akarom tovább ragozni a személyes problémáimat a gondozókkal, de a férjemmel úgy döntöttünk, hogy kivesszük a bölcsiből a gyereket.Amíg még nem kezdődött el ez a nevelési tanácsadós dolog, már akkor érlelődött bennem, hogy kiveszem a bölcsiből, de mostanra betelt a pohár. Kérdés, hogy kivehetem azonnal a gyereket a bölcsiből így hogy fejlesztésre szorul? A fejlesztés más intézményeben lesz ettől a bölcsődétől függetlenül. Fejlesztésre vinni fogom, de ebben a bölcsiben nem akarom tovább hagyni,mert rengeteg rossz élményem van velük. 4 hónap van még az új bölcsi vagy ovikezdésig. Itthon tudok vele maradni,meg tudom oldani a felügyeletét. Aki volt már hasonló helyzetben megköszönném, ha segítene.


 2017. ápr. 26. 13:42  Privát üzenet  

A válaszok
1 2
A bölcsőde nem kötelező. Bármikor kiveheted.

A válasz 62%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 77%-ban hasznos válaszokat ad.
# 1/16Időpont 2017. ápr. 26. 13:52 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Ha meg tudod oldani,akkor maradj vele otthon. Nagyon rossz lehet neki,ha nincs miért kötődjön a gondozóhoz.

Amit még javasolnék,hogy te magad kérj egy másik nevelési tanacsadóba vizsgálatot. Rohadt nagy a különbség aközött,amit te és a szakember mond a gyerkőcről. Valamelyikőtök nem làt reális képet.



A válasz 62%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 74%-ban hasznos válaszokat ad.
# 2/16Időpont 2017. ápr. 26. 13:54 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Nezd, ha a bolcsodei gondozonok (akik a gyermek kozossegben valo viselkedeset is latjak valamint a tobbi gyerekhez kepest is le tudjak merni) ES a szakember is azt latja, gond van, akko sajnos valoszinuleg igy van.


Kiveheted a gyereket a bolcsibol, attol meg ha segitsegre van szuksege a normalis fejlodeshez, ez nem oldodik meg. Sok SNI-s meg idegrendszerileg eretlen meg stb. gyerek nagyon huncut es csibeszke es megjegjegyez dolgokat, ugyanis ezek a tulajdonsagok es ezek a betegsegek/vagy eretlensegek nem fuggenek ossze. A te feladatod anyakent hogy belasd, ha gond van, dolgozzatok rajta.

Minden szulo csibesznek meg huncikanak meg okosnak latja a gyereket, hiszen ebben akorban valoban azok. De attol meg kisgyermeknevelok es szakember velemenye igenis mervado szokott lenni.


Ha nem szereted a bolcsit vedd ki, de a problematol ez fuggetlen. Iskolas korban sajnos ha a gyerek nem viselkedik, satokba kuldik, ellenorzobe irnak vagy rossz jegyet kap mert nem tanul jol egy felmerore, a szulo kiveheti a gyereket hogy hulye a tanar, de a gyereken kene elsosorban segiteni!



A válasz 75%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 72%-ban hasznos válaszokat ad.
# 3/16Időpont 2017. ápr. 26. 13:56 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. Nekem szülőként nem gond, hogy nevelési tanácsadóba küldték fejlesztésre és szívesen el is viszem. Ahogy írtam nem vagyok elfogult,mert én is észrevettem, hogy vannak dolgok amik nem kötik le a figyelmét és a sorból kilóg. A gondozókkal nem szakmailag van gondom, hanem emberileg. Olyan hangnemben beszélnek velem mint a kutyával, de más szülőkkel is, akik nem szimpatikusak :( Az egyik gondozónéninek felül hiányzik a foga és olyan affektáló stílusban,hangosan próbál kioktatni,mintha ő lenne az Atyaúristen a bölcsődében.Milliószor megkértem őket, hogy a gyermeket Istinek hívják és ne Pistinek és Pistának, de mintha a falnak beszélnék. Eddig az volt a baj, hogy a gyerek túl félénk, passzív, hétfőn meg azzal fogadtak hogy a gyerek megvert egy kisfiút ok nélkül és vigyem pszichológushoz. Minden nap valami meglepetéssel várnak, de ez számomra már túlmegy azon hogy gondozás, ebbe már benne van az is hogy nem szeretik a gyereket és én sem vagyok szimpatikus. A gyerek elfogadja őket, de nem bújik hozzájuk s nekik még ez is baj, hogy nem ad puszit a gyerek. Érdekes módon pár hete jött egy új gondozó gyakornok lány a bölcsibe, őt rögtön elfogadta a fiam, csüng rajta, játszik vele, bújik hozzá. A fogatlant és a másik nőt pedig ki nem állhatja kezdetek óta.Ma reggel, amikor látták a határozatot olyan önelégült vigyorral vágták a fejemhez hogy mi megmondtuk hogy ezzel a gyerekkel baj van, hogy úgy éreztem magam mint egy porig alázott utolsó senki :( Tényleg nem a fejlesztéssel van gondom, hanem ahogy bánnak velem. Olyan lekezelőek és flegmák, hogy arra már nincs szó. Múltkor bölcsi után reggel bementem a bölcsi melletti áruházba bevásárolni és pont mögöttem fizetett a fogatlan gondozónő(bocsánat hogy így hívom) majd a másik gondozónak elpletykálta hogy én bölcsi után ráérek vásárolgatni. Kötetlen munkám van és magam osztom be az időmet. Nekik nem mindegy hogy én mikor vásárolok??Két hete a gondozó azzal fogadott hogy maga hol dolgozik hogy ráér napközben vásárolgatni meg sétálgatni??Mivaaan?? Ez már tényleg mindennek a tetje. Ugyanez a gondozónő pár hónapja megállított az utcán, amikor kicsit esett az eső és mentünk a fiammal a pékségbe, hogy én hova hurclászom a gyereket ebben az esőben?Először is nincs segítségünk, nagymamák távol laknak több száz kilométerre. Bejárónőm nincs és babysitterem se. Itthon kellett volna hagynom a gyereket egyedül azért mert csepeg az eső?Miért akkor már nem lehet kimenni sem a házból? Nekem ez már sok(k) a szó legszorosabb értelemben,pedig egy türelmes ember vagyok, de nem tudom már tovább tolerálni mindezt.Elegem van és látni sem bírom már őket.

# 4/16Időpont 2017. ápr. 26. 14:13 Privát üzenet
Ilyen gondozók mellett, én már az első hét után kivettem volna, nem is értem miért vártál eddig.

A válasz 59%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 65%-ban hasznos válaszokat ad.
# 5/16Időpont 2017. ápr. 26. 14:22 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
A kérdező kommentje:

Kedves utolsó! Igazad van teljes mértékben.Én sem értem miért vártam eddig?!Már először a beszoktatásnál nem voltak szimpatikusak és én sem nekik. Nagy kár volt hogy nem az ösztöneimre hallgattam,hanem bizakodtam, hogy majd megváltoznak, biztos rossz napjuk van stb...Akkor ki kellett volna vennem a gyereket.

# 6/16Időpont 2017. ápr. 26. 14:33 Privát üzenet

De minden gondozono hulye? Mar bocsi de a fele sztori olyan panaszkodas meg rinya ami tok hulyeseg.

Ha akarod vedd ki de nem lehetsz egyszeru eset az biztos..



A válasz 49%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 72%-ban hasznos válaszokat ad.
# 7/16Időpont 2017. ápr. 26. 14:56 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
A kérdező kommentje:

Kedves utolsó! Nem minden gondozónő hülye, én ilyet sehol nem írtam. A fiamnak 2 gondozónője van és velük van problémám. Néha előfordult hogy ügyeletbe mentem érte és a másik csoport gondozónőit is megismertem, de velük semmi gond nem volt. Velük sem lenne, ha nem olyan viselkedést tanúsítanának amilyet...kívánom, hogy te az életedben soha ne tapasztalj meg ilyesmit senkivel.

# 8/16Időpont 2017. ápr. 26. 15:03 Privát üzenet
Ilyen apro dolgok minden oviban vannak, bolcsiben, stb. De szerintem nagyon felfujod. Ha a gyerek szereti a kozosseget, pajtasait, hadd menjen. Ez fontosabb mint az onerzet hogy miket szoltak be (amik nem is valodi beszolasok). De ha nem ragaszkodik, ne vidd. Ez SNI-tol fuggetlen tema es dontes.

A válasz 50%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 72%-ban hasznos válaszokat ad.
# 9/16Időpont 2017. ápr. 26. 16:49 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
Nem lehet egyszerűen másik csoportba kérni?

A válaszíró 82%-ban hasznos válaszokat ad.
# 10/16Időpont 2017. ápr. 26. 16:53 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Értesítsünk róla, ha új válasz érkezik? Válasz küldése



Kapcsolódó kérdések
Próbaidőn kívül vagyok, fel szeretnék mondani,30 napos felmondási idő alatt kivehetem az összes szabadságom? Ha ezt megteszem a leendő munkahelyemen nem marad több?
Augusztus elejére várom a babát, március végéig dolgozom. Az egész éves szabadságomat kivehetem-e a táppénz megkezdése előtt, vagy csak időarányosan? (most minden szempontból...
Ha nemsoká lejár a próbaidőm, és nem vesznek át állandóra, és ezt közlik is, akkor felmondhatok azonnal, és aznap már haza is mehetek? Illetve ami van próbaidőre szabadságom, azt kivehetem egyben?
Tolatólámpánál kivehetem a zoldes műanyagbúrát, hogy jobban kijojjon a fény?
Bölcsődéből óvodában szoktatás?
Ha orvos úgy tanácsolja, akkor kivehetem gyermekemet a kiscsoportból, úgy hogy ne vonják meg a családit?

Kérdések a Gyerekvállalás, nevelés rovatbólKérdések a Bölcsődék rovatból








Minden jog fenntartva © 2019, www.gyakorikerdesek.hu | GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Kapcsolat: info (kukac) gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!