Férjem gyereket szeretne, viszont nem óhajta kivenni belőle a részét. Mit tegyek?

#50

Ne aggódj, szerintem ez kiderül hamar egy tartós kapcsolatban. Látod, hogy áll a rokongyerekekhez, a házimunkából kiveszi-e a részét, el tudja-e látni magát, elismeri-e a karriered/munkád, támogat-e, hogy áll hozzád, ha beteg vagy...stb.

Én se beszéltem soha erről a párommal, nem is kellett. A kerdezőben nem véletlenül merült ez fel, hogy itt gond lesz...

Amúgy szerintem manapság nagyon nem jellemző ez a hozzáállás már a férfiaknál, legalábbis itt a környezetemben. Szülőiken, meg ovi/suli előtt a gyerekeket várva is minimum a fele apuka. (nálunk meg épp a férjem van otthon a két kisebb gyerekkel, akik betegek, mert nekem határidő miatt bent kell lennem a mhelyen. :))

Szóval ugyan valaki írta fent, hogy minden férfi ilyen, de én a környezetemben nagyon nem ezt látom. A 3 gyerekünk kapcsán elég sok gyerekes család életére van rálátásunk, és elvétve, ha akad olyan, mint a kérdező férje.

Sztem te nem

Igazan akarsz gyereket. A ferjed azt mondta, h sose fog pelenkat cserelni? Vagy csak tulreagalod azt, ami teny, ha te vagy otthon a gyerekkel, te fogsz vele tobbet foglalkozni. De ha ennyire feminista harcos vagy, akkor lehet az egesz intezmeny nem neked valo. Mar most azon harcolsz, h miert neked kell a gyereket nevelni.

azt mondta, ő mindenképpen szeretne gyereket és családot, szóval gondoljam végig, hogy én mit szeretnék, mert ha én kitartok amellett, hogy nem akarok szülni"

Azért ezt a részét tedd tisztába és világosan hozd a tudomására, hogy te AKARSZ gyereket szülni, csak nem ilyen feltételekkel, ezért NEM TŐLE fogsz.

Egy normális érett kapcsolat eleve ott indul, hogy mindent megbeszéltek, igen, még az ilyen dolgokat is. Sőt még azt is, hogy ki viszi le a szemetet. Meglepő? Nem csodálom, mivel 2 év alatt, ne haragudj és pontozz csak le bátran ezért, de nem ismeritek meg egymást annyira, hogy ezek már rutinszerűen jöjjenek. Normál kapcsolatban egyébként fel sem merül az ilyen probléma, mert a párok a közös életre fókuszálnak. Két évből, amin ti most túl vagytok, gyakorlatilag 1 év a mézes rózsaszín felhős időszak, amit normál esetben egy-két évig tartó stagnálás követ és csak azután kezdenek az érzelmeitek és a kötődésetek egymás iránt olyan masszívvá és méllyé válni, hogy a közös élet, család, jövő már ne csak egy divatálom legyen, hanem egy komoly elhatározás, amit igenis csak tudatosan lehet meghozni, mert ha nem így tesztek, akkor csak saját magatoknak és a későbbi gyerekeiteknek ártotok.

Senkinek nem fáj annyira egy szakítás, mint később egy parázs vitákkal tarkított válás gyerek elhelyezési per mellett.

Úgy gondolom, hogy ti még nem álltok készen arra, hogy abba a bizonyos nagybetűs életbe közösen belevágjatok, mert még nem értétek el a pároddal azt az érzelmi szintet, ami ehhez feltétlen szükséges.

A gyerekvállalás sajnos pont egy olyan téma, ami esetében, ha bármi balul sül el, akkor nem csak ti sérültök, hanem a gyerek is. Leginkább a gyerek, ha belegondolsz, hogy ő lesz majd az, aki végighallgat minden vitát, veszekedést közöttetek, majd pedig ha elváltok, akkor őt fogjátok traktálni és próbáljátok majd érzelmi befolyásolással magatok mellé állítani.

A modern kor asszonyaival sajnos az a baj, hogy már annyira egyenjogúak akarnak lenni a férfival, hogy a saját női mivoltukból eredő joggal elvárható dolgokat is azt akarják, hogy a férfi legalább félig vállalja át, de azt már azért nem veszik észre, hogy a férfi emellett egyébként általában a saját kötelezettségeit is ellátja. Természetes, hogy így az erőviszonyok felborulnak és feszültség keletkezik csak a férfi és a nő között.

Divat és jól néz ki, hogy van egy gyűrű az ujjadon, meg milyen cuki lesz majd posztolni a terhes pocakot és a kisbabát a facebookon, instán, de a háttérben meg elvárnád, hogy a te gyerekedet más gondozza helyetted? Ne haragudj, de ezt a gyakorlatban amúgy mégis hogy gondolod kivitelezni? Majd ha kakis lesz a pelusa és cserélni kell, akkor nem fogsz hozzányúlni a gyerekhez, mert te már aznap megtetted, majd a férjed megteszi ha hazaért a munkahelyéről, mert így fair, egyszer te, egyszer ő?

Tudom, ez egy kisarkított példa, de az, hogy gondoskodni kell egy gyerekről nem azt jelenti, hogy a nap 24 órájából 24 órát folyamatosan valakinek a karján kell, hogy lógjon az a gyerek, ez a legnagyobb ostobaság sajnos, amit a mai modern anyák a legtöbbször elkövetnek, ebből születnek sajnos azok a tévképzetek, hogy a férfinak igenis be kell segíteni, ha törik, ha szakad.

El fog szomorítani, amit írok, de ez nem így van. Nem, a férfinak nem KELL besegítenie. Igen, jó érzés, és szép, ha egy férfi besegít, de nem KELL, mert neked, mint a gyerek anyjának a feladata, hogy ezt megtegye a háztartás vezetése mellett, mert te vagy otthon és nem a férjed. Más kérdés, ha a férjed marad otthon a gyerekkel, mert akkor pedig az ő dolga lesz, míg neked az lesz a dolgod, hogy pénzt keress, de nem ez a megszokott dolog jelenleg.

Persze, tudva azt, hogy nem lehet általánosítani a saját tapasztalataimat, de csak példaként a saját Párommal való kapcsolatot tudom felhozni. Én 26 éves vagyok, Párom 36, tíz és fél éve vagyunk együtt, abból 6 éve élünk együtt, 4 éve kérte meg a kezemet, és 2 éve vagyunk házasok. A Párom nem csupán a szerelmem, hanem a legjobb barátom és legfőbb bizalmasom, és ez fordítva is igaz. Mindent tudunk egymásról, minden apró rezdülését ismerjük a másiknak, tudjuk, hogy milyen a legjobb és a legrosszabb állapotában és mindenek előtt tudjuk, hogy a másiktól mit várhatunk, akár gondolatról, véleményről, tervekről, érzésekről, döntésekről vagy bármiről legyen is szó.

Nekem, mint nőnek, soha eszembe nem jutna, hogy a Páromat, a férfit, azok után, hogy megkeresi a betevőnket, ellátja a ház körüli munkákat és mindenben támogat, még azzal is traktáljam, hogy segítsen be nekem a háztartásban és gyereknevelésben úgy, hogy én közben nem dolgozok, mert otthon vagyok szülési szabadságon. Ha megtenném, akkor a közös célért elvégzendő feladatok már nem 50-50%-ban oszlanának el közöttünk, hanem a Páromnak már 75%-ot kellene ellátnia, míg én csak 25%-ot kellene, hogy teljesítsek. Ez nem lenne fair vele szemben, főleg nem akkor ha tiszteled és szereted a Társadat. Ugyanakkor a Páromnak eszébe nem jutna az, hogy ne segítsen ott, ahol tud, ha éppen szükség van rá és én megkérem, hogy segítsen.

Az a baj, hogy a mai nők nagy része viszont nem így gondolkozik. Csak azt látják a hozzád hasonlók, hogy ez a divat, mindenben segítsen be a férfi. Jó hogy azt nem várják el lassan az ilyen nők, hogy a férfi szülje meg a gyerek 50%-át, hogy kivegye ő is a részét a terhességből...

A kérdésedre válaszolva: szerintem a legjobb, ha ezzel a baba dologgal vártok még addig, amíg a kapcsolatotok megérik rá. Az első döccenőnél gyakorlatilag eljutottatok odáig, hogy ha nem tudtok döntést hozni, akkor válni fogtok, ebben a helyzetben pedig a legnagyobb ostobaság lenne egy gyereket még bevállalni.

Nincs egyikőtöknek sem igaz, és mindkettőtöknek egy kicsit engednie kellene a sztereotípiáiból. Ezt legfőképpen azért kellene sürgősen megtenni, hogy ne ti legyetek a következő pár, akik beadják a válókeresetet.

Na ezért is van ennyi válás manapság. Szerelemből, rózsaszín ködben korai házasság, aztán hopp egy akadály váljunk el. Ezért nincs már értéke a házasságnak.

Régen is voltak gondok, de az emberek próbálták helyre hozni a dolgokat, áthidalni a problémákat és komolyan véve a házasságot kitartottak egymás mellett, manapság ez már nem jellemző.