Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » 11 évest elengedni 3-4 napra...

11 évest elengedni 3-4 napra Budapestre tényleg akkora felelőtlenség?

Figyelt kérdés
Van egy féltestvérem apukám oldalán, és ma össznépi családi buli volt, ők is ott voltak. Ahogyan a két unokatestvérem is (7 és 9 évesek), akik folyton azzal nyúznak, hogy jöhessenek hozzám Budapestre (ott tanulok, az időm nagyobb részét ott töltöm). Eddig már 3-szor voltak úgy, hogy csak vele, hoztam-vittem őket, ott programoztunk (pl Állatkert, Aquaworld, felmentünk a Budai Várba, pizsipartit csináltunk, sütöttünk mindenfélét, stb). Mondtam, hogy akkor a tavaszi szünetben ha ennyire akarják, eljöhetnek pár napra, és ezt hallotta a féltestvérem is, kérdezte jöhet-e ő is. Mondtam, hogyha apáék elengednek, akkor persze, de nem gondoltam, hogy ennyire nagy dolog lesz ez. Főleg, mert az unokatesóim kisebbek, mégis gond nélkül engedik őket, nem egy 3-4 évesről van szó... De az anyja kiakadt, hogy hogy jut ilyen az én eszembe, meg jóhogy nem már az országból akarom kicsalogatni (!), és hogy felejtse ezt el, meg hogy megvan a véleménye a nagybátyámékról is, hogy így elengedik velem a gyerekeket. 20 éves vagyok, anyukám ilyen idős korában már anyuka volt. Vigyázok rájuk, kb mindenhová autóval megyünk és a szüleik is úgy engedik el őket, hogy nekem kell szótfogadniuk. Oké, alapból elég lazák, de szerintem ez nem akkora dolog. Főleg, hogy a tesóméknál már ottalvós osztálykirándulások, meg táborok vannak nyáron, tehát még azt sem lehet mondani, hogy félne idegen helyen. Kicsit úgy érzem, hogy ez megint ellenem irányul csak. Mert volt már, hogy mikor az anyja meglátta, hogy velem beszélget Facebookon, elvette 2 hétre a telefonját, meg visszaolvasta az egész beszélgetést. Tudom, hogy ő nem kedvel, de volt már, hogy a tesóm sírt, hogy velem miért nem szabad jóban lennie, vagy én miért nem mehetek soha hozzájuk... Tehát megviseli, meg ő is érzi, hogy nem jó ez a helyzet. Meg most is írt, hogy akkor mondjuk azt, hogy mamáéknál lesz, és közben eljön velünk (tavaszi szünetben lenne ez a "kirándulás"). De ha az kiderül, abból nagy balhé lesz, kinézem az anyjából, hogy a rendőröket küldené rám.
2019. febr. 17. 18:45
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Egyáltalán nem felelőtlenség. Mi is el szoktunk menni távolabbi rokonokhoz is ennyi idősen, a lányom 7 évesen elment külföldre az apja családjához. Valószínűleg veled van baja az anyukának, aminek vagy van alapja, vagy nincs. A hazugságba viszont ne menj bele, utána már jogosan tiltaná el tőled.
2019. febr. 17. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Engem 13 évesen engedtek el (fiú) 18 éves unokanővéremmel, 2 nap Bp, aztán egy hét balaton. Hát aggódtak, rá kellett őket beszélni.

Ne erőltesd, ha balhé van belőle, majd ha kicsit nagyobb lesz. Amúgy felelősségteljesnek tűnsz, biztos nem lenne gond.

2019. febr. 17. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Itt nyilván nem az életkora a baja a nőnek, hanem hogy téged nem bír vmiert :(.

Ha 16 lenne a gyerek, az se lenne jó neki.

Én és az öcsém már 7-8-9 évesen mentünk batyammal illetve batyamhoz napokra. (ő 19-20 volt akkor).

A fiam 11 éves, 3 éve minden évben nyáron és őszi szünetben is, megy sogornomhoz napokra.

2019. febr. 17. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
A 10 eves keresztfiam nyaron jon hozzam ki Angliaba.
2019. febr. 17. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Simán elengedném, egyértelműen téged nem csíp az anyja es a gyereken bosszulja meg. Beteg elme.
2019. febr. 17. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Pont ekkora a nagyobbik fiam. Ha lenne megbízható rokon másik városban, simán elengedném vele több napra is, ha szeretne menni. Egy 11 éves már bőven elég értelmes ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni. Az enyém már egy éve egyedül jár haza a suliból is, busszal, minden nap, tehát akkor még felügyelet sincs. Ha van vele felnőtt, pláne nem aggódnék. Mi baja történhet? Kb a legnagyobb baj az lehet, ha este elfelejt fogat mosni :D


Valószínű, hogy ez inkább ellened szól, amit nagyon sajálok, mert elég szemét dolog két felnőtt ember viszálya miatt egy gyereket büntetni.

2019. febr. 17. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Egyébként apukátok mit szól ehhez az egészhez? Nem is csak ahhoz, hogy a tesódat nem engedi hozzád az anyja, hanem hogy ennyire ellened van a nő, meg hogy így szét akar benneteket választani, hogy nem is beszélhet veled. Azért apukátoknak te is a gyereke vagy, nem akarom elhinni, hogy neki az tök rendben van, hogy a párja ennyire rád van szállva.

Bár igaz, az én apám nője sem csíp engem, állandóan próbálja apámat ellenem hergelni, pedig aztán velem már sok dolga nincs, rég felnőtt vagyok, nem sok vizet zavarok náluk. Apám meg tudja ugyan, hogy mit kavar a nője állandóan, és nem is esik neki jól, de kényelmesebb úgy tenni, mintha észre sem venné.

2019. febr. 17. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Igen, ő is ilyenkor "szemellenzős" lesz, és észre sem veszi, mi megy körülötte. De nyilván tudja, hogy normál esetben ez nem ilyen, és érzi is, hogy nem jó. Ezért támogat jobban anyagilag (igaz azt is titokban, mamáékon keresztül), de nyilván egy autó, vagy utazás és egyebek nem kárpótolják azt, hogy kb apa nélkül nőttem fel. Kerüli a konfliktusokat, meg hogy a feleségét nem tudja megváltoztatni, nem akar otthon balhét miattam, meg hogy "nekem teljes az életem nélküle is". Igen, én már így közel 21 évesen elengedtem ezt az egészet, nem is akarnék náluk karácsonyozni, vagy hétvégente ott lenni, mert tényleg felnőttem nélküle és rájöttem, nem kell ő az én boldogságomhoz, de az öcsémet ez láthatóan jobban megviseli. Mégsem tesz semmit, én nem fogok neki beszélni erről, mert nem akarom gerjeszteni a feszültséget. Meg mégsem mondhatom neki, hogy az anyja a k...csög ebben a szituban (szeretők voltak a szüleim házassága alatt, aztán később sem vállalta fel sokáig apa, csak mikor terhes lett, azóta meg ez van, mivel ő képtelen engem elfogadni, mert anyára emlékeztetem).
2019. febr. 17. 23:10
 9/9 anonim ***** válasza:

Teljesen igazat adok neked és szerintem is annak a nőnek irántad való utálata van az egész mögött.

Sajnos, ha apukád nem csap otthon az asztalra (és úgy látszik, nem fog), akkor reménytelen megváltoztatni a helyzetet.

2019. febr. 17. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!