Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Bölcsi vagy otthon? Te mit...

Bölcsi vagy otthon? Te mit tennél a helyemben? Részletesen lentebb.

Figyelt kérdés
2,5 éves múlt a kislányom. Eddig úgy gondoltam az a legjobb a gyereknek, ha 3 éves koráig itthon leszek vele, amíg nem megy oviba. Már csak azért is, mert pedagógus vagyok és tudom hogy ebben a korban a gyerekeknek még inkább a szülőre van szüksége mint a kortárs kapcsolatokra. (Persze utóbbira is szükség van, de ebben a korban még csak 1-2 órára és úgy hogy ott van az anya. A tudat hogy ott van az anya, biztonságot nyújt a gyereknek.) Illetve ebben a korban a legédesebbek, és ugye hamar elröpül az idő, soha nem hozható vissza ez az időszak. A nagyobb gyereknél ez nem volt kérdés, hisz a kis tesó miatt nem volt szükség bölcsire, itthon volt velem. Most viszont ideje munka után néznem. Találtam is egy 8 órás irodai munkát, amit megpályáztam. Lehet hogy nem engem választanak, meg az is lehet hogy az interjún kiderül, hogy nem is olyan jó ez a munka. Akkor visszautasítom, és megoldódik a problémám, azaz itthon leszek még a gyerekkel. De mi van ha engem választanak, és még a munka is jó? Majd megszakad a szívem bölcsibe adni a kislányom. Tudom sokan azt gondoljátok, hogy akkor miért nem várom meg az ovis kort és akkor kezdek el munkát keresni? Azért mert kisvárosban lakok. Nincs lehetőségem visszamenni tanárnak. Munkáltató nagyon kevés van, ha állami, akkor csak közcélúként munkásként alkalmaznának fele annyi pénzért mint azokat akiket rendesen felvettek. Tapasztalat alapján mondom, így dolgoztam már az önkormányzatnál vagy óvodában is. A többi munkáltató meg maszek, minimálbér, több műszakos munkarendben. Nekem meg ugye ott a két kicsi, nem tudok két műszakban dolgozni, és a minimálbér is kevés. Ez az állás meg maga a "tökéletes" állás, mármint az álláshirdetés szerint. 8 órás irodai munka, határozatlan munkaidőre, nem kell néznem hogy jaj mindjárt lejár a szerződésem, vajon hosszabbítanak-e. És nem is közcélú, azaz rendes munkabér jár érte. A munkáltató is normálisnak tűnik. Szóval ez egy olyan állás, amit elvállalnék. Csak hát ott a 2 év 6 hónapos kicsim, aki miatt fáj a szívem. Ti beadnátok a munka miatt? Ha ez nem jön össze, akkor a közeljövőben nem hiszem hogy találok állást. Nyáron lejár a gyes és csak a családi pótlék marad. Akkor mehetek munkanélkülire, majd szociális segélyre, ahonnét ha "szerencsém" van megint közcélú munkásnak kiközvetítenek önkormányzathoz, oviba vagy iskolába. A munkával nincs problémám, csak az alacsony fizetéssel, és azzal hogy max. 1 évre alkalmaznak, mert utána ültetnek mást a helyemre, hogy a foglalkoztatási statisztikában be tudják mutatni, hogy mennyi embert alkalmaznak. Szóval ezért volna jó ez az állás ha összejönne, de akkor meg muszáj a bölcsi. Te hogyan oldanád meg? Fáj a szívem beadni a kislányom. Szeptemberig az ovikezdésig még 7 hónapot itthon lenne. Ez nem kis idő.

2018. jan. 22. 15:13
 1/8 anonim ***** válasza:
77%
Ebben az esetben beadnám bölcsibe, egyébként bölcsi ellenes vagyok.
2018. jan. 22. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
32%
Nincs igazad abban, hogy neki az anyja mellett a jobb. Ekkora babának már kell a közösség. Nyugodtan add be a bölcsibe.
2018. jan. 22. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
80%

Egyáltalán találnál máról holnapra bölcsit, ami fel is veszi? Nálunk min. 1 évvel előtte jelentkezni kell.

Plusz a beszoktatás se megy rögtön, új munkahellyel kemény dió megoldani.


Egyébként nem. Nekem is 2,5 évesem van, alaposan átgondoltuk, mi legyen, tartanám magam ahhoz. Max. vészhelyzet, tragédia esetén adnám ilyen hirtelen be.

2018. jan. 22. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
72%

2: de igaza van! Gyerektársaságban is jól érzik magukat a gyerekek, az addig rendben van! De nem fél napon át! Amikor a gyerek fáradt, nyűgös, rossz a közérzete stb., akkor a megnyuvást csakis anya/apa oltalmában, azaz a biztonságos otthon melegében találja meg!

Aki azt állítja, hogy a gyerekének az effajta gondoskodás jobban esik egy idegentől, jelen esetből gondozónőtől, mint a saját édesanyjától, az hazudik!


A bölcsi egy szükséges rossz! Viszont nagy segítség azoknak a szülőknek, akik nem tudnak otthon maradni

2018. jan. 22. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Ilyen munkaszegény helyen a munkát választanám, ha felvesznek, én is nagy bölcsiellenes vagyok, de a kicsit én is bölcsibe adom 2,5 évesen, mert a munkám szempontjából így jobb, bár nekem is fáj a szívem.
2018. jan. 22. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Ha ilyen nehéz ott jó munkát kapni, akkor én beadnám , hiszen már kétésfél éves, fél évről van szó, sőt annyi sem , mert még nem is volt az interjúd, utána még lehet hetek mire kezdenél, utána jön a húsvét, és akkor már tavasz , megint csak pár hónap, nyáron meg már ott leszel annyi ideje, hogy ki tudsz venni szabadságot.

Úgyhogy igazándiból csak pár hónapról van szó , ez miatt nem áldoznám fel az esetleges jó munkát ahol utána még évekig dolgozhatnál.

2018. jan. 22. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Egyedül neveled?
2018. jan. 22. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 Lajos1964 válasza:
Elengednem a lanyt es szulnek egy fiut!
2018. jan. 25. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!