Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Megbántam a gyerekvállalást,...

Megbántam a gyerekvállalást, és nem tudom, hogyan tovább. Hogy lehet ezt az egészet feldolgozni? Érzett esetleg más is így?

Figyelt kérdés

28 éves anyuka vagyok. Hét éve ismertem meg a férjem, aki csodálatos ember. Mielőtt megismertem őt, sose voltam szerelmes, mármint úgy igazán, de vele azonnal más volt minden. Soha nem voltam még olyan boldog, mint abban az első pár évben, csodás életünk volt kettesben.

2 év után kérte meg a kezemet, majd pár hónapra rá össze is házasodtunk.

Innentől kezdődik a kálváriám...

A férjem nagyon szeretett volna gyereket, és a család is egyre inkább rákapott a témára. Én még szívem szerint vártam volna vele, de az esküvőnk után egyre jobban erőltették, hogy legyen gyerekünk, így annak ellenére is beadtam a derekamat, hogy én még nem igazán vágytam rá, hogy szüljek, sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, szerintem sosem éreztem magamban különösebben azt a mindent elsöprő gyerek utáni vágyat. De belementem, mert ez tűnt a "természetesnek", hogy összeházasodunk és gyerekünk lesz. Egy nőnek nem engedik meg, hogy ne akarjon anya lenni... egyszerűen mindenhonnan ezt tolja a társadalom, hogy ez az élet rendje, családot kell alapítani, gyereket kell vállalni, ennek így kell lennie és kész.


Könnyen teherbe estem, és átlagos terhessék után viszonylag könnyű szülésem volt, de miután megszületett a kisfiam, nagyon gyorsan rájöttem, hogy én ezt az egész anyaságot nem akarom. Azon kaptam magam, hogy frusztrált vagyok, elegem van és állandóan sírok. Azt hiszem, akkor tudatosult, hogy ez már végleges... Folyamatosan fáradt, kimerült és nyúzott voltam, miközben úgy éreztem, belehalok az unalomba, megőrjít ez a mókuskerék, az, hogy be vagyok zárva a 4 fal közé és a napjaim a kakis pelenkák, az éjszakázások, a hisztik és a Thomas a gőzmozdony vételen korforgásából állnak... Vissza akartam kapni a régi életemet, mármint, amikor még volt saját életem! Lehet, hogy erre azt mondják sokan, hogy biztos szülés utáni depresszióm van, de nem hiszem, egyszerűen csak utálom ezt az egészet.


Évek óta így érzek (a gyerek most már lassan 2,5 éves lesz).

Akkor jött először ez az ellenérzés bennem, hogy basszus, ezt mégsem kellett volna, amikor hazaengedtek minket a klinikáról és pár nappal később a férjem visszament dolgozni, én pedig egyedül maradtam a babával. Azt éreztem, hogy ennyi volt, kész, itt most vége van mindennek, és már túl késő, mert nem sétálhatok ki a helyzetből, nem folytathatom a régi életemet, ezt az újat viszont képtelen vagyok megszokni, mert utálom. Úgy éreztem magam, mintha csapdába estem volna, mintha börtönbe lennék zárva. Ez a jó szó rá, komolyan, olyan ez az egész, mint egy börtön, ahol a gyerek ejtett túszul és minden egyes nap ugyanarról szól. Megszűntem létezni, mint egyén, mint ember, most már csak arról szól az életem, hogy a gyerek igényeit kielégítsem, miközben a saját igényeimre évek óta még csak nem is gondolhatok...


Nehezen viselem, hogy 2,5 éve nem aludtam végig egyetlen egy éjszakát, hogy nincs két szabad percem, amikor nyugodtan csak nézhetnék ki a fejemből, hogy nem tudok leülni megnézni egy filmet, vagy hogy már nem hívhatnak fel a barátnőim, hogy most azonnal el kell mesélniük valamit, menjünk és üljünk le trécselni egy kávé mellé. Minden olyan körülményessé vált, még egy egyszerű hajmosás is külön szervezést igényel. És igen, rosszul esik, amikor látom az ismerőseim képeit vagy posztjait a facebookon, hogy milyen szabadok és mennek, amerre kedvük tartja. Én meg itthon ülök és maximum a játszótérig jutok el... és folyamatosan az kattog, hogy "Basszuskulcs, minek kellett ez nekem?"


Anyósommal próbáltam beszélni erről (sajnos az én Édesanyám már nem él), de jól legorombított, hogy ez micsoda hülyeség, ilyen biztosan nem létezik, mert az ösztöneink nem engednék, hogy megbánjuk az anyaságot. Másnak nem is mertem említeni, mert tudom, hogy ez az egész akkora tabutéma, hogy ha megemlíteném, talán még máglyára is vetnének érte, hogy micsoda szar ember vagyok...


A gyerekemet normálisan ellátom, elvégzem az anyai feladataimat körülötte, ölelgetem és puszilgatom, amennyit csak lehet, de közben mindig ott van bennem a kérdés, hogy milyen életem lehetne, ha ő nem születik meg, és sajnos mindig az a válaszom rá, hogy jobb lett volna...

Annyira, de annyira visszacsinálnám ezt az egészet, ha tudnám... de nem tudom, nincs lehetőségem kilépni ebből az élethelyzetből, és úgy érzem, ez egyszerűen felőröl. :(


Érzett vajon esetleg már más is így?

Annyira jó lenne tudni, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal... :(


Köszönöm, ha végigolvastad.

Egy kétségbeesett anyuka



2020. dec. 7. 21:57
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/227 anonim ***** válasza:
72%
Cseréljetek a férjeddel. Úgy tűnik eddig sem segített sokat és ő nyösztetet. Te menj vissza dolgozni ő meg üljön otthon a gyerekkel. Én biztos nem tenném tönkre magam ezzel ha nem is én akartam annyira a gyereket. Szenvedtél már eleget.
2020. dec. 8. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/227 anonim ***** válasza:
97%

Ha otthon vagyok, és leülök mondjuk egy könyvvel, hiába van otthon a férjem is, hogy lefoglalja, 10 perc múlva már jön a gyerek és húz, hogy "Ana, gyere!" Ha leülnék megnézni egy filmet, perceken belül ott van ugyanúgy, hogy nézzük Thomas a gőzmozdonyt... Tényleg azt érzem, hogy levegőt se tudok venni már szabadon itthon. :(



Erre most írok valami meglepőt: lehet a gyereknek azt mondani hogy NEM! Most apa játszik veled, anya olvas, anya filmet néz, utána nézünk Thomast. Minek ugrasz azonnal?

2020. dec. 8. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/227 anonim ***** válasza:
86%
Pont tegnap jott velem szembe ez a cikk: [link] erdemes elolvasni!
2020. dec. 8. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/227 anonim ***** válasza:
91%

Márpedig mindenképpen kéne kezdeni magaddal valamit. Tök jó, hogy ezt mind leírtad. Becsülendő. De te vagy a cselekvőképes, gondolkodniképes felnőtt, a felelős, a TE dolgod ezt helyrehozni és élhető formába rendezni a dolgokat. Mind a magad, mind a csalad számára.


Én pontosan tudom, milyen egy ilyen anya mellett élni. Tizennyolc évig abban éltem (aztán összecsomagoltam és eljöttem). Anyám mindig éreztette velem, hogy ő valójában nem is akart gyereket, sokszor elmondta, amikor mérges volt, hogy milyen kár, hogy megszülettem, bárcsak ne lennék, hogy ő mennyire megbánta, hogy megszülettem.


Tudod, milyen felnőtt lett belőlem? Durván önbizalomhiányos és valahol belül mindig van bennem egy bizonyos feleslegesség érzés, hogy én nemvagyok méltó mások szeretetére.


Ilyen életet akarsz a gyerekednek?


Persze, elátod. Eteted és itatod. Tiszta nadrágot adsz rá. De hidd el, érezni fogja, hogy nem kell neked.

2020. dec. 8. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/227 anonim ***** válasza:
25%

És a gyerekkel kapcsolatban milyen érzéseid vannak? Szereted őt? Nem aranyoa ahogyan fedezi fel a világot? Nem jó érzés, hogy mindent te mutatsz meg neki?

Minden anyának volt egy gyerek előtti élete, ami általában könnyebb volt, mint a gyerekes lét, de ezt felülírja az, hogy szeretjük a gyerekünket, emiatt tudjuk elviselni.

2020. dec. 8. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/227 anonim ***** válasza:
83%
Én csak annyit tudok bíztatásul mondani, hogy idővel jobb lesz. Nem 1-2 év, de 10 éves korára önálló lesz, te meg mehetsz ahova szeretnél. Addig is próbáld a szép oldalát nézni a babázásnak, mert ez az időszak tényleg nem jön vissza soha. Fel a fejjel, végül meglátod majd, hogy megérte.
2020. dec. 8. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/227 anonim ***** válasza:
94%
Nekem ebből az jön le, hogy a kapcsolatoddal is problémák vannak. Hiszen, ha olyan jó lenne, akkor meg tudnád ezt beszélni a férjeddel, vagy ő látná rajtad, hogy 2,5 éve valami nem oké.
2020. dec. 8. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/227 anonim ***** válasza:
88%

Nem vagy egyedül kérdező! Az én kisfiam is ugyan ez a korosztály. Angliában született, és 1 éves volt mikor hazaköltöztünk vele. Az első évben nem volt semmi segítségem, a férjem állandó éjszakás műszakban dolgozott, aludni járt csak haza, szabadnapja meg csak heti 1 nap volt, sokszor azt is végig aludta. Amikor tudott, segített, de a nagy része az én feladatom volt. Nekem az hozott megváltást, hogy hazaköltöztünk és anyós, mivel nyugdíjas vállalta, hogy napközben vigyáz a gyerkőcre, én pedig ha találok munkát, mehetek dolgozni. Nem volt egyszerű az összeszokás, nagyon sok veszekedés volt a gyerek körül (mindenképp azt akarta ráerőltetni a fiamra, ami anno az apjánál is bevált, aztán szépen rájött, hogy ő teljesen más természet), a gyereknek is idegen volt az új környezet illetve, hogy hirtelen 3 főről 5 főre duzzadtunk, de hónapok alatt megszokta az új helyzetet.

Az nem volt kérdés, hogy amint lehet megy bölcsibe vagy óvodába, neki is kellett a társaság. Anyós 1 évig vigyázott rá, míg én is és a férjem is dolgoztunk, majd most szeptembertől felvették a bölcsibe.

Nekem megváltás volt, hogy nem egész nap kell a gyerekkel lennem, imádom őt, de én is soknak éreztem, hogy folyamatosan utána futkozzak vagy ugyan azokat a játékokat játszuk. Fejben hiányzott a felnőtt társaság, az, hogy használjam az agyam. Hiába mondtam a férjemnek, ő sem értette meg, hogy mi a bajom és kiakadt, hogy nem vagyok anyának való ezért.

Anyós és anyukám volt, akik azt mondták, hogy menjek dolgozni, jót fog tenni.

Igazuk lett, amióta dolgozm több türelmem van a gyerekhez, sokkal szívesebben megyek haza hozzá nap végén és várom, hogy megöleljem.

Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem hiányzik, hogy csak ketten legyünk a férjemmel és ne kelljen igazodni a gyerek igényeihez, látom a sógoromék mennyire ráérnek és mennek minden fele, nekem is átfut a fejemen, hogy mi lenne ha..... de mindent összevetve nem csinálnám másképp a dolgokat. És ahogy idősödik, egyre több helyre lehet vinni és kimozdulni vele, sokkal önállóbb, ami sokban hozzájárul a pozitív változáshoz.

2020. dec. 8. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/227 anonim ***** válasza:
95%
A gyerek menjen bölcsibe, te meg dolgozni.
2020. dec. 8. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/227 anonim ***** válasza:
87%

Egy nőnek nem engedik meg, hogy ne akarjon anya lenni... egyszerűen mindenhonnan ezt tolja a társadalom, hogy ez az élet rendje, családot kell alapítani, gyereket kell vállalni, ennek így kell lennie és kész.


BAromság.Ne fogd a gyengeségedet a társadalomra és másokra. Érdekes módon vannak, akik tudtak nemet mondani.

2020. dec. 8. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!