Hogyan birkóztatok meg a nehézségekkel?

Nem vagy egyedül. Amikor az első gyerekem született, egyedülálló anyuka voltam, nekem is nehéz volt.

A fiam pár napos korától 3 hónapos koráig minden este kb menetrendszerűen ordított (nem is gondoltam, hogy ennyire tud sírni egy baba)

Nem volt még 3 hetes, amikor megtörtem, felöltöztünk, megfogtam a gyereket és elindultam, hogy berakjam egy inkubátorba. A kapuig jutottam el, kb 10 másodpercig álltunk, néztem az utcát aztán visszamentünk a házba, azt mondtam inkább beledöglök, mintsem hogy lemondjak a gyerekemről.

Szar volt még egy ideig, de ezidő alatt nagyon sokat tanultam magamról, a határaimról stb... de így 8 év után már megszépültek az emlékek.

Azóta családom van, született mégegy babám, minden rendben van, boldogok vagyunk.

Te is túl leszel rajta, kitartást!

Még egy nagyon nyugodt eszik-alszik baba mellett is lehet bárkinek mélypontja. Eleve az új élethelyzetet meg kell szokni. Az első hónapokban tombolnak a hormonok is, ez is sokszor sokaknak nehéz.

Ahogy írja az első válaszoló is, valóban rengeteget tanulunk önmagunkról. Sokat változunk.

Ha nyertél egy sokat sírós, nyűgös babát akkor az bizony nem könnyíti meg az új helyzetet. De ne aggódj, minden elmúlik. És rengeteg mélypontod lesz még.

Azok a nők akik született anyukák, vagyis úgy értem arra születettek, hogy anyukák legyenek, mert olyan kisujjból csinálnak mindent jól, na hidd el nekik is vannak mélypontjaik. Lehet, hogy kevesebb, lehet hogy könnyebben lendül át rajta. De van.

Idővel belerázódsz, összecsiszolódtok. Ahogy telik az idő bizonyos dolgok könnyebbek lesznek, mások meg nehezebbek. De minden mélypontból kijövünk valahogy. Magam sem tudom hogyan de így van, talán mert muszáj, vagy így alakított minket a természet nem tudom..

Semmiképp sem vagy egyedül az érzéssel. Különböző módon de mind átmentünk ezen. Hozzá fogsz szokni.

Őszintén, nem emlékszem hogy bírtam... Kb második éjjel lehetett itthon, hogy a lányom sírt, szopizni akart, de mire odaadtam volna a szájába, addigra mindig mind a két kis kezét az arca elé tette.... Az ötödik ilyenre leraktam a párnára, és mondtam a férjemnek, hogy én most kimegyek, és kiállok a vonat elé...

Most másfél éves, és azon kivagyok, ha egyszer felkel az éjjel... Nem tudom, hogy bírtam az újszülött kort. Egyszerűen semmit nem tudok neked mondani, csak annyit, hogy elmúlik... Ja, egész nap koreai drámákat néztem a telomon amíg szoptattam. 😂

#3 én sem tudom amúgy hogy bírtam végig csinálni. Extra hasfájós volt, 3 hónapig lényegében nem aludtam, éjjel nappal ordított. Megmondom őszintén nem is sok mindenre emlékszem abból az időszakból 🤣

2-es voltam.

Napi 6-8 orat hordoztam az elso gyerekemet, kulonben sirt, nem aludt. Ejjel sokszor kelt, es csak cicivel a szajaban, szorosan hozzambujva aludt. 6-8 hetes koraig nagyon sokat sirt, ott jottem ra, hogy sokszor kis adag kell neki, es nem 2-3 orankenti szopival sikerul ezt elerni, hanem sokkal gyakoribbal. Ezzel es dietaval sikerult elerni, hogy a csendes refluxos tinetei alabbhagyjanak, hordozassal is kombinalva pedig mar legalabb nappal tudott aludni. Ejszaka fel-ala jarkaltam vele, jobb idoszakokban csak 3-4x ebredt. Kozben szenvedtem a szulesi traumatol, az elejen hetekig a gatsebtol, amin vadhus nott, es ahol osszevarrtak, egy dudor volt, aminek egy resze evekkelkesobb is megmaradt. A gyereket honapokkal kesobb kezdtemcsak el igazan szeretni sajnos.

Szoval igen, kemeny volt. De gyereket akartam, es ha nem lett volna, akkor meg az lett volna nagyon nehez. Azota vsn mar egy masik gyerekem is, nagyon szeretem oket.