Férjem gyereket szeretne, viszont nem óhajta kivenni belőle a részét. Mit tegyek?

Férjemmel 2 éve ismerjük egymást, és idén, az év legelején házasodtunk össze. A férjem egyből neki is szeretett volna látni a baba-projektnek, de kértem, hogy várjunk vele még egy kicsit. A héten ismét felhozta a témát, hogy lassan itt van az első házassági évfordulónk, mit szólnék, ha most már belekezdenénk.

Rábólintottam, de kértem, hogy előtte mindenképpen üljünk le beszélni róla komolyabban is. Szerettem volna tisztázni legalább nagy vonalakban, hogy a gyerekvállalást melyikünk hogy látja, mert eddig nagyjából csak arról beszéltünk, hogy ki hány gyereket szeretne, stb.

Kiderült, hogy annak ellenére, hogy a férjem nagyon, de nagyon szeretne már apa lenni, nem igazán tervezett besegíteni a baba napi gondozásába, úgy mint pelenkázás, etetés, stb. Szerinte a csecsemő ellássa elsősorban az anya dolga, nem az övé. Szerintem viszont nagyon rosszul látja ezt. Elvégre két szülője lesz annak a gyereknek, szóval szerintem nem csak az én dolgom, hogy ellássam.

A férjem azt mondja, az ő dolga megteremteni nekem minden szükséges feltételt ahhoz, hogy kizárólag a gyermekünkre koncentrálhassak. Szerinte az ő feladata dolgozni, pénzt keresni, eltartani minket, és biztosítani a kényelmes életet, megvenni/megadni mindent, amit csak szeretnénk, hogy másra ne legyen gondom/gondunk.

Szerintem viszont igenis ki kellene vennie a részét a baba ellátásából is. Nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül fogok éveken keresztül éjszakázni? Erre azt mondta, ő mégse kelhet fel a gyerekhez minden éjjel, ha egyszer másnap dolgoznia kell. Mondtam neki, hogy nem is kéne minden éjjel, de azért hetente egy-két alkalommal, mondjuk hétvégén...? Erre azzal jött, hogy és akkor mikor fog pihenni, ha hétközben dolgozik, hétvégén meg éjszakázik?

Nem nagyon jutottunk dűlőre egymással, mivel a férjem egy az egyben úgy gondolja, a gyerek ellátása az én dolgom. A rólunk való gondoskodás meg az övé.

Mondtam neki, hogy rendben, akkor cseréljünk. Én úgyis jobban keresek, mint ő, mi lenne, ha én dolgoznék, és ő maradna otthon a gyerekkel. Erre elkezdte magyarázni, hogy ő olyat még sosem hallott, hogy a férfi menjen gyesre, hát hogy nézne már az ki, meg egyébként is, ez nemcsak hogy "b*zis" (ő mondta így, nem én...), de teljesen logikátlan is, mert a kisbabát amúgy is sokkal jobban el tudja látni az anyuka, mint az apuka. Jött a mindenféle hormonális szöveggel, a kötődéssel, stb. Mondtam neki, hogy a szoptatáson kívül mindent meg tudna tanulni ő is, elvégre én sem úgy jöttem világra, hogy tudom, hogy kell gondozni egy csecsemőt. Erre megint csak a hormonális változásokat emlegette, amiken várandósság alatt elvileg át fogok esni, meg az anyai ösztönt, és hogy mindenképpen úgy látná jónak, ha én maradnék itthon, mert szerinte ez a nő dolga, nem a férfié.

Ennél a pontnál megmondtam neki, hogy én így, ezekkel a feltételekkel viszont nem szeretnék gyereket vállalni, mert úgy gondolom, hogy ez nem csak az én dolgom/felelősségem kellene, hogy legyen, hanem kettőnké, és ha ő ebből nem hajlandó kivenni a részét, én biztos nem fogok egyedül gürizni. Erre megkaptam, hogy abszolút nem vagyok csapatjátékos, a legtöbb nőnek ezzel nincs semmi gondja, sőt, természetesnek veszik, és nem érti, nekem mégis mi bajom van, de tuti én vagyok rosszul bekötve, stb.

Ebből végül lett egy egész nagy vita köztünk, ő folyamatosan azt hajtotta, hogy a gyerek az anyja dolga, én meg azt, hogy én így biztos nem fogok gyereket szülni.

Végül oda jutottunk, hogy azt mondta, ő mindenképpen szeretne gyereket és családot, szóval gondoljam végig, hogy én mit szeretnék, mert ha én kitartok amellett, hogy nem akarok szülni, akkor úgy gondolja, nekünk nincs közös jövőnk együtt, és jobb lesz, ha nem húzzuk egymás idejét, hanem inkább elválunk.

Szerintetek????

Igaza van a férjemnek, hogy a gyerek ellátása, gondozása elsősorban az én dolgom? Túlreagálom a dolgot?