Ha undorodok és félek nagyon a terhességtől/szüléstől/szoptatástól és gyerekneveléstől, de alapjáraton szeretem a gyerekeket és lehet szeretnék is majd egyszer, akkor merjek majd szülni?
25 éves vagyok, de még nem érzem a motivációt a gyerekvállalásra (anyagilag sem vagyunk ott sajnos, de stabil a párkapcsolatom). Párom biztos szeretetne a jövőben (4-5 év múlva), de én semmi "ingert" nem érzek hozzá, pedig nem utálom az összes gyereket (akik aranyosak és jól vannak neveleve, ők szimpik, de az örjöngő, nem nevelt, rugdos össze vissza, direkt ordibáló gyerekeket utálom). Sőt, félek is és undorodok is az egésztől, de lehet csak mert nem értem meg rá? Más is érez ilyet? Én maximum gyerekként mondtam azt, hogy szeretnék majd sok-sok gyereket, de olyan 13-14 éves korom óta semmi késztetést nem érzek hozzá. Egy benti macskánk van, akit imádunk, de ő is "elég" úgymond. Nem hiányzik a gyerek gondolata sem. De párom ilyenkor mindig mondja, hogy csak lesz majd és ilyenek, hiába mondom, hogy nem igen szeretnék.
Van aki így érzett fiatalon és mégis szült? Megbántátok vagy úgy érzitek nem volt oka félni/undorodni?
Ha pedig ezért nem szültél, megbántad már ezt idősebb korban?
válasza:A terhesség szülés szoptatás tűnhet bizarnak, és sok nő nem éli meg épp cukormáznak, tehát ezek jogos félelmek.
Azt viszont nem értem a gyerekneveléstől hogy lehet "undorodni"? Vagy ide nem ezt a szót kerested? Félni félhetsz ettől is, hisz egy érkező gyerek azért csak felforgatja a mindennapokat.
Egyébként meg saját döntés kell, hogy legyen. Ha nem érzed a késztetést ne szülj.
válasza: válasza:Szerintem nem mindenkinek való a gyerek. Én pl. kimondottan utáltam masok kölyket de ettől még fura módon mindig szerettem vna sajátot. Lett is kettő. Irtó sok türelem kell hozzájuk és van olyan életszakasz amikor neveléstől függetlenül idegesítő kis pöcsökké válnak. Fejlődik az énjük és dacolnak. 3000szer elmondhatod, hogy ezt ne csináld - azt ne csinald.. azért néha-néha akkor is fogja csinálni ha te vagy a világ legjobban nevelő hiperszuper anyja. Akkor is, mert ez van.. ilyen a dackorszak. Bevallom en, ha nem a saját kolykeim lennének, már az űrbe lőttem vna őket, pedig aztán mar rongyosra pofaztam a számat, hogy mit szabad mit nem és még következetesnek is mondanak de kettő dacol egyszerre nonstop és bizony elég kemény így ez.
Na most ha neked egy macska is " elég" (van macskank is.. szóval igen..össze tudom hasonlítani) akkor bizony lehet neked a gyerek (most, vagy talán úgy ahogy van) "sok" lenne.
Nekem pl senki sem mondta el hogy ha szülök egy gyereket akkor évekig minden arról fog szólni hogy a kölykök az elsők. Bár elég gáz vagyok, hogy ezt előre nem gondoltam át.
(Most nekunk 4 éves a legnagyobb gyerekunk, szóval erről tudok beszámolni, de ez még most erről szólt szóval nem pár hónapról beszelek)
Persze lehet úgy is, hogy nem mindent áldoz be az ember a kolykokert de én ééppenseggel olyan anya vagyok aki úgy van vele, hhogy ha valamit csinálunk, azt jól csináljuk már és ezt a pár évet bealdozom a kölykök mentális egészségéért. Aztán persze lehet azt az oldalt is nézni, hogy én azért nem mindig vagyok ebben az anyarobot szerepben felhőtlenül boldog.(mivel kb a saját akaratom meg az igenyeim általában mennek a szőnyeg alá ha a gyerek jogos és nem túlzó igényeivel állítjuk szembe az enyéimet...)
Most persze biztos sokan azt mondják,hogy ha nekem ez szar akkor miért nem csinálom másképpen és jogos kérdés de valahogy nem ment másképpen. (Szarul éreztem akkor is magam ha mondjuk szitter vigyázott a gyerekre amíg a férjemmel mi elmentünk valahova.. végig csak a gyereken járt az eszem,h hogyv vvajonjólvan-es stb.)
Tehát én a mai napig elgondolkozok azon hogy mi lett vna ha nem sszülök gyereket. Akkor lehet boldogabb lennék. De nyilván mimadom őket nem csinálnám vissza .
válasza: válasza: válasza:
válasza: válasza:Nagyon köszönöm mindenki válaszát! Valami szinten megnyugodtam, hogy nem csak én érzek így, főleg a 4es válaszolóval érzem azt, hogy én is hasonlóképpen állnék hozzá/élném át. Szerencsére párom egyébként nagyon házias és jó példát látott otthon is, tudom, hogy mindenben segítene.
Most egyelőre főleg a válaszok és utánaolvasás után nyitott maradok, pár év múlva úgyis elválik, hogy mi lesz.
2#es igen, kicsit katyvaszként írtam. A gyerekneveléstől félek, hogy sikerülne e aránylag jól csinálni, hisz a gyerek lelke hihetetlenül érzékeny és minél többet olvas az ember utána, annál nehezebbnek tűnik a dolog. (Saját problémák feldolgozása miatt rengeteg könyvet olvasok a témában, mert az én lelki problémáim is a gyerekkorba vezethetőek vissza - például a kihívásoktól, kudarcoktól rettegek, ami nem egészséges és próbálok tenni ellene).
3# Igazad van, testvérem például olárian nagy hisztit tudott levágni, ha valami nem úgy sikerült. De nem egyszer láttam gyereket, aki csak úgy a járókelőkbe rugott (6-7 éves lehetett), vagy aki a kiskutyát poénból dobálgatta (ő is 7 körüli volt) vagy aki direkt eltörte a másik játékát a homokozóban.
Viszont gyakran vigyáztam 2 kislányra (4 és 9 évesek voltak - ismerős lányai), na ők tündérek voltak - persze a pici többször hisztizett, de tudtam kezelni szerencsére. Ezért is vagyok nagy dilemmában, mert tudom, hogy ilyen helyzetekben helyt tudok állni, mégis másabb ha a saját gyereket kell nevelni.
5# Igen, tervben van mindenképpen, ahogy a genetikus is (párom testvére beteg, ezért ezzel akarok majd kezdeni, ha a gyerek mellett döntök).
6# Nem bántad meg, hogy nem szoptattál végül?
Mindenkinek ment a zöld kéz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!