Gyereket vállalnom (a távoli jövőben) mindenképpen felelőtlenség lenne, ha bipoláris zavarral és OCD-vel is diagnosztizáltak már?

Miért kellene lemondanod róla, vagy előre 5-10 évre a jövőbe látnod???

Azért egyrészt ez nem ritka dolog, amit mondasz, másrészt a legtöbb anya átmegy kisebb-nagyobb depressziós szakaszokon míg felnő a gyereke, nincs ebben semmi extra.

Nem vagy sem megbízhatatlan, sem életképtelen.

De ha te ilyennek látod magad, akkor maradt még terápiára muníció! Járj utána!

Jó eséllyel örököl i fogja. Sok ilyen műsort néztem az érintettség miatt.

Ismerősöm bipoláris. Szülés után, borzalmasan viselkedett. Hisztériás volt. Ezt ő mesélte. A gyermeke adhd és odd . Nagyon nehéz a gyerekkel.

A férjem és én autisztikusak vagyunk. Az egyik gyermekem autista, a másik csak figyelem zavaros.

Ha tájékozottabbak lettünk volna a témában és anyósom nem hazudik, akkor nem vállaltunk volna gyerekeket. Ne értsetek félre! Nagyon szeretem őket és szerencsére önálló felnőttek lesznek.

Jól értem: autista vagy ADHD-s gyereket nem vállalnál be, ha előre tudod? Miért, nem jó emberek? Nem tudnak szeretni, értékes és hasznos tagja lenni a társadalomnak? Mi a gond ezzel? Szerintem a probléma ott van,h ogy mindenki a tökéletességre törekszik (ami elérhetetlen), csak van, akinek elsőre látszik a baja, és van, akinek később derül ki.

A szülés utáni depresszióra, a betegség visszajöttére előre is lehet készülni, kontaktokat gyűjteni, taktikát összerakni végszükség esetére.

És lehet élvezni az életet és boldognak lenni figyelemzavarral vagy anélkül is. Mert érdemes élni!

Szintén bipolárisként úgy gondolom, hogy sokkal több viszontagságok vezetett keresztül a betegség, emiatt megfelelő belátásod lesz az alkalmasságodról.

Nekem a késői belátás, félrekezelés, drogvisszaélések miatt nem vállalnám egy ugyanolyan kockázatot és nyomorítást a barátai-családja számára mint amit én produkáltam.

Talán örökbefogadás, ha már 5+ éve stabil vagyok és olyan társat sikerül találnom, aki érzelmileg nem zakkanna bele egy sunyin lapuló mániába és tud együtt élni a jelenleg alakuló szigorú életvezetéssel, korlátozásokkal amiket azért vállalok, hogy a pokol ne ismétlődjön.

Szinte lehetetlennek tartom, nekem

is még óriási munka lenne sok dolgot rendbe tenni az “életemben”.

Kb 10 ember van, akik miatt még itt vagyok, hogy nekik ne fájjon jobban az, hogy én egyszerűen felállok az asztaltól.

És még 2 angyal miatt, akik emlékét telibeköpném ezzel. Volt barátok, mindketten balesetben.

Szia ! Én is pont 22/L vagyok és bipoláris.

Sokat beszélgettem erről pszichológussal, és nem kizáró ok.

Kapott anno édesanyám a betegségről tájékoztató füzetet is... Rendszeresen kell kontrollra járni, bevenni az esetlegesen előírt gyógyszereket és odafigyelni magadra.

Pszichológusom szerint mi is lehetünk ugyanolyan jó szülők, mint bárki más.

Persze örökölheti a gyerek (10-20% az esély elsőfokú rokonok között),de könyörgöm, mutassanak nekem egy nőt és egy férfit, akiknek az utódaiknak semmilyen betegségre nincs ekkora vagy hasonló esélyük... Kétlem, hogy sokan lennének. Például mondjuk magasvérnyomás, cukorbetegség, trombózis,rák. Mind-mind rémes betegség, mégis milliók szülnek ezen génjeik tudatában.

Tehát összegezve azt gondolom, ha kordában van tartva a betegség, nem mindennapos szenvedés az élet, és el tudod fogadni a helyzetet, az öröklődést és minden pro és kontra dolgot, akkor vágj bele .

Esetleg ha van kedved még beszélgetni erről, akkor írj!